– Miért Karinthy regényét választották a színpadra adaptációhoz?
– A pandémia előtti időszakban, mintegy négy éve álltunk neki a darab tervezésének. Akkor még előszele sem volt a világjárványnak. A mély emberi történet érdekelt, melyben a humor eszközével lehet a betegségtörténetet elmesélni. Ez Karinthyn keresztül a legkitapinthatóbb, legmegfoghatóbb és színházi szempontból is a legjobban megvalósítható. Akkor még nem tudtam azt, hogy egy pandémia következik, amiben ez a betegségtörténet világjelenséggé válik. Éppen a járvány végeztével kapta meg a valódi értelmét a darab, ugyanúgy, mint amikor Karinthy is a gyógyulásával újraértelmezi az életét és a helyét a világban. Így az előadásban az értelmezés súlypontja a betegségről átkerül az újraértelmezésre. Amennyire az előadás egy hosszú történet a betegség felfedezésétől a kigyógyulásig, úgy a mi megvalósítási folyamatunk is ehhez hasonló volt, azzal, hogy bekapcsolódtak személyes vonatkozások is. Ugyanis az egyik főszereplő, Csizmadia Gergely kulcscsonttörést szenvedett a próbaidőszakban, és mindannyian elkaptuk a kórt. Ráadásul az írónk, Verebes Ernő, a Nemzeti Színház dramaturgja halálközeli állapotba került egy betegségtől. Ez a személyes vonatkozás még tovább gazdagította az előadást. S hogy miért Karinthy? Nagyon érdekelt az, hogy hogyan lehet végigmenni egy betegségtörténeten úgy, hogy folyamatos önvizsgálatban és szemlélődésben legyen az ember, aki előtt mindig tükör van. Karinthy a betegsége alatt szüntelen önvizsgálatot tartott, tárgyilagosan, egyszersmind szubjektíven tanulmányozta magát.
– Úgy hangzik ez, mint egy beavatás. Hiszen ezek szerint az alkotók a próbafolyamat évei alatt maguk is átmentek egy Karinthyéhoz hasonló betegségtörténeten, megjárva az élet és halál mezsgyéjét. Mindezzel együtt pedig a személyes és a világban zajló változások is átértelmezték a darabot.
– Valószínű, hogy e tapasztalatok nélkül az előadás nem lenne ennyire személyes érintettségű. Ettől lett nagyon színházi, de egyben vallomásszerű is. Merthogy Karinthy vallott, de azt nem tudtuk, hogy mi hogyan valljunk. A körülmények pedig megadták nekünk ezt az eszköztárat, és teljesen átemeltük a saját közegünkbe Karinthy történetét. Verebes Ernő egy ponton túl már elrugaszkodott, és a saját története mesélésébe kezdett. Ami nem teljesen más, hiszen a regény magva és történetvezetése jelenik meg a darabban is, mégis személyes vonatkozású. Olyan gondolkodás mentén halad írónk, mint Karinthy, de a saját gondolatvilágával, és nem mellékes, hogy a humor nyelvével. Azt gondoltam, hogy a pandémia idején és most is erre van az embernek a legnagyobb szüksége.
