Megszelídített rock and roll

„Hiszek abban, hogy meg kell próbálni minden álmot megvalósítani…” E szavakkal vezeti be első szólólemezét Paksi Endre, aki zenéjével, hangszerelési ötleteivel, dalszövegeivel igyekezett tágítani több mint négy évtizedes munkásságának kereteit. „Ha neked is eleged van ebből a megőrült zenei világból, akkor a Békesség sugárúton keresztül tarts velem erre a kis zenei Szigetre, ahol nonstop szól a Rock ’n’ Roll rádió…”!

Paksi Endre azonban fentebb leírt kijelentése ellenére sem tudja, és jól érzékelhetően nem is akarja az Ossian zenei jellemzőit ledobni magáról. Ez a senkiével össze nem téveszthető, a fémzenében szokatlan, különleges orgánum eleve abba a státuszba pozicionálja, ahol a frontembert megszokták és megszerették. Ettől persze lehetnek és lettek is kilengések, amelyek éppen itt, az első szólóalbum dalaiban öltenek testet.  Főbb jellemzői mindenekelőtt a dallamosság – ha nem lenne félreérthető –, a „slágeresség”, valamint a régi baráttal, Rubcsics Richárddal közösen kitalált zenei ötletek. Ők szólaltatják meg az összes hangszert is, az élőt csakúgy, mint a virtuálisakat a komputerek segítségével. Mindössze a Napom, Holdam opusában bízták a billentyűket Ádám Attilára. A Paksi–Rubcsics kettős a szokásostól eltérő és kellő mértékben alkalmazott megoldások mellett nem merészkedett túl messzire a jól kitaposott (sugár)úton: a dallamvezetés minden igyekezet ellenére mégiscsak az anyazenekart idézi. Pedig a szólóalbum adta szabadságot, kötetlenséget kihasználva bátrabban is tágíthatta volna azokat a bizonyos kereteket. Amennyiben a folytatás mellett döntene, érdemes lenne ezen elgondolkodnia… És még valami: több dal végén visszaköszönnek a „zárlattal” végződő, mintegy „késsel elvágott” hirtelen befejezések, valamint a koncerten alkalmazott (a dob kivételével) hangszerkiállásos, közös éneklésre késztető betétrészek, amelyekből az önismétlés elkerülése végett talán a kevesebb is elég lett volna.

Szívet melengetőek azonban Rubcsics Richárd – amúgy Ossian-gitáros – ízes, hamisítatlan vintage hangulatú, remekbe szabott gitárszólói, amelyek a fémzene műfajához képest és a kitekintés jegyében alaposan megszelídülnek. A közös munka eredményeként a lírai tételekben bátran nyúlnak a billentyűs, valamint a szimfonikus megoldásokhoz (Csak egy angyal; Amit sosem mondtam még; Napom, Holdam; Sziget II.; Nevedből, arcodból; Mentünk a hegyre fel), amelyeket a refrénekben vokálokkal dúsítanak. Méltó és egyben megható befejezés a Jó lenne újra látni visszaemlékezős darabja, amely a szülői (anyai) szeretet ragyogó mintapéldája. A dalszövegek általánosságban is hű lenyomatai Paksi érzelemvilágának: mindennapjaink, érzelmeink, vágyaink néhol filozófiai, máskor direkt megközelítésben, de mindenképp irodalmi igényességgel megfogalmazva. A címadó dal pedig mindent elárul a szövegíró-énekes lelki igényéről.

Paksi Endre szólóalbuma kapcsán, mint összekötő kapocs, nyilván nem kerülhető meg (eddig sem tettük) az Ossian, amelynek zenéje az utóbbi húsz esztendőben, ha nem is éles, de mindenképpen némi fordulatot vett, méghozzá a nagyobb ívű, könnyebben fülben maradó dallamok irányába. E tendenciát tette Paksi határozottabbá, még dallamosabbá szólólemezén, a hangszerelésben felhasználva a már említett egykori „játszótéri homokozó” alapértékeit mai hangzásvilággal, jellegzetesen ossianos dallamvezetéssel. 
További jó utat a Béke sugárúton! 

Borítókép:  Paksi Endre, az Ossian énekese (Fotó: hivatalos zenekari sajtófotó)