Egyetemisták napja a Nemzeti Színházban

Mintegy hetven egyetemista kapott betekintést a Nemzeti Színházban folyó munkába október 12-én – olvasható a Nemzeti Színház közleményében. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem hallgatói bejárták az épületet, részt vehettek a grúz rendező, Avtandil Varszimasvili részvételével zajló Kaukázusi krétakör próbáján, beszélgethettek Vidnyánszky Attilával, a teátrum vezérigazgatójával, valamint drámapedagógiai műhelyprogramot is szerveztek számukra. A tapasztalatok azt mutatják, kíváncsiak lettek a Nemzeti Színház előadásaira.

2022. 10. 13. 17:26
Fotó: Eori Szabo Zsolt
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szó esett arról is, milyen jelentős a teátrum nemzetközi munkája, kapcsolatrendszere, amelynek egyébként éppen a hallgatók is láthatták a nyomát a próbán, hiszen ennek köszönhetően van jelen grúz vendégrendező is a színház műhelyében. 

Vidnyánszky Attila hozzáfűzte, hogy ebből a nemzetközi kapcsolatrendszerből jött létre a MITEM nemzetközi találkozója, valamint szintén ennek a munkának a gyümölcse a Színházi Olimpia nagyszabású rendezvénysorozata, amely 2023-ban hozza el a színházi világot a magyar színpadokra. 

Vidnyánszky Attila beszélt a rendezői munkáról is, külön figyelmet szentelve az olyan sajátos formanyelvű előadásoknak, mint az általa színpadra állított Agón, a Rocco és fivérei vagy a görög világnagyság, Theodórosz Terzopulosz rendezte Bakkhánsnők, illetve a macedón Alekszandar Popovszki munkája, A Mester és Margarita. A hallgatók ezután kérdezgették az igazgató-rendezőt a részletekről.

Fotó: Eöri Szabó Zsolt

– A fiatalok rendkívül nyitottan figyeltek és érdeklődtek – így értékelt Pintér Szilvia. Az ifjúsági referens szerint látszott, hogy sokuknak ezek még új információk voltak, de körülbelül egynegyedük már megfordult a Nemzeti Színházban, és ez érzékelhető is volt, mert azok, akik már jártak itt, tisztában voltak azzal, milyen komoly kortárs műhely ez a teátrum. 

– Külön öröm volt megtapasztalni, hogy többen középiskolás korukban már részt vettek az Ádámok és Évák ünnepén vagy a Nemzeti Színház színháztörténeti vetélkedőjén, és most egyetemistaként újra eljöttek 

– tette hozzá Pintér Szilvia. 

Az ifjúsági referens hozzátette: a program épületbejárással, illetve az általa vezetett drámapedagógiai foglalkozással zárult, amelyen a János vitéz és a Csongor és Tünde előadásaihoz kapcsolódó drámapedagógiai műhelymunkával ismerkedhettek meg az egyetemisták. 

Pintér Szilvia elmondta azt is, hogy várhatóan lesz folytatása a programnak, dr. Kaposi Józseffel tervezik a hallgatók gyakorlati képzésének kibővítését a színházban, illetve azt is, hogy esetleg a Pázmányon működő egyetemi színpadok bemutatkoznának a teátrumban.

 

Borítókép: Egyetemisták napja a Nemzeti Színházban (Fotók: Eöri Szabó Zsolt)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.