Az Égi csillag tiszta fénye – Evangélikusok énekeskönyve című kiállítás a békéscsabai szlovákok hagyományaira támaszkodik, mondta Bácsmegi Gábor, a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum igazgatója az időszaki tárlat csütörtöki sajtóbemutatóján, kiemelve, hogy a közgyűjtemény nagyon fontosnak tartja azon értékek bemutatását, amelyek Békés vármegyében képződtek vagy valamilyen formában a régióhoz kötődnek.
Ezek egyike a Tranoscius, amelyre sokan máig azt mondják: milyen szép ez a Biblia! Mi elmagyarázzuk nekik, hogy tényleg szép, de nem Biblia
– fogalmazott Bácsmegi Gábor.
Az intézményvezető szólt arról is, hogy a múlt év rekordokban bővelkedett Békéscsabán, hiszen az összes benyújtott pályázatuk nyert. Ennek köszönhetően készülhetett el a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával az evangélikusok énekeskönyvéről szóló tárlatuk, amelyet a nagyközönség a kiállítótermek – valószínűleg – tavaszi megnyitása után tekinthet meg. Ugyanis takarékossági okokból egyelőre csak a Munkácsy terem látogatható, a szokásosnál rövidebb heti intervallumban.
Bácsmegi Gábor kifejtette, hogy a Tranoscius történetét körüljáró kiállításukat vándoroltatni is szeretnék. Már dolgoznak azon, hogy a tőketerebesi múzeum munkatársai megtekintsék a békéscsabai tárlatot, és ha jónak ítélik, akkor a felvidéki Tőketerebesen is bemutassák, hiszen a két intézmény régóta szoros kapcsolatot ápol.
Az Égi csillag tiszta fénye – Evangélikusok énekeskönyve című kiállítás koncepcióját Salamon Edina néprajzos muzeológus Martyin Emília igazgatóhelyettessel közösen dolgozta ki. A tárlat anyagát azzal a szándékkal válogatták össze, hogy kiemeljék a Tranosciusnak a nemzeti, lokális identitás megőrzésében betöltött szerepét, de a békéscsabai és környékbeli szlovák emberek hitéletébe is betekintést nyújtsanak.
A Zsilinszky Mihály teremben az etnográfusok azt tárják fel szakmai részletességgel, hogyan jött létre a szlovák énekeskönyv, ki alkotta meg, miként és milyen alkalmakon használták a csabaiak, akik nagy becsben tartották, és akiknek a mindennapjaiba is beépült. Ehhez külső segítséget is kaptak. A bemutatás során a kurátorok ügyeltek arra, hogy a muzeális értékű, díszes énekeskönyvek körbejárhatók legyenek. Legtöbbjük rézlemezzel borított, de újabb köteteket is elhelyeztek a tárlókban, amelyeket csupán bőrrel vontak be. A Tranoscius kistestvérei, a funebrálok külön vitrinben kaptak helyet.
A Tranosciusnak kétféle típusa létezik: a kevésbé díszes, amit a lengyel kereskedők forgalmaztak. Ezeken csak részben vannak rézlemezek. És a helyi, békéscsabai készítésűek, amelyek teljes egészében rézborításúak
– mutatott rá Salamon Edina.
A kiállítás „szívében” egy film tekinthető meg a tradicionális szlovák énekeskönyv készítésének a folyamatáról, illetve a régi példányok restaurálásáról. A középső részt körbeölelő molinókon tizenöt vers- és énekrészlet olvasható magyarul és szlovákul. A mindezt kiegészítő archív fotóanyag arról tanúskodik, milyen volt a békéscsabai szlovákok viselete, hogyan hordták maguknál az énekeskönyvet.
A Tranosciust a mélyen vallásos szlovákok feltételezhetően a XVIII. századi betelepülésükkor hozták magukkal. Az első nyomtatott lutheránus énekeskönyvet, a Cithara Sanctorumot 1636-ban adták ki. Ez 414 éneket tartalmazott. A XVIII. században újabb énekeket vettek fel a kötetbe, amely azóta több mint százhetven kiadást ért meg. Főként a szlovák, a cseh, a lengyel és a dél-alföldi szlovák evangélikusok körében terjedt el. Napjainkban ezernél több éneket tartalmaz.
Az énekeskönyv a lengyel Juráj Tranowszkyról kapta a nevét, akinek az volt a célja, hogy minél több liturgikus éneket összegyűjtve megmentse és népszerűsítse az akkoriban még üldözött protestáns vallást. Nem véletlen, hogy a szláv Lutherként emlegették. Tranowszky a sziléziai Tessényben (Tesin) született 1591-ben. Miután befejezte a wittenbergi egyetemet, egy prágai gimnáziumban tanított, majd Morvaországba került. Protestáns vallása miatt 1621-ben menekülni kényszerült, raboskodott is a vallása miatt, majd Sziléziában kapott állást. Miután a hite miatt innen is elűzték, 1628-ban a történelmi Magyarország északi részén telepedett le. Lipótszentmiklóson vállalt lelkészi munkát.
Tranowszky széles látókörű papként ismerte fel, hogy az egyházát csakis az éneklés mentheti meg. Ezért kezdett bele az egyetemes egyházi énekeskönyv megalkotásába, amelybe huszita énekköltemények, Luther Márton és a XVI. század nagy énekköltőinek szerzeményei és saját dalai kerültek be. A kötetet Lőcsén, Brenner nyomdájában adták ki 1636-ban.
Megjelenése pillanatától 1925-ig a Tranoscius fraktúr betűs nyomással készült, az 1923-ban és 1925-ben Békéscsabán kiadott példányok viszont már gót betűkkel. Fontos a forrástörténeti értékük is, hiszen a könyv tulajdonosai ebbe írták be a család jeles eseményeinek, évfordulóinak évszámait, valamint a tulajdonváltást. A bejegyzések a szlovák nyelv fokozatos visszaszorulásáról is tanúskodnak. Ennek oka a magyar nyelvű oktatás lehetett, vallja Salamon Edina muzeológus.
A szlovák énekeskönyv a Bibliához hasonlóan öröklődött a szlovák családokban, ennek köszönhetően még ma is vannak használatban XIX. század eleji kötetek a magyar nyelvű Tranosciusok mellett. A Munkácsy Mihály Múzeum gyűjteményébe egy valódi ritkaságnak számító ócseh nyelvű evangélikus énekeskönyv is bekerült.
A Munkácsy-múzeum kiállítása arra a kérdésre is választ adhat, mennyire érthető ma a régi Tranoscius szlovák nyelvezete. Bácsmegi Gábor szerint a régi szlovák nyelv megértése nem jelenthet problémát, hiszen Békéscsaba szigetet képezett, amelynek tulajdoníthatóan a „csábánszki”, vagyis a csabai szlovák sokáig a tótok XIX. századi nyelvi állapotát tükrözte. Ebből mára is nagyon sok elem, szófordulat megőrződött a köznyelvben.
Minderről az Égi csillag tiszta fénye – Evangélikusok énekeskönyve című kiállítás készülő katalógusában is szó lesz majd.
Borítókép: a kiállítás (Fotó: a szerző felvétele)
