Ahhoz, hogy helyén kezeljük a Rhythm And Blues Branch hétéves működését, nem árt, ha tisztában vagyunk az előzményekkel. Török Ádám 1968-ban épp kellő időben kapta el a fonalat, hogy frissen alakult zenekarával a hazai zenei szcénába berobbanó progresszív rock-blues muzsikát népszerűsítse. A Mini másfél évtizedes munkássága a bizonyíték rá, hogy a tehetséges fuvolista-énekes-szerző – az utolsó pár esztendőt leszámítva – jó lóra tett. Aztán a felnövő generációk megjelenésével új, másféle „fényes szelek” kezdtek fújdogálni, amelyek a korszak „nagy öregjeivel” együtt a Minit is elsodorták. Legalábbis egy időre. A zenei közízlés továbbra sem igényelte a nehezebb fajsúlyú, értékes muzsikát, a zenekar nélkül maradt alapító évtizedes, különböző próbálkozásai csupán a felszínen maradáshoz bizonyultak elegendőnek. Mígnem, mint egy varázsütésre, egy tulajdonképpeni session-alakulatból 1990 végén kinőtt a szupermuzsikusok alkotta Rhytm And Blues Branch. Amellyel Török Ádám megint csak hatost dobott.

A csillagok állása kedvezőnek bizonyult, épp ez idő tájt dobta piacra vadonatúj albumát Eric Clapton és Gary Moore, utat nyitva a nem túl elborult blueszenének. Erre a vonatra ült fel aztán Török Ádám és csapata, hogy fajsúlyos, improvizatív, mégis könnyen emészthető vadonatúj szerzeményeikkel, ha nem is expresszsebességgel, de sínen maradva berobogjon a pesti és vidéki, sőt a svájci (!) állomásokra.
Török Ádám jó arányérzékkel ötvözte a blues-rockot a dallamos zenével, amelyet mintegy észrevétlen sikerült becsempésznie a gyanútlan zenehallgató, sőt szórakozni vágyók fülébe, lelkébe. Szövegeivel sem kívánta megváltani a világot, nagyrészt a szerelmi témát boncolgatja, ám annak sem a lelki, inkább a gyakorlatiasabb oldalát; nemegyszer póriasan (de semmiképp sem vulgárisan, inkább némi humorral fűszerezve), lényegre törően. És, ha már dalszövegek: nehéz szó nélkül elmenni a Hideg-meleg szendvics blues „Hív a pacal, vár a máj” kitételének nevetőizmokat és nyálmirigyeket birizgáló opusa mellett, amely akár a hazai gasztrotrend méltó reklámja is lehetne. Talán a Múltban élsz verssoraiban bukkan fel némi történelemmel vegyes politika, ám az is inkább ironizálva és szőrmentén; vigyázó szemünket (fülünket) lényegében Závodi János húzós gitárriffjére, illetve szólójára, valamint Muck Ferenc – egyébként fúvós virtuóz – billentyűfutamaira vetjük.