Múzeumi kínálat
A változatos múzeumpedagógiai tartalmak és játékok korosztályi bontásban, egy rövid regisztrációt követően minden pedagógus számára ingyenesen elérhetőek virtuális feladatsorok formájában március 13-án, a DEMÓ 6 napon, illetve a későbbiek folyamán is szabadon használhatók majd oktatási célból. A programokon belüli tematikus tájékozódást piktogramok, feliratok segítik majd, így könnyű lesz bármelyik tanóra menetébe illeszteni a DEMÓ 6 múzeumi kínálatát attól függően, hogy történelmi, irodalmi, művészeti vagy innovációs ismeretanyagot tartalmaznak.
Játékos tanulás
– Az elmúlt években sokat kísérleteztünk azzal, hogy a DEMÓ-napokon a múzeumok által készített sokszínű digitális múzeumpedagógiai tartalmakat gyűjtöttünk csokorba, rendszereztük korosztályi és tematikus bontásban, majd tettük széles körben elérhetővé – fogalmazott Makranczi Zsolt, a Mozaik Múzeumtúra program vezetője.
– Az eddigi tapasztalataink és a visszajelzések egyértelműen megmutatták, hogy óriási szükség és igény van erre a virtuális tudásmegosztásra és tartalmi bázisra. A múzeumpedagógia digitálisan nagyon is működik, és könnyen integrálható mind az általános, mind a középiskolai oktatásba.
Nagy öröm és hálás feladat számunkra immár hatodik alkalommal azon dolgozni, hogy több mint húsz múzeum oktatási célú tartalmait gyűjtjük össze és tesszük elérhetővé a pedagógusoknak határon innen és túl –mondta a program vezetője. Vargacz Alexandra, a Felelős Szülők Iskolája ügyvezetője, a Digitális edukációs múzeumi órák szervezője kiemelte, hogy a programban kifejezetten sokrétűek a digitális múzeumpedagógiai tartalmak.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!