Somogyi György forgatókönyvíró egészen elképesztő ötletekkel teli világot teremtett Petőfi Sándor A helység kalapácsa című, szójátékokkal tarkított vígeposzának filmre vitelekor. Nem ez az első filmes feldolgozása a műnek, hiszen 1965-ben Zsurzs Éva rendezésében már készült egy sikeres film többek között Gábor Miklóssal, Bessenyei Ferenccel, Garas Dezsővel és Mészáros Ágival.
Most viszont a címben is nevezett „helység” egy téren és időn kívüli western-eastern település, ahol a chopperén ülő, vadnyugati idegenként érkező mesélő avat be a tanulságos és igencsak vicces történetbe. Dombrovszky Linda rendezésére jellemző, hogy egészen elképesztő módon tudunk figyelni Petőfi Sándor szövegére, mert a különleges képi megoldásokkal élő izgalmas látványvilága szervesen illeszkedik a szójátékokkal tarkított Petőfi szövegekhez, amelyek tartalmának megértését egyáltalán nem didaktikusan, de erősítik a képek.
A szereposztás is lenyűgöző: Zayzon Zsolt, Pindroch Csaba, Cserna Antal, Szervét Tibor, Györgyi Anna, Nagy Viktor, Hunyadkürti István, Ember Márk, Gubás Gabi tekintetükkel is remekül játszanak, jól helytállnak a helyzetkomikumra épülő jelenetek sorában. Míg a Volt egyszer egy Vadnyugat című Sergio Leone-filmben mindenkinek saját zenéje volt, addig ebben az alkotásban mindenkinek saját, és csak rá jellemző nézése van, ami igencsak széles mosolyt csal a nézők arcára. Jó ötlet volt, hogy dalbetéteket helyeztek a filmes stílusparódiák közé, és azt is jóízű nevetéssel honorálta a bemutató közönsége, hogy több jelenetben megidézték a legjobb Kusturica-filmek világát is.
Ha komolyan vesszük az eposzparódiát – és miért is ne vehetnénk komolyan –, akkor arra jöhet rá a nézőközönség, hogy a Petőfi Sándor által megírt történet a jelenkor emberének is temérdek tanulsággal szolgál. Egyrészről ugyanis arról van szó, hogy egy férfinak minden eszközzel küzdenie kell a szerelméért, és ez már csak azért is fontos gondolat ma is, mert korunk legújabb alkotásainak egy része éppen az ellenkezőjét akarja belesulykolni a fiatalok fejébe. Másrészt viszont abban is örök érvényű emberi magatartásokat mutat Petőfi Sándor műve, hogy szépen elénk tárja, ahol szerelem van, ott mindig megjelenik a féltékenység, árulás, gyűlölet és bosszú. A
humor forrása az is, hogy a kocsmai verekedés hőseposzivá növekedik, mintha világok összecsapásának háborújáról szólna a nóta, másrészről meg azt is látjuk, hogy azért itt csak egy kocsmai csetepatéról van szó, nem többről, és ez akkor is így van, ha megtudjuk, hogy a verekedés végén egy fül hever a vértócsában.
Petőfi egyébként a művében elsősorban az eposzt mint műfajt parodizálja, méghozzá úgy, hogy formai jellemzőit felnagyítja, miközben a témáját alantasra cseréli. Itt nem többéves vándorlás után tér haza a főhős, mint mondjuk az Odüsszeiában Odüsszeusz, akinek csodálatos feleségét ostromolják a kérők, és akikkel – miután feleségének állhatatos hűségéről megbizonyosodott – egytől egyig leszámol, hanem arról, hogy a templomba bezárt, majd a harangkötélen kiszabadult kovács betér a kocsmába, ami nem több évre, hanem fél órai járásra van, és ahol a kántor ostromolja „szemérmetes” Erzsókot, a szerelmét. Mindezt teszi ráadásul úgy a kántor, hogy „amazon természetű” felesége van, aki ezért el is látja az ura baját. Mindezeken kívül Petőfi valószínűleg valamelyik Vörösmarty-eposzt karikírozta ki, a korabeli közönség ráadásul jól ismerte az eredeti művet, így még a ma közönségénél is jobban mulathatott a nyelvi leleményeken, de sokan voltak olyanok is, akik nem vették jó néven a költőtekintély kigúnyolását. Persze ma már mindez irodalomtörténet, és azt is jól tudjuk, hogy semmit nem veszít nagyságából az eredeti mű, ha annak a karikírozása is legalább annyira sikeres lesz.
Borítókép: Kiváló szereposztással jön a western vígeposz (Fotó: MTVA)
