– Ön, bár görög, akcentus nélkül, míg férje törve beszéli a magyart. Ez hogy lehet?
– Ötévesen tanultam meg magyarul, ugyanis Magyarországon végeztem az iskoláimat, míg Ernst már elmúlt harminc, amikor megtanulta a nyelvet. Igaz, az állampolgárságra várnom kellett huszonhárom esztendős koromig.
– A szülei sem kaptak állampolgárságot?
– A görög polgárháborút követően a Magyarországon menedéket találó görögöket megfosztották eredeti állampolgárságuktól, úgynevezett hontalan státuszban éltünk. Úgy nőttem fel, hogy mindig volt egy újabb terv, mikor költözünk vissza az óhazába, majd 1989-ben jött a változás, édesapám vállalkozni kezdett, s maradtunk. Ekkor vették fel a magyar állampolgárságot. Nemzetiségiként gyakran tudok azonosulni a határokon kívül ragadt magyar néppel, de sok a közös a magyar és a görög történelemben is.
– Hasonlóan közös a két nép történelmében az oszmán-török megszállás…
– Igen, de amíg Magyarországon „csak” százötven, addig Görögországban négyszázötven esztendeig tartott. Képzeljük el, milyen erő és hit kellett ahhoz egy nemzetben, hogy csaknem fél évezredig megtartsa nyelvét, vallását! A görög történelem különös, mert a fényes ókort sötét középkor követte, és csak 1821-ben kezdődött el az újkori Görögország megalakulása. Éppen kettőszáz éve.
– Nem én leszek az első riporter, aki megkérdezi: hasonlít az élete a Bazi nagy görög lagzi című film főszereplőjéhez?
– Az a film olyan, akár az életem. Édesapám mellett dolgoztam az utazási irodában, repülőgépen találkoztam egy éjjel jövendőbeli férjemmel, aki nem volt görög, a családom sokkot kapott. „Germanosz” – mondták. „Nem, nem, ausztriakosz” – így én. Mire ők: „Á! Germanosz!” Nagymamám legyintett: „az ugyanaz”. Én bátran kijelenthetem mint egy osztrák, sőt egy bécsi férfi – mert Ernst mindig kijavít – felesége, hogy nem ugyanaz.
– Ha nem találkoznak, akár a filmben, akkor is műgyűjtő válik önből?
– Gyerekkoromban közel laktunk az Ecseri piachoz, ahova édesapám minden hétvégén kiment. A lakásunk tele volt antik témájú festményekkel és Herendi porcelánnal. A műtárgyak mindig az életem részei voltak. E mellett országos történelemversenyt is nyertem. Csírájában megvolt bennem, hogy Ernsttel egy úton járjunk. Elvégeztem a kötelező becsüs tanfolyamokat, de Ernst az igazi mesterem. Kevés ide bármilyen oklevél, diploma, mert az ember csak gyakorlatból tanul.
