Luc Besson nevéhez több olyan alkotás is fűződik, amelyek kultuszfilmek lettek. A nézők többségének valószínűleg az 1988-as A nagy kékség jut az eszébe először a legendás francia filmrendező alkotásai közül. Azt már kevesebben tudják, hogy Besson óceánhoz fűződő különös kötődése mögött az áll, hogy szülei búvárok voltak, gyerekkorában beutazták a világot, Besson is többször kalandozott az óceánok mélyén, tizenhét éves koráig tengerbiológusnak készült, de egy baleset után úgy döntött, hogy álmait nem az óceán mélyén éli meg, hanem inkább művészeti alkotások létrehozásával.
Ha Luc Besson helyét vizsgáljuk a filmtörténetben, akkor érdemes felidézni a 80-as évek új francia filmes hullámát, a cinéma du lookot, amelynek az egyik legfontosabb filmje volt Besson kultikus műve, A nagy kékség. A stílusirányzat röviden úgy írható le, hogy alkotói nem a történetmesélésre helyezték a hangsúlyt (ami persze még véletlenül sem jelentette azt, hogy nincsen történet), hanem a látványra. A cinéma du look alkotói (leginkább Beineix, Besson, Carax) úgy gondolták, hogy a filmművészetben nem a földhözragadt valóságot kell bemutatni, mert semmivel nem több az igazságtartalma, hanem a látomások és álmok révén a lélek rezdüléseit. Sőt, mai távlatból talán az is kijelenthető, hogy a modern ember életérzése, szorongása, valódi belső öröme és félelmei nem is mutathatók be földhözragadt realizmusok révén, ám az igazán tehetséges filmrendezők képesek olyan képeket létrehozni, amelyek révén közel tudnak kerülni a nézők érzelmeihez.
Luc Besson sikere abban keresendő, hogy első korszakának filmjei (a Metró, A nagy kékség, a Nikita, a Léon, a profi és Az ötödik elem) képi világa a cinema du look stílusirányzat bűvöletében jött létre, bár kétségtelen, hogy mindezek közül a legnagyobb művészi erejű A nagy kékség. Besson második korszakában viszont már a szórakoztatás felé fordult. Gondoljunk csak a Taxi, A szállító és Az elrabolva filmekre, amelyeknek forgatókönyvírója volt, és rendezés helyett inkább a produceri feladatokkal foglalatoskodott. Ez is jelzi, hogy Bessonnak ekkor már nem a képek a fontosak, nem a rendezés és a művészi munka, hanem a minél több nézőhöz való eljutás felügyelete. Másrészről még véletlenül se becsüljük le Besson munkáját, mert ezek a filmek hollywoodi alkotásokkal vették fel a versenyt, és a végeredmény az lett, hogy a franciák többször legyőzték a mozikban az amerikai filmóriásokat. Ráadásul Besson szórakoztató filmjei mindig valami többről is szóltak, mint hogy ijesztgessék a nézőket a moziban. Ironikusak és önironikusak voltak, szellemesek, mindig tartalmaztak némi életbölcsességet, mindemellett Besson mindig figyelt arra, hogy a filmeknek egyetlen kockája se legyen igénytelenül a filmvászonra maszatolva.
Mindez látható új művén is, amely egy régebbi, második alkotói korszakában készült trilógiára épül. Az Arthur-filmekről el lehet mondani, hogy Besson mindkét alkotói korszakának esszenciáját belerakta. Így benne van a képi látomásos világ, amely a lélekről szól, bár már sokkal kevesebb művészi igénnyel megformálva, mint a kezdeti filmjeiben, másrészről benne van a történet- és akciócentrikus gondolkodás, a nézői igények kielégítésének vágya is, viszont franciásan szellemes és néha filozofikus hanghordozással. Legújabb filmjében, Az Arthur-átokban a mese műfaja horrorra váltott. Bár nem Besson rendezte (ő csak írta), de ügyelt arra, hogy mesteremberhez illőn össze legyen rakva a horrorfilmekre jellemző stílusjegyekből. Lánya, Thalia Besson játssza az egyik főszerepet. Az Arthur-átok egyértelműen a kamaszokhoz és kamaszokról szól, akik imádják kigúnyolni gyerekkoruk legfontosabb emlékeit, miközben – ha sündisznóként begubóznak – azonnal ezeket az emlékeket veszik elő. Vagyis Besson a kamaszkorba lépett gyerekeinek készített egy filmet, amelyben azt tanítja meg nekik, hogy nem szabad gyávának lenni, és az életben nem a passzivitás, hanem a küzdelem visz előre.
Ha másért nem, ezért biztosan lehet szeretni az Arthur-filmek negyedik részét.
Legújabb podcastunkban egy könnyed reggeli beszélgetés során két filmkritikus, Oszlányi Gyöngyvér és Csejk Miklós beszélget a filmről.
Borítókép: jelenet a filmből (Vertigo Media Kft.)
