Mint beharangozónkban is írtuk, a Bethlen Téri Színház műsorára négy alkalommal tűzött előadást az ihlette, hogy a francia Des châteaux en l’airt társulat két alapítója, a színész-rendező Gaël Chaillat és a képzőművész-előadóművész Ramona Poenaru gyerekeikkel, a 15 éves Dora és a 11 éves Amos társaságában 2021 májusától augusztusáig végighajózták a Dunát Németországtól a Fekete-tengerig, 2888 folyamkilométeren át. Bevallásuk szerint a geopoetikus utazás négy hónapja alatt a fényre, a színekre, a hangokra, az immateriális érzékelésekre és az érzelmekre összpontosítottak.
Színházi- és vízparti élmény egyszerre
Ezt az érzéki élményt igyekeztek visszaadni a Danubia – A vizek tükre című produkcióban szöveg nélkül, így aztán a nyelvi akadályok nem hátráltatták a produkció megértését, ami nyolcéves kor felett gyerekek által is deklaráltan befogadható (sőt ehhez inkább túl öregnek érezheti magát az ember, semmint fiatalnak). A 10. színházi olimpia közönsége a produkció készítésébe is bepillantást nyerhetett a Francia Intézet médiatárában tartott gyerek-szülő workshop alkalmával, amit az első előadás előtti napon tartottak az alkotók a gyerekeikkel együtt.
Belépéskor elmondták, hogy a terembe cipő és zokni nélkül, mezítláb lehet majd bemenni.
(Bár erre az előadásról közreadott fotók és videó alapján számítani lehetett, azért reménykedtünk némi opcionalitásban.) Ilyenkor az ember próbálja elhessegetni az olyan negatív gondolatokat, a belső Woody Allenünket, hogy vajon higiénikus lesz-e ez így, és hogy ideális lesz-e bent a víz-levegő hőmérséklet ezen a hűvös áprilisi napon. Próbálunk pozitívak lenni, és örülni neki, hogy legalább nem egy nagy nyári zápor után vagyunk, átázott cipővel.
Bár a nyári zápor igazából mindegy is lett volna, mert az előadás közben a szerencsésebbek kicsit, a pechesebbek pedig nem is annyira kicsit lehettek vizesek a különféle színekben pompázó vizek szétlocsolása közepette. Az előadás nagyon is interaktív volt, akár akartad, akár nem: a performerek mintha kifejezetten vadásztak volna arra, aki megpróbált kimaradni a mókából. A Kék Duna keringőre való keringőzésre szóló felkéréseket sem igazán volt sansz visszautasítani, ráadásul a fellépők a közönséget egymással is táncoltatni kezdték, és mivel nagyrészt férfiakból állt a publikum, ez így eredményezett néhány mulatságos kifejezést a keringőző fiatalok (valószínűleg diákok) arcán.
Összességében nem volt semmi baj az előadással, nagyjából azt hozta, amit várni lehetett tőle. Egyszerűen nem nekünk volt kitalálva, hanem az interaktív performanszok, a tánc bevállalós és mindenre nyitott szerelmeseinek.
Mindez
not my (our) cup of tea,
ahogy az angol mondja.
Borítókép: Danubia előadás (Fotó: Raoul Gilibert/Színház.org)
Programok, rekordok, riportok a Kultúrnemzet színházi olimpiai gyűjtőoldalán! Kattintson IDE!
