Támogatni, inspirálni, alkotni

Eleni Korani görög származású műkereskedő, művészeti szakértő, hazai és nemzetközi gyűjtemények alapítója, az Ernst Galéria tulajdonosa 2017-ben hozta létre a Honthy-díjat, amelyet június 27-én adnak át az évad kiemelkedő művészeinek a Budapesti Operettszínházban. Az ünnepi esemény apropóján a díj névadójáról, a versenyszféra és a kultúra kapcsolatáról, valamint az operett műfajának reneszánszáról is beszélgettünk Eleni Koranival és Molnár Zoltán pénzügyi szakemberrel, a Honthy-díj-bizottság főtitkárával.

Forrás: Budapesti Operettszínház

– Kit kértek fel a Honthy-díj tervezésére, elkészítésére?
– E. K.: A Honthy-díj sok ember közös munkájával készülhetett el. Minden darabja egyedi, kézzel készült művészeti alkotás, amely eszmei értékén túl piaci értéket is képvisel.

A szobrot férjem, Ernst René Wastl – osztrák műkereskedő, azt Ernst Galéria tulajdonosa – tervezte, majd készítette el az első prototípust fémből. A kivitelezésre az ország legjobb fémművesét, Foris Istvánt kértük fel – aki a Magyar Állami Operaház felújításában is részt vett –, majd restaurátorok segítségével nyerte el végső formáját. Egy igazi összművészeti darab született.

A műalkotástól elválasztva, a talapzatán helyeztünk el egy kivehető díszérmét, amelybe a színház és díj neve került, valamint az adott évet gravíroztuk. Egy elegáns, modern, egyben merész, időtlen alkotás született, melyet rang elismerésként megkapni. Az Ernst Galéria büszke, hogy ennek az alkotó folyamatnak a részese lehetett.

Eleni Korani és Molnár Zoltán az egyik premieren            Fotó: Budapesti Operettszínház

– A lapunknak adott korábbi interjúban úgy fogalmazott: a mecenatúra „kultúráját” újra fel kell éleszteni. A képzőművészet és a zenés színház területén folyamatosan ezen dolgozik annak ellenére, hogy az elmúlt több mint két évet a pandémia határozta meg. Mit tart az eddigi legnagyobb eredménynek?
– E. K.: Alig két évad díjazását követően megérkezett a pandémia, mégis arról számolhatok be, hogy számos eredményt elértünk. Az egyik legfontosabb ezek közül az, amiről a Honthy-díj szól: az alkotó művészek munkájának elismerése által a megbecsülésünk kifejezése, továbbá a színház nézői, egy hűséges közösség bevonása a közönségdíj odaítélésekor. Az első hullám lezárásai után, 2020 szeptemberében a La Mancha lovagja premier­jén ismertük fel Molnár Zoltánnal közösen, hogy elengedhetetlen koronavírustesztekkel segíteni a színházat. Így két ütemben, elsőként ajánlottunk fel több száz gyorstesztet, valamint színházba érkező orvosi asszisztenciát. Ennek segítségével sikerült bemutatni a Marica grófnő című operettet Bozsik Yvette rendezésében.

Emellett nagy eredménynek tartom, hogy személyes vállalásommal az évek folyamán partnereket találtam a díj támogatásához. Büszkék vagyunk rá, hogy a Honthy-díj mérce lett, amely más elismerést is katalizált.

A saját munkámban, a képzőművészet területén pedig számos hazai múzeum, köztük a Magyar Nemzeti Galéria, a Műcsarnok, a Jósa András Múzeum kiállítását támogattuk – olyan esetben is, amikor az intézmény ki sem nyithatott, és csak virtuális látogatás során lehetett megtekinteni a műalkotásokat.

– Egyikük a vállalati, másikuk a művészeti szcénában tevékenykedik. Hogyan látják a versenyszféra és a kultúra kapcsolatát napjainkban?
– M. Z.: A színházi produkciók, így a Budapesti Operettszínház előadásai is versenyben vannak. Ez a verseny nem a főváros és a vidék vagy két párhuzamosan futó budapesti Mágnás Miska-rendezés között erős, inkább az egyéb alternatív szórakozásokkal, élménylehetőségekkel kell konkurálni. A hangos-, illetve később már színes filmek feltalálásával eleinte csökkent a színház és mozi közötti élményszint, ami később átfordult, és mára a mozi nyújtotta élmény vált sokaknak nemcsak elérhetőbbé, de kielégítőbbé is, míg ezzel párhuzamosan a közösségi élmények iránti érdeklődést világjelenségként váltotta fel az internet világába való egyéni csatlakozás.

Emellett – a színház világán belül maradva – a musical műfaji sajátosságai miatt könnyebben tud harcba szállni, mint az operett, s talán még az opera arisztokratikus világa is előnyben van ezzel a klasszikus középpolgári műfajjal szemben. Ebben a kiélezett versenyben a vállalati szféra legalább annyira tud tanácsadó, mint szponzori szerepet vállalni. Viribus unitis – mindenki tegye hozzá a tudását.

– E. K.: A fejlődéshez elengedhetetlen a magán- és a vállalati szféra önzetlen támogatása.

Személyes filozófiám: támogatni, inspirálni, alkotni. És mindezt közösen: értünk. A magyar kultúra nemzetünk dobogó szíve, identitásunk. Szüksége van mindenki támogatására. Örömmel látnék több magyar vállalatot vagy mecénást, aki úgy tekint a kultúrára, mint értékre, melybe befektetni érdemes.

Kezdeményezésemmel szeretnék jó példát mutatni és mindenkit arra ösztönözni, hogy találjon számára olyan szeretett vagy kedvelt kulturális területet, amelyet pártol. Nagy múzeumaink világszinten is elismert gyűjteményei adományokból épültek a századfordulón – ideje lenne felismerni, hogy mindaz, amit akkor építettek és támogattak, a mai életünk értékei, a megtérült befektetés. Ma is tennünk kell a jövőért.

– Sokak szerint a magyar operett reneszánszát éli. Mit gondolnak erről?
– M. Z.: Az újjászületés helyett egy új életre ébredés erős jeleit látom. Az operett tekintetében a műfaj megújításának erős korlátai vannak. A zenei minőség mellett a kellő mennyiségű tánc, humor, nem utolsósorban erotika mellőzhetetlen.

Ezeknek a jó hagyományoknak az őrzése – rövidebben: a konzervatív szemlélet – modern élményelemekkel ott van sok előadásban, látványosan például Bozsik Yvette vagy Vincze Balázs rendezéseiben. De sikeres előadások születnek a színház művészeivel házon kívül is.

– E. K.: A képzőművészet és a zene nyelvi korlátok nélkül, mindenkihez szól. Az operett sorsát a XX. század megannyi hányatott sorsú képzőművészéhez tudom hasonlítani. Történelmi és politikai okok miatt kultúránk számos törést szenvedett ebben a viharos évszázadban, s az elnyomott vagy méltatlanul elfeledett művészeket újra fel kell fedezni és megismertetni itthon és külföldön egyaránt.

A Budapesti Operettszínház művészei, világszínvonalú produkciói újra és újra bizonyítják, hogy milyen különleges ez a műfaj. Hiszem, hogy a magyar operett hazánk egyik legjobb utazó nagykövete.

Borítókép: Eleni Korani műkereskedő, művészeti szakértő és Molnár Zoltán pénzügyi szakember (Fotó: Budapesti Operettszínház)