Velem sem történt ez másként. Korábbi beszélgetésünk alkalmával az írónő elárulta, hogy a drámai és nyitott befejezés természetesen szándékos volt, fenn kívánta tartani az olvasóközönség érdeklődését, ami – véleményem szerint – enélkül is teljesült volna, hiszen az olvasmányos írói stílus és a sokakat meghökkentő feltételezés, miszerint Anonymus, a titokzatos jegyző nő lett volna, valamint a tökéletes korrajz, amelyet a szerző felépít a sorok mögött, önmagukban is bőven elégnek bizonyulnának. Schmöltz Margit Anonymus-regénye amolyan egy lélegzetvételű olvasmány volt, és ugyanez elmondható az ünnepi könyvhétre megjelent második kötetről is.
A XII. századi esztergomi életet bontakozik ki az első könyv lapjain, amely sólyomröptetés, fiókakeresés, lóáldozat, különféle ragályok és nyavalyák és városi vásárok forgatagában zajlik, miközben egy kislány felnő, és a női lét minősége kibomlik lelkéből annak minden vágyával és rejtelmével. Perka nemcsak a betűvetést tanulja meg, de a királyi kancellária legígéretesebb írnoka s a királyné bizalmasa is lesz, minek köszönhetően a legértékesebb és legnagyobb tudást hordozó kódexekhez is hozzáfér. Nő létére műveltsége egy idő után túltesz még a külföldön tanult magiszterekén is, a hévizes ispotályban pedig a korabeli gyógyítás szakértője válik belőle.
A Sólymok fellege címet viselő folytatásban az összes magába szívott tudásból megszületik a Gesta Hungarorum, a szerző mégsem erre helyezi a hangsúlyt. Még mélyebbre vezet a női lélek szövevényes útvesztőibe, melynek során Perkából anya lesz, férjét követve elhagyja Esztergomot, Solymárt, sőt Magyarországot is; német földön új élethelyzetekbe és szerepekbe kerül, hogy aztán amilyen kanyargós ösvényeken keresztül jutott el egy középkori nő számára többnyire elérhetetlen távlatokba, olyan egyenes úton térjen vissza egy végkifejlethez, amelyet mi, olvasók a szívünk mélyén az egész regény folyamán reméltünk.
A történelmi színtér ezúttal is érzékletesen jelenik meg lelki szemeink előtt, de amíg korábban inkább az alsóbb társadalmi rétegek körülményei rajzolódtak ki, Perka most a nemesi léttel járó megpróbáltatásokat éli meg. Nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, itt is otthonosan mozog. III. Béla 1196 áprilisában örökre lehunyja a szemét. Albericus francia krónikástól tudjuk, hogy a pécsi püspök, Kalán keveredett abba a gyanúba, hogy mérget itatott meg az uralkodóval. Schmöltz Margit azonban érdekes történetbe avat be a király halálát megelőző, egyre gyakoribb rosszullétek hátterével kapcsolatban is, amely az írónő korabeli orvoslástudományban való jártasságát bizonyítja.
Imre trónra lépését követően Perka már messze jár, a Dunán utazik családjával új otthona, Lauingen felé, azonban, ahogy a magyarság szent madarát, a regényben kiemelt szerepet játszó sólymot, ezúttal pedig az asszony Amabilis nevű sólymát, úgy végül őt magát is visszavezeti Magyarországra a szíve, hogy az egész életét megrengető tragédiát követően mégis megtalálhassa a boldogságát ott, ahol másképpen hajlanak a fűszálak, rebbennek a madarak, és a víz végre igazán szomjoltó. Azonban, ahogy Schmöltz Margit fogalmaz: „A hazatérés nem egyetlen perc – néha napokig, máskor hetekig tart. A szívében készül rá az ember, megérzi a hazai illatokat, a hegyek, a sziklák formájából, a fák koronájának rajzolatából látja, hogy már nem idegen földön jár.” Nemcsak fizikai, de lelki hazatalálás is ez egyúttal; egy hosszú út, amely kacskaringós és izgalmas, olykor vad és veszélyes, munkás, de mégis csodálatos megélésekkel kikövezett, mert a női lélek szédítő mélységein és magaslatain vezet keresztül. Erről szól Perka története.
Borítókép: Könyvborító (Fotó: Zana Diana)
