Körforgás, víz és tavasz

Két különleges darabot láthat a közönség a Maribori Szlovén Nemzeti Színház Balettegyüttesének előadásábanma este a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. A Carmina Burana és a Tavaszi áldozat című produkciók modern adaptációját Edward Clug állította színpadra. A nemzetközileg elismert román koreográfussal az alkotói folyamatról és az előadásokban megjelenő motívumokról beszélgettünk.

3051152 Fotó: ALEXANDR KRYAZHEV

– Úgy tudom, a koreográfia az élet körforgására épül. Mindez hogyan jelenik meg a színpadon?
– A spontán létrejött kör egybeesett az ­O Fortuna első dalának boldogságkörével, ez tükröződik a koreográfiában és a látványvilágban egyaránt. A levegőben lógó hatalmas gyűrű az élet körforgását szimbolizálja a színpadon. Ennek a képnek meghatározó eleme a férfi és a nő. A természeti erők a lét magjába vonzzák két pólusát, egy rövid pillanatra egyesülnek, majd visszakerülnek az élet pályáira. 

Harminc táncos van színpadon ebben a jelenetben, akik e tökéletes természeti forma lényegét igyekeznek felmutatni. Minél szűkebb a kör, annál több feszültség és erő hatja át a középpontját.

– Az este második részében a Tavaszi áldozat című modern balettelőadást láthatja a közönség, amelyben az élet körforgása szintén hangsúlyos. Kifejtené, hogy ez a darab ­miért különleges?

– A Tavaszi áldozat kétségtelenül a XX. század kultikus remekműve. Nemcsak Sztravinszkij zeneszerzői életművében jelent fordulatot, hanem a modern tánc történetében is.

 Emellett a XX. századi táncművészet fejlődése is teljes mértékben tükröződik benne, kezdve Nizsinszkij színpadi koreográfiájától Béjart fenséges esztétikáján át Pina Bausch egyedi líraiságáig. Az én koreográfiám ihletője az eredeti Nizsinszkij-mű, beleértve annak a korra jellemző feszességét és felkavaró, avantgárd jellegét. Interpretációm személyes tisztelgésként is felfogható Nizsinszkij és a párizsi ősbemutató hírhedt sikere és egyben botránya előtt, amely a modern táncszínház mindenkori viszonyítási pontjává vált a XX. században. A Tavaszi áldozat egy szűz rituális feláldozásáról szól, akinek addig kell táncolnia, míg holtan nem esik össze, hogy a Föld megőrizze termékenységét, és a közösség visszanyerje a pogány Tavasz­isten jóindulatát. A darab minden mozzanata a tavasz újbóli eljövetelét hangsúlyozza. Ami e változatot különlegessé teszi, az a víz. Amikor elkezdtem a munkafolyamatot, nem gondoltam rá, aztán hirtelen és szinte váratlanul jött az ötlet, mint a tavaszi eső, ami elmossa a telet és új életet hoz. A víz a színpadon is megjelenik, ami persze okozott némi nehézséget, de egyúttal teljesen új dimenziót nyit a történethez és a koreográfiához.

Borítókép: A koreográfus munka közben (Fotó:AFP/Alexandr Kryazhev)