A könyvek könyve

„Könyvespolcok alpinistája vagyok. Amikor egy boltba lépek, teli tüdővel szívom magamba a papírból és porból álló hegyláncok levegőjét. Bár zsúfolt helynek tűnnek, a könyvesboltok mégis kitágítják a teret” – áll a csodálatos Irene Vallejo Papirusz című, közel hatszáz oldalas remekműve egy helyén. Valójában szinte bárhonnan választhattam volna kezdőidézetet, mivel a könyvek szerelmese (és a könyveken keresztül a kultúrtörténet, a történelem, az emberiség minden teremtett java lenyűgöző ismereteivel joggal büszkélkedő írónő) fennkölt hangulatú, ünnepélyes (de sohasem dagályos vagy visszatetszést keltő), mégis letehetetlenül izgalmas kultúrnyomozása bővelkedik idézni való, szinte szentenciaszámba menő mondatokkal.

Tényleg az egész könyvet kéne idézni mindennek a bizonyítására, de most csak néhány telitalálatot képviselő humoros bonbont és bonmot-t mutatok: 

A stílusnak nevezett íróvessző hegyét szájuk széléhez illesztő modellek merengő póza a szemüveges, cigarettázó, gondosan gondatlan szakállú XX. századi entellektüelekét idézi.

A II. század folyamán a nagy múltú Athén is két új közkönyvtárral gazdagodott. Az egyiket Hadrianus császár ajándékozta a városnak, a másik pedig egy bőkezű polgártárs adománya nyomán jött létre. Azontúl, hogy könyveit az intézménynek adományozta, a nagylelkű kultúratámogató »saját pénzéből« fizette az oszlopcsarnok, az olvasóterem és a díszítés költségeit is – hangsúlyozza az alapításról szóló felirat szövege, s szinte érezzük az adományozás kínjait

– hiszen aki vagyonos volt, és mégsem adományozott a köznek, azt megszólták és kigúnyolták az emberek!); vagy éppenséggel:

A Nemzeti Statisztikai Intézet szerint 2016-ban 670 ezer írástudatlan él Spanyolországban. Én ismertem egyiküket. Láttam, mennyire tehetetlen az olyan mindennapi helyzetekben, mint az utcán való tájékozódás, a megfelelő peron megtalálása a pályaudvaron, a villanyszámla értelmezése – igaz, felteszem a kérdést magamnak, hogy bármelyikünk, aki tud olvasni, tökéletesen kiigazodik-e a zűrzavaros tarifákon –, a szavazócédula kitöltése vagy az étlapból való választás.

Nyomoz, kitalál, világokat teremt Irene Vallejo jól áttekinthető, kellemesen olvasható, remek könyvében, és lépten-nyomon megnyugtatja a könyv, egyáltalán a Gutenberg-galaxis jövőjéért aggódó olvasókollégákat, hogy sokszor volt már kataklizma, sokszor volt már nagy baj, és a könyvek, az olvasás mégis minden alkalommal megmentették, átmentették a kultúrát – így lesz ez mindig, sugallja végül: 

Épp ezért a következőket válaszolom a könyv jövőjéről szóló, apokalipszist jövendölő próféták áradatának: csak tisztelettel! Nem maradt fenn túl sok ezeréves találmány a napjainkra. Azokat, amelyek velünk maradtak, nehéz lenne pótolni – kerék, szék, kanál, olló, pohár, kalapács, könyv… Már a letisztult külalakjában is van valami, amely nemet mond a rajtuk végrehajtandó gyökeres változtatásoknak. Sok próbát kiálltak már – legfőképp az évszázadokét –, és nem sikerült olyan eszközöket találni, amelyek hatékonyabban láthatnák el a funkcióikat, egyedül az elkészítésükhöz szükséges alapanyagok változtak picit az idő múlásával. Az élet azon apró területén, ahol használjuk őket, a tökéletességet súrolják. Ezért gondolom azt, hogy mindig a könyv marad az olvasás első számú eszköze – vagy valami hozzá nagyon hasonló, hisz a könyvek lényegében a nyomtatás feltalálása előtt is olyanok voltak, mint ma.

A könyvtárgyként is gyönyörű, remekül fordított kötet olvasása igen nagy élmény – számomra az idei év, sőt talán az elmúlt évek egyik legnagyobb olvasáskalandja, egyik legjobb könyve.

Most, hogy a végére értem, még egyszer elolvasom, hogy újra érezzem azt az örömöt, amit az emberiség nemesebbik része érezhet évezredek óta, midőn a könyvet (vagy bármelyik elődjét és előzményét) a kezébe veszi.

Irene Vallejo: Papirusz. A könyvek története az ókori világban. Fordította: Boda Benjamin Gábor. Agave Könyvek – Magnólia Kiadó, Budapest, 2022.

Borítókép: Irene Vallejo (Fotó: Alfonso Basallo)