Tényleg nem tudom, hogy hogyan, de a Békesség sugárút lemez nagyon könnyen jött. Talán pont a tétnélkülisége miatt
– ecsetelte első szólóalbumának létrejöttét Paksi Endre egy interjúban. Az is kiderült egyben, hogy az elképzelés korántsem pillanatnyi elhatározás szüleménye, az Ossian énekes-dalszerző-szövegírója a kétezres évek közepe óta játszik a gondolattal. Épp öt esztendeje az Igazi szabadság című Ossian-album is ennek jegyében fogant, végül mégiscsak besoroltatott a népszerű heavy metal csapat csaknem évente aktuális anyagai közé. A frontember véleménye szerint ugyanis a szólómunkának készült kiadvány nem eléggé szakadt el az Ossian markáns zenei világától.
A rock hazai szárnybontogatásának idejét, a hetvenes évek legelejét meglehetősen élénk mozgás jellemezte: ekkorra tehető a korábbi (beat)zenei közösségek felbomlása, átalakulása, valamint vezető zenei egyéniségeinek szólólemez-törekvései. Ekkoriban kezdtek megjelenni az első önálló albumok Szörényi Leventével, Demjén Rózsival vagy Zoránnal, amelyek nem kis mértékben járultak hozzá korábbi zenekaraik széteséséhez.
Ám azóta nagyot fordult a világ, ha valaki szólókarrierben gondolkodik, nincsen szüksége zenekari ugródeszkára. Legkevésbé minden ossianosok kedvencének, Paksi Endrének; ő és a zenekar egymástól elválaszthatatlan fogalom, a sikeres frontembernek esze ágában sincs a szólópályát választani.
A Békesség sugárút album épp azért született, hogy az Ossian, s vele a metal műfajának keretein túlnyújtózkodva a frontember más dimenziókban is kipróbálja magát.
Jórészt sikerrel, hiszen Paksi némely opusban visszanyúl a nem véletlenül emlegetett hetvenes-nyolcvanas évekbeli zenei gyökerekhez, a glam rockhoz, a klasszikus vagy népszerűbb nevén hard rockhoz, sőt egy nóta erejéig még a rock and roll zenei világát is (Rock ’n’ Roll rádió) is megsuhintja. Mielőtt azonban a fekete öves metalhívők felhördülnének, sietünk mindenkit megnyugtatni: Paksi Endre ettől még nem lesz Fenyő Miki, miképpen a hip-hopból sem lesz kamarazene. Mindezek mellett a hangzásvilág nagyon is huszonegyedik századi, e tekintetben, bármennyire is régi kedvenc, egy pillanatra sem mereng el a hetvenes évek játszótéri homokozójában, a korhű nosztalgiában.
Paksi Endre azonban fentebb leírt kijelentése ellenére sem tudja, és jól érzékelhetően nem is akarja az Ossian zenei jellemzőit ledobni magáról. Ez a senkiével össze nem téveszthető, a fémzenében szokatlan, különleges orgánum eleve abba a státuszba pozicionálja, ahol a frontembert megszokták és megszerették. Ettől persze lehetnek és lettek is kilengések, amelyek éppen itt, az első szólóalbum dalaiban öltenek testet. Főbb jellemzői mindenekelőtt a dallamosság – ha nem lenne félreérthető –, a „slágeresség”, valamint a régi baráttal, Rubcsics Richárddal közösen kitalált zenei ötletek. Ők szólaltatják meg az összes hangszert is, az élőt csakúgy, mint a virtuálisakat a komputerek segítségével. Mindössze a Napom, Holdam opusában bízták a billentyűket Ádám Attilára. A Paksi–Rubcsics kettős a szokásostól eltérő és kellő mértékben alkalmazott megoldások mellett nem merészkedett túl messzire a jól kitaposott (sugár)úton: a dallamvezetés minden igyekezet ellenére mégiscsak az anyazenekart idézi. Pedig a szólóalbum adta szabadságot, kötetlenséget kihasználva bátrabban is tágíthatta volna azokat a bizonyos kereteket. Amennyiben a folytatás mellett döntene, érdemes lenne ezen elgondolkodnia… És még valami: több dal végén visszaköszönnek a „zárlattal” végződő, mintegy „késsel elvágott” hirtelen befejezések, valamint a koncerten alkalmazott (a dob kivételével) hangszerkiállásos, közös éneklésre késztető betétrészek, amelyekből az önismétlés elkerülése végett talán a kevesebb is elég lett volna.
Szívet melengetőek azonban Rubcsics Richárd – amúgy Ossian-gitáros – ízes, hamisítatlan vintage hangulatú, remekbe szabott gitárszólói, amelyek a fémzene műfajához képest és a kitekintés jegyében alaposan megszelídülnek. A közös munka eredményeként a lírai tételekben bátran nyúlnak a billentyűs, valamint a szimfonikus megoldásokhoz (Csak egy angyal; Amit sosem mondtam még; Napom, Holdam; Sziget II.; Nevedből, arcodból; Mentünk a hegyre fel), amelyeket a refrénekben vokálokkal dúsítanak. Méltó és egyben megható befejezés a Jó lenne újra látni visszaemlékezős darabja, amely a szülői (anyai) szeretet ragyogó mintapéldája. A dalszövegek általánosságban is hű lenyomatai Paksi érzelemvilágának: mindennapjaink, érzelmeink, vágyaink néhol filozófiai, máskor direkt megközelítésben, de mindenképp irodalmi igényességgel megfogalmazva. A címadó dal pedig mindent elárul a szövegíró-énekes lelki igényéről.
Paksi Endre szólóalbuma kapcsán, mint összekötő kapocs, nyilván nem kerülhető meg (eddig sem tettük) az Ossian, amelynek zenéje az utóbbi húsz esztendőben, ha nem is éles, de mindenképpen némi fordulatot vett, méghozzá a nagyobb ívű, könnyebben fülben maradó dallamok irányába. E tendenciát tette Paksi határozottabbá, még dallamosabbá szólólemezén, a hangszerelésben felhasználva a már említett egykori „játszótéri homokozó” alapértékeit mai hangzásvilággal, jellegzetesen ossianos dallamvezetéssel.
További jó utat a Béke sugárúton!
Borítókép: Paksi Endre, az Ossian énekese (Fotó: hivatalos zenekari sajtófotó)
