A Paraszomnia cím konkrét, hiszen az orvosi kifejezés az alvás közben rendellenesen megjelenő képekre, mozgásokra utal. Ebből a nyitott szemmel alvó, magunkat kívülről felfedező helyzetből nézve nem is csoda, hogy a cikluscímek talányosak: Pórázon sétáltatja ujjait, Megtanít az Isten a tisztátalanra, Ólomból Dunántúl.
De vajon miért kell nyitott szemmel aludni? Mit kell megfigyelnünk álmunkban is vagy álmunk helyett? – kérdeztük a fiatal alkotótól.
Szabó Fanni pedig arra mutatott rá, hogy az elmúlt években a létbizonytalanság mindenkinek a mindennapjai részévé vált, neki is.
– Minden napszakra jut valami olyan hír, amitől az ember vagy szomorú, vagy ideges lesz. Egyre több az inger, viszont egyre nehezebb kezelni az információt, feldolgozni és adaptálni az életünkbe a világvége-hangulatot, állandó készültséget, azt tudatosítani, hogy semmi nem állandó, mi sem vagyunk azok. Viszont nekem mindig is az volt a vágyam, ezektől függetlenül, hogy elvonultan élhessek egy tanyán, egy erdő közepén, bárhol, több kilométeres körzetben szomszédok nélkül, ami, ha minden jól megy, remélhetőleg a következő pár évben teljesülni is fog (ahol szívesen hoznék létre egy teljesen új civilizációt, amit aztán eltüntethetnék a térképről, így sosem találná meg, és nem tenné tönkre senki).
Ha a tényleges elvonulástól még messze van a fiatal költő, az első könyv sajátossága a tömör, fogalomalkotó nyelv, melyből érezni, a kötetnek saját, már-már elzárt világa van. A második ciklusra ez fokozottan igaz, mert ennek versei a szavakban felfedezett véletlenszerű többértelműséget a végletekig kiaknázzák: „Lélekvárban vagyok cukor/talanságban tér és idő.”
Így az, ami játékosságnak indul, végül olyan értelmezni való szöveggé válik, ami a hétköznapinál nagyobb összpontosítást igényel. Az olvasónak oda kell adnia idejét és figyelmét a versnek.
Ehhez képest a friss versek kifejtettebb nyelven szólnak, és a gyönyörködtető poétikai jólformáltság nyomán a mondanivaló is viszonylag könnyedebbé vált. – Azokat a tömör verseket 15-16 évesen írtam, amikor azt hittem, hogy zseni vagyok, amit mindenkinek meg kell mutatnom. Élveztem a szavak torlódását, a torlódásból születő új szavakat, az elbújt szóösszetételeket, és rajongtam a dőlt betűkért. Azóta én is változtam, a versek is, most már inkább a mítoszgyártás érdekel, amit sajnos nem tudok torlódtatni. Ezeket a történeteket általában az álmaim inspirálják (pontosabban a pavor nocturnus), és az állandó átalakulásban lévő világképem, hithez, valláshoz fűződő viszonyom és a törzsi rituálék, amik nagyon vonzanak. Természetesen hatnak az olvasásélmények is (mostanában főként fantasyt olvasok), a két legfrissebb, számomra a 2022-es év legjobbjai: Christelle Dabos-tól A tükörjáró sorozat és Susanne Clarke-től A Hollókirály – magyarázta Szabó Fanni, akinek verseivel bizonyára sokat fogunk még találkozni.
Borítókép: Szabó Fanni (Fotó: Pantyata Dóra)
