Művészek-e a műtárgyrongálók?

Komoly visszhangot kelt a német sajtóban az újabb és újabb műtárgyak ellen támadó klímaaktivisták tevékenysége. A megfontolt és műkincsörökségünkért aggódó hangok mellett természetesen olyan publicisták is akadnak, akik támogatják az éghajlatváltozással kapcsolatos kommunikációs hadjárat dühödten agresszív formáit, és olyanok is, akik – meglepő módon – a művészetrombolást is művészetnek tekintik.

Bécs, 2022. november 15. Biztonsági őr vezeti el az Utolsó Nemzedék nevű környezetvédelmi csoport egyik aktivistáját (b), miután társával olajjal öntötték le Gustav Klimtnek a bécsi Leopold Múzeumban őrzött Élet és halál című festményét 2022. november 15-én. A másik aktivista a képet védő üvegtáblához ragasztotta magát. A kép a védőüveg miatt sértetlen maradt. Az aktivisták akciója miatt a múzeum több termét le kellett zárni a látogatók előtt, a rendőrök a helyszínre érve felvették az elkövetők adatait. MTI/AP/Letzte Generation Österreich Fotó: -

Ha azt hinnénk, hogy a tomboló abszurditás új fejezetéhez érkeztünk a német ítészek véleményével, gondolunk arra, hogy egy ugyancsak megrongált festmény éppen rongáltsága okán vált világhírűvé, egyúttal 1,2 millió eurós értékűvé. 2018 októberében kelt el ezen a hihetetlen áron egy londoni árverésen a Girl With Balloon (Lány léggömbbel) című, festékspray-vel készült Banksy-festmény, amelyet az utolsó licit leütése után csíkokra aprított egy a képkeretbe rejtett vágószerkezet. A művész az árverés után közölte, hogy szándékos volt a kép felszabdalása, mivel így megszületett a Love is in the Bin (Szerelem a kukában) című új alkotás.

Úgy tűnik, egy lépésre vagyunk attól, hogy a leöntött és a kerethez ragasztott klímaaktivistákkal szegélyezett klasszikus festményeknek új nevet adjanak a műkritikusok, és originális műalkotásként azonosítsák az így előálló tabudöntögető performanszjeleneteket.

De vissza a német sajtóhoz, amelyben van még olvasnivaló: Gustav Seibt irodalomtörténész a Süddeutsche Zeitungban az iméntieknél józanabb elemzést közöl. Arra hívja föl a figyelmet, hogy a mai klímaaktivisták tevékenysége rémisztően emlékeztet a huszadik század elejének avantgárd mozgalmaira, ami nem vagy nem elsősorban azért aggasztó, mert művészeti értékein­ket veszélyezteti, hanem azért, mert – elődeikhez hasonlóan – olyan módszereket emel be és tesz elfogadhatóvá a közéleti kommunikációban, amelyeknek jelenléte veszélyes és káros.

A XX. század elején megjelent aktivizmus eszköztárát a radikális baloldali csoportok vették át, majd a fasiszta tábor módszerei között is megjelent.

Az avantgárd művészek világmegváltó radikalizmusa átlépett a politikába, s vele együtt megjelent az a kompromisszumképtelen, a demokratikus párbeszédet elutasító szemlélet is, amely a közélet végzetes polarizációjához vezetett. Hiszen – figyelmeztet a német irodalomtörténész – miféle világmegváltás volna az, amit demokratikus viták késleltethetnek?

Borítókép: Biztonsági őr vezeti el az Utolsó Nemzedék nevű környezetvédelmi csoport egyik aktivistáját (Fotó: MTI/AP/Letzte Generation Österreich)