A flamenco esszenciája + galéria

Andalúz művészek, Mercedes Ruiz és Santiago Lara vették birtokba a Fonó Budai Zeneházat április 30-án. Benyomásaimat a flamencoest szervezője, Bucsás Györgyi egészítette ki.

20230430 Budapest Mercedes Ruiz és Santiago Lara flamenco estje. fotó: Teknős Miklós (TEK) Magyar Nemzet Fotó: Teknős Miklós

A Fonó előadóterme szinte teljesen megtelt nézőkkel: jó néhány külföldi, főként spanyolok és magyarok, leginkább táncosok és tánckedvelők gyűltek össze, hogy megtekintsék Mercedes Ruiz és Santoago Lara Dual című előadását. Nem is csoda, hiszen mindketten világszerte elismert művészek, a kortárs flamencoszcéna kiemelkedő alakjai. A koncepció különlegességét az adta, hogy sem ritmushangszer, sem ének nem kísérte a táncot – így a főszerep a virtuóz gitárjátéké és a fergeteges mozdulatoké volt. – Ez tulajdonképpen a flamenco esszenciája volt, sokféle tánctípussal, amin keresztül Santiago Lara gitárjátékának és Mercedes Ruiz táncának a legmegkapóbb elemeit láthattuk – összegezte az estet Bucsás Györgyi flamencotáncos, tánctanár, az est szervezője.

Santiago Lara és Mercedes Ruiz között tapintható volt az összhang. Fotó: Teknős Miklós

Ennek a spanyol műfajnak tehát nemcsak azt a részét láthattuk, amikor a táncos pergő ritmusban kopog a cipőjével, hanem azt is, miképpen képes a művész ennek a táncnyelvnek a segítségével lírai, melankolikus történetek elmesélésére. Az egyes darabok összeállítása tudatosan átgondolt ívet követett: a komolyabb, művészi témáktól a kopogós, gyors lábmunkával színesített, vidám hangulatú etűdökig jutottunk, ami után még két ráadásszám is elfért. Az egyikben a kurzus alatt tanult koreográfiát mutatta be Mercedes Ruiz és a magyar tanítványok. A művész spontaneitását és közvetlenségét éreztette, hogy ez amolyan rögtönzés volt, mindenki civilben ment fel a színpadra, s ez még inkább megidézte az andalúz városok hangulatát, ahol bárki becsatlakozhat a táncba, s ahol a közösség találkozási pontjainak egyike volt a közös zenélés, táncolás.

Az első tánc az úgynevezett solea volt, ahol a táncosnő hosszú, uszályos szoknyában lépett fel. A solea etimológiája a soledad szóra vezethető vissza, ami magányosságot jelent. A táncos egyedüllétét vizuálisan is fokozza a ruha, amely nem engedi szabadon kapcsolódni környezetéhez – maga mögött húzza, vagy éppen beletekeredik, de mindenképpen egyfajta akadályként van jelen a koreográfia első részében. Ez lassan átalakul, ahogyan a táncos egyre inkább átveszi az uralmat kosztümje, s metaforikusan önmaga felett is. Szoknyája tornádóként pörög körülötte, időnként pedig megfogja és felhúzza lábszárközépig, hogy az egyre határozottabb lépések is láthatóvá váljanak. – A solea koreográfia általában nehéz, szomorú témákat dolgoz fel, ha van benne ének. Itt Mercedes tánca szinte át is vette az ének funkcióját, képes volt a mozgás által kifejezni minden érzelmet – magyarázta el a szervező.

Az uszályos szoknya a flamencotánc egyik fontos eszköze. Fotó: Teknős Miklós

A második koreográfia egy farruca volt, amit jellemzően férfiak szoktak táncolni. Itt a férfi alakját egy csodásan díszített, hatalmas kendő helyettesítette, amivel, s aminek a hiányával is rendkívül szemléletesen játszott a táncosnő. Az egyes táncok között keletkező űrt Santiago Lara játéka töltötte ki, amely során lírai szólót, illetve vidám hangulatú, zenei alappal kiegészített tangós dalt hallhattunk. – Az első darabban látható uszályos szoknya, illetve a kendő, valamint az est második felében szerepet kapó kasztanyetta, amit mi inkább castanuelasnak hívunk, egyaránt fontos eszközök a flamencotáncban. Mercedes harmadik tánca közben használta ezt a kézbe fogható ritmuseszközt, miközben martinete és siguiriyas koreográfiákat mutatott be. A martinetéről azt érdemes tudni, hogy ez az egyik legösszetettebb ritmusú flamenco műfajok egyike, általában veszteséget, gyászt jelenít meg, s ének szokta kísérni. Ezeknél a táncoknál egy-egy énekes bejátszást hallhattunk, ami kiegészítette a gitárt, majd váltás következett: azonos ritmusú, gitárkíséretes siguiriyast láthattunk castanuelával, aminek Mercedes az egyik legnevesebb mestere. A ráadásban a két művész szülővárosának dallamát és táncát ismerhettük meg egy bulerías de Jerez fin de fiestával, ami, ahogy a neve is mutatja a bulik, az ünnepek tánca. A közösen megélt, és a tánc által kifejezhető öröm jelenik meg a mozdulatokon keresztül – foglalta össze Bucsás Györgyi.

A kendő a férfit személyesítette meg. Fotó: Teknős Miklós

Mercedes Ruiz nemcsak fellépőként, hanem tanárként is visszajár Magyarországra. Ez a mostani volt az ötödik alkalom, hogy mesterkurzust tartott Budapesten, fellépése pedig ennek az intenzív tanulási folyamatnak a lezárásaként jött létre. – 2006-ban kezdődött a szakmai kapcsolatom Mercedes Ruizzal. 2005-ben láttam őt először táncolni a Jerez de la Fronterában rendezett óriási flamencofesztiválon. Ott annyira magával ragadott az ő művészete és személyisége, hogy a következő évi fesztiválon már közvetlenül az ő kurzusára mentem, és azóta is folyamatosan tanulok tőle, tizenhét éve vagyok a tanítványa. Mercedes nagyszerű tanár, aki minden tudásszinten kiválóan tud kapcsolódni a tanítványokhoz. Az a tapasztalatom, hogy az andalúz flamenco művészek közül valaki minél több elismerésben részesül, minél népszerűbb, annál közvetlenebb, kedvesebb, alázatosabb. Ők nem megközelíthetetlen művészek, hanem olyan emberek, akiktől bármit lehet kérdezni, és akik igazán szívesen megosztják a tudásukat. Ennek ellenére Mercedes szigorú tanár, de ennek mindig meg is látszik az eredménye – osztotta meg a művésznőhöz fűződő személyes kapcsolatának részleteit Bucsás Györgyi.

Mercedes Ruiz és Santiago Lara a jelenlegi flamencoszcéna kiemelkedő művészei, a legfontosabb díjak birtokosai: Nacional de Arte Flamenco de Córdoba, Giraldillo de la Bienal de Sevilla, Premio de la Crítica de la Sevilla, a Festival de Jerez kritikusainak és közönségének díja és még sok más. Együtt tíz előadást hoztak létre húszéves pályafutásuk alatt, melynek köszönhetően a világ legjelentősebb színházaiban léptek fel: Theatre de la Ville (Párizs), Auditorium Parco della Musica (Róma), Teatro la Fenice (Velence), Moscow International House of  Music (Moszkva), Sadler’s Wells Theatre (London), Teatro Gran Via (Madrid).

Mercedes Ruiz koreografált már a Spanyol Nemzeti Balett számára, tanárként pedig az egész világon keresett, így például Japánban, Tajvanban, Kínában, az Egyesült Államokban, Olaszországban, Törökországban, Franciaországban, Hollandiában és Magyarországon is vannak tanítványai.

Santiago Lara éveken át dolgozott Manolo Sanlúcarral, mesterével, valamint öt szólóalbumot adott ki.