Halld és lásd, itt vagyunk!

A Színház- és Filmművészeti Egyetem Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézete folyamatosan együttműködik a hazai és a nemzetközi filmszakma legjelentősebb szervezeteivel, hogy erős szakmai hátteret, professzionális technikát biztosítson a hallgatóinak. Tegnap az Uránia Nemzeti Filmszínházban mutatták be a filmes hallgatók az előző szemeszterben készült vizsgafilmjeiket.

2022. 10. 25. 6:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ezt a szemléletet igyekszik átadni a diákoknak is, amit az ő szemszögükből is megismerhettük, amikor Somossy Barbara filmrendező hallgató elmondta, hogy szinte együtt lélegeznek Koltai Lajos osztályában. Ott lehettek többek között a Semmelweis című film forgatásán is, ahol a gyakorlatban láthatták, Koltai miként instruál.

A dokumentumfilm-rendező művész mesterképzés irányítója Barlay Tamás rendező-szerkesztő, az MTVA főmunkatársa hangsúlyozta, hogy az egyetem Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézete komoly szakmai hátteret biztosít a hallgatóknak ahhoz, hogy megvalósítsák mozgóképes álmaikat, történeteik életre keljenek, tanárként pedig ebben próbálnak a hallgatóknak segíteni.

– A ma bemutatásra kerülő filmek hossza összesen hatszáz perc. És ezek csak az év végi vizsgafilmek, nagyon sokan készítettek ugyanis vizsgafilmeket félévkor is, ami még egyszer ugyanennyi. Éves szinten tehát körülbelül 1200 percnyi minőségi mozgóképes anyag született – összegezte az eredményeket Barlay Tamás.

Borítókép: Koltai Lajos: az az igazi mesterképzés, ahol valóban oda tud menni a hallgató a tanárhoz (Fotó: Havran Zoltán)

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.