– A nemzetközi múzeumi szervezet, az ICOM éves prágai konferenciáján hatalmas megtiszteltetés érte, beválasztották a műszaki bizottság, a CIMUSET elnökségébe. Milyen előnyöket jelenthet a magyarországi múzeumoknak az ön elnökségi tagsága a műszaki bizottságban?
– Az ICOM egy UNESCO-tanácsadó szerv. Vannak nemzeti és nemzetközi bizottságai, utóbbiak szakma szerint specializálódnak. A testületen belül én elsősorban a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum projektjét igyekszem erősíteni. Most a brünni múzeum vezetője lett a műszaki múzeumokat összefogó bizottság elnöke. A testületbe ugyanakkor német, kanadai és koreai szakemberek is bekerültek. Mindenképp szerencsés helyzet ez, hiszen a szervezet szakmai ajánlásokat tud megfogalmazni, látjuk egymás projektjeit, kurátori munkáit, az esedékes restaurálásokkal kapcsolatos feladatait.
Európa harmadik legrégebbi fogaskerekűje a budapesti, ennek a dokumentációja egy svájci vasúti múzeum archívumában található. Kaptunk is már tőlük anyagot betekintésre, segítettünk egymásnak digitalizálási programokban. A közlekedési múzeum ugyanis kifejezetten törekszik arra, hogy aktív legyen a nemzetközi együttműködések terén. Az elmúlt két-három évben volt már kiállításunk Isztambulban, Bukarestben, Erdélyben, Szófiában.
Lényeges, hogy ezeket a gyakorlatokat tudjuk közösen végezni, legyen diskurzus.
– Milyen feladatok várnak önre a bizottság elnökségi tagjaként?
– Elsődleges az lesz, hogy a nagy állami beruházásokat, a nemzetgazdaságilag kiemelt fejlesztéseket bemutassuk a nemzetközi szakmai közönségnek.
Az ICOM konferenciáin a múzeumi szakmai élet elitje van jelen, olyan párbeszédek alakulnak ki, amelyek hasznosak, például egy kurátori koncepcióhoz, vagy olyan aprónak tűnő, de annál fontosabb kérdésekben, mint amilyen a múzeum állományvédelme, vagy a hozzá kapcsolódó gépészeti beruházás. Egy olyan projekt, mint amilyen a közlekedési múzeumé, méltó arra, hogy képviselve legyen az ilyen szakmai fórumokon.
Sehol senkinek nem kell magyaráznunk, hogy a budapesti földalatti a kontinensen a legrégebbi a londoni után, és hogy Európa első belvárosi villamoshálózata a magyar fővárosban készült el. De Kandó Kálmánt, Rubik Ernőt és a többi magyar műszaki zsenit, feltalálót sem kell bemutatnunk, hiszen mindenki ismeri a munkásságukat. Mi azt célozzuk meg, hogy a múzeumunk méltó legyen a múltjához, és ahhoz a gyűjteményhez, amit őriz. Amennyiben azt akarjuk, hogy ez nemzetközileg is látható legyen, meghatározza a turisztikai kínálatot, fontos, hogy már a tervezés időszakában hírét vigyük az intézménynek, tudjanak rólunk, benne legyünk abban a szakmai vérkeringésben.
– Milyen szakaszba ért az új közlekedési múzeum megvalósítása?
– Közép-Európa legnagyobb barnamezős, kulturális-turisztikai célú fejlesztése két fő részre tagolódik. Egy építészeti beruházásra, valamint a nemzeti kulturális műszaki és közlekedési örökség megmentése elnevezésű projektre. Ez az új állandó kiállításhoz kapcsolódó tárgyak felújítását és gyűjteménybe vételét jelenti, hiszen ezen a területen is elég sok volt az elmaradás az elmúlt évtizedekben.
Látjuk, hogy eltűnnek a magyar iparnak és a magyar jármű-formatervezésnek azon darabjai, amelyek meghatározók voltak: az Ikarus, a Ganz, a Csepel, a Rába termékei. Ha ezeket nem gyűjtjük be, félő, hogy már sosem fogjuk tudni. A kormány felismerte, hogy nincs idő a tétlenkedésre, és az egyik tavalyi határozatával elindított egy ötéves programot a magyar műszaki műtárgyak megmentésére.
– Erről a projektről mit tudhatunk?
– Jelenleg húsz jármű felújításán dolgozunk.
Többek között Horthy Miklós egykori szalonkocsiján, amit Szencről hoztunk haza. Ez a kormányzó protokoll vasúti szerelvényének a része volt, ebben zajlottak a legfontosabb egyeztetések. A kocsi ötven évig befalazva várta sorsa jobbra fordulását.
Ha nincs ez a projekt, nem tudtunk volna vele mit kezdeni, hiszen az autentikus helyreállítási eljárások nagyon költségesek, ráadásul kihalófélben lévő szakmák képviselőivel kell dolgoztatnunk, mert csak ők tudják ezt a munkát elvégezni.
