A Magyar Írószövetség tisztújító közgyűlésén újabb három évre Erős Kingát választották meg a szervezet elnökének. Az új elnökség tagjai: Bene Zoltán, L. Simon László, Lőrincz P. Gabriella, Rózsássy Barbara, Soltész Márton és Szentmártoni János.
Az elnök beszámolójából kiderült, hogy a szervezet jelentős eredményeket köszönhet az előző hároméves munkájának. Stabilizálódott az anyagi háttere, azt az időszakot pedig, melyet a Covid miatti lezárások megnehezítettek, nemcsak kitűnően átvészelte, de előnyére is tudta fordítani. Így például az irodalom jelenléte az online térben megnőtt. Eredményes pályázatokat írt ki az írószövetség, melyekre várakozáson felül sok pályamű érkezett, például az Együtt a versben pályázatra több mint 6800 verset küldtek be. Az irodalom egyre több fesztiválon képviseltette magát az írószövetség jóvoltából, és elkezdődött a Dióhéj Irodalmi Találkozó. Az Olvasat (Olvasat.hu) folyóiratban elindult a Zöld rovat.
A különböző szakosztályok közül a szociográfiai szakosztály bizonyult a legaktívabbnak. Megszületett az első, Jókai Mórról szóló dokumentumfilm Szabó Mihállyal együttműködve. A tehetséggondozás területén az eredmények közé tartozik, hogy az írószövetség az elmúlt ciklusban alapította a Debüt-díjat, és a tehetséggondozásban szorosan együttműködik az Előretolt Helyőrség Íróakadémiával és a Csikófogattal; előbbi egyetemista, utóbbi a középiskolás korú tehetségeket fedez fel.
A sikerek mellett 2021-ben már látszott a Covid okozta válság hatása, jelenleg az írószövetség is érzi a mindenkire ható nehézségeket, melyek kulturális téren különösen nagy kihívást jelentenek. Erre a helyzetre utalva tette fel lapunk a kérdést. Az újraválasztott elnök a várható nehézségek ellenére is erős inspirációkról nyilatkozott lapunknak.
Fontosnak tartom, hogy annak a munkának, melyet megkezdtünk, legyen kifutása, érjenek be azok a folyamatok, melyeknél bábáskodtam. Például hamarosan nyolcvanéves lesz az írószövetség. Tíz évvel ezelőtt nagyon kedvezőtlen korfája volt a szervezetnek. Mostanra látszik beérni a fiatalítási törekvés. Ezt az is jól mutatja, hogy öt negyven év alatti tag került be az új választmányba.
A fiatalítás mellett beszámolójában az előző ciklus nagy eredményei közé sorolta, hogy az írószövetség új tehetségeket fedezett fel különféle pályázatok segítségével, ezért a továbbiakban is írnak majd ki nyílt irodalmi pályázatokat, például a Méhes György-pályázatsorozat az irodalmi élet minden műfajában kínál majd lehetőséget írások beküldésére. Lapunk kérdésére arra is biztatta azokat a tehetségeket, akik csupán az asztalfióknak írnak, hogy ne féljenek a nyilvánosságtól.