Nem mindig jött be az első elvárás, de a kárpótlással is elégedett például Sarnyai Benedek, aki elmondta, hogy amikor jelentkezett az íróakadémiára, úgy gondolt a képzésre, hogy bemegy, mint az acéllemez az autógyárba, jól kikalapálják, és kijön kész szerzőként (az analógiát folytatva: autóként).
Megtanítják nekem a szerkesztést, hogy mitől lesz jó próza egy szöveg, és kapok rendszeres publikációs lehetőséget. Ez azonban naiv elképzelés. Amit az íróakadémia adni tud, az egy szakmai kontrollközeg: mentor, aki hivatásszerűen olvassa a pályakezdő alkotását, pályatársak, akik érdeklődnek egymás munkái iránt, és szerkesztők, akik adott esetben felfedezik a pályakezdőben a tehetséget a programon belül is. Ha valaki szorgalmas, hajlandó küzdeni, eleinte órákat, napokat tölteni olyan szövegek megírásával, amelyeket valószínűleg sosem közölnek, mert zsenge tanulóanyagok, akkor akad itt gesztenye, amit ki lehet kaparni. És valójában – ahogy most látom – e szerzői küzdelem, munkamorál beépítése a hétköznapi életvitelbe az íróakadémiai képzés igazi célja
– foglalta össze.
Az egyéni mentorálást emelte ki a legnagyobb előnyként Hegyi Damján is:
Egy pályakezdő alapesetben a környezete félmondataiból, lopott perceiből tud táplálkozni, hogy végső soron jó-e az, amit csinál. Ez köszönőviszonyban sincs egy akkora mértékű inputcunamival, amit egy olyan ösztöndíjrendszer képes adni, mint a Kárpát-medencei Tehetséggondozó. Nincs még egy hely az országban, ahol ennyit foglalkoznak egy ember (egy fiatal!) szövegeivel, vagy ha van is, az is maximum könyvhegyektől dohos szagú irodalmár-dolgozószobákban zajlik magányosan
– összegezte.
Szente Anita így emlékszik az ösztöndíjas évekre: – Minden felgyorsult. Egyre gyakrabban írtam, egyre magabiztosabban, költözés, ismerkedés, első publikáció, még több publikáció. Debütkötetről pedig nem is mertem álmodni, egészen addig, míg azt nem mondták, hogy elment a nyomdába. Az akadémiának köszönhetem, hogy az írás, az irodalom a hivatásaim között szerepel.
L. Takács Bálint első kötete megjelenése után már a negyedik évét tölti az íróakadémián, második kötete szerkesztés alatt áll, és harmadik regényén dolgozik. Számára a következőt jelenti az íróakadémia:
Az oktatómmal való közös munka valódi szakmai fejlődésre adott lehetőséget, itt van idő és keret a készülő írásaim mélyelemzésére. Az íróakadémia ösztönzött abban, hogy a célomat komolyan vegyem, és fektessem bele a kellő mennyiségű munkát és időt. Annyival kerültem közelebb a célhoz, hogy megértettem, milyen messze van. Ez a legfontosabb, amit meg kellett tanulnom.
Izer Janka leginkább azért értékeli az íróakadémiát, mert segített észrevennie a közhelyeket, a giccses vagy túlírt részeket az írásaiban.
– Az egyéni mentorálás rugalmasan zajlik, a szakmai hétvégéket Budapesten rendezik meg havi egy hétvégén. Az íróakadémia szállással is segít a távolság áthidalásában, ami néha döcögős, a szó legszorosabb értelmében – mondta a határon túlról ingázó Sz. Kárpáthy Kata, hozzátéve: Kárpátalján élek, egy olyan faluban, ahol a tömegközlekedés finoman szólva is nehézkes. A hosszú út elég fárasztó, de legalább mindig történik valami izgalmas közben.
Az, hogy kinek mi számít izgalmasnak, egyéni nézőpont kérdése, mindenesetre sokan megtalálták már a számításukat az íróakadémián, például Viola Szandra költő, rádiós műsorvezető is, akinek sikerült a megélhetése száz százalékát az irodalomból fedezni, amire mindig is vágyott.
A Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. az Előretolt Helyőrség Íróakadémia című projektje részeként meghirdeti 2022. évi pályázatát pályakezdő szépíró kategóriában. A nyertes pályázók a 2022–23-as tanév ideje alatt tanulási és továbbképzési lehetőségekben és havi ösztöndíjban részesülnek.
A kiírásról bővebben a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. honlapján olvashatnak.
