Nyáry Gábor, a Retörki ügyvezető igazgatója köszöntőjében elmondta: Helmut Kohl aktív politikai pályafutása bő fél évszázadra tehető, amelybe beletartozott a világháború utáni német talpra állás, az NSZK létrejötte és megerősödése, majd a keleti blokk szétesésével Németország újraegyesítése.
Mind Kohlnak, mind Antall Józsefnek európai koncepciója, víziója volt, s annak számos közös pontja tette lehetővé, hogy barátokká váljanak.
Antallnak ugyan csak pár év adatott meg a politika színpadán, de családi háttere, az 1956-os forradalomban való részvétele, szakmai és vezetői pályafutása egyaránt a közéleti szerepvállalás irányába terelte. Miközben Helmut Kohl Németország újraegyesítésén fáradozott, Antall József a rendszerváltozás utáni első szabadon megválasztott kormány miniszterelnökeként igyekezett kiépíteni a demokratikus jogállamot, és kívánta összefogni a 15 milliós magyarságot a határainkon innen és túl. A nyolcvanas-kilencvenes évek fordulója az útkeresés időszaka volt, amikor a Szovjetunió meggyengülése, majd szétesése lehetővé tette, hogy Közép-Európa államai a saját útjukat járják.
Milyen szerepe volt hazánknak a német újraegyesítésében?
A tanácskozáson Hans Kaiser professzor, korábbi európai ügyekért felelős miniszter és német tartományi miniszter a rendszerváltás utáni magyar–német kapcsolatokat elemezte német oldalról, majd Lengyel Zsolt, a Regensburgi Egyetem Magyar Intézetének igazgatója szólalt fel Tükrözések és torzítások – A rendszerváltó Magyarország képe a német politikai közvéleményben, 1993–1994 címmel. Fricz Tamás, a Retörki tudományos főtanácsadója Helmut Kohl Európa-politikájáról illetve Magyarország-politikájáról beszélt kiemelve: a kancellár a szó legnemesebb értelmében államférfi, és nemzetben, Európában gondolkodó politikai vezető volt. Marinovich Endre, a Veritas főigazgató-helyettese az emberi oldalát is megmutatta előadásában, amelyet itt bővebben ismertetjük. A két ország kapcsolatát a rendszerváltozás időszakában a kölcsönös szimpátia jellemezte. „Az első téglát az Európát kettéosztó falból Magyarországon lökték ki” – hirdeti ma is a kétnyelvű emléktábla a berlini Reichstag és a budapesti Országház falán, utalva arra, hogy 1989 szeptemberében a Magyar Népköztársaság kormánya engedélyezte az ország területén tartózkodó és hazájukba visszatérni nem akaró keletnémet polgároknak, hogy Nyugat-Európába távozzanak.
Az előadó felidézte: 52 ország állam- és kormányfője vett részt a Párizsban rendezett európai biztonsági és együttműködési értekezleten 1990 novemberében. Magyarországot Antall József miniszterelnök, a két hónappal korábban egyesített Németországot pedig Helmut Kohl kancellár képviselte. A párizsi Európa-csúcs alkalmából fogadást tartottak a versailles-i kastély 73 méter hosszú tükörtermében, ott ahol a német győzelemmel végződő porosz–francia háború lezárásaként a német császárság megalapítását kihirdették. Antall és Kohl együtt léptek be a csillogó terembe, amikor Antall megszólalt:
El tudom képzelni, mit érezhet az országegyesítő német kancellár ezek között a falak között, ahol több mint száz évvel ezelőtt az egységes Németország megszületett.
Mire Kohl visszalépett a feleségéhez:
Látod Hannelore, ezért a barátom Joseph. Mert tudja, hogy mi mit jelent. Szerintem még a mieink közül is keveseknek jutna az eszébe ez a gondolat.
Marinovich Endre a kölcsönös szimpátiát azzal magyarázta, hogy a két politikus érték- és eszmerendszere igen hasonló volt. „Jó barátok vagyunk” – nyilatkozta még 1990. június 22-én Helmuth Kohl a magyar–német kormányfői találkozót lezáró sajtótájékoztatón Bonnban, s valóban rendszeressé váltak magyar miniszterelnök és a német kancellár közötti konzultációk, amelyeket hosszú, gyakran késő esti telefonbeszélgetésekben folytattak.
Helmut Kohl unatkozik
Rendkívüli volt azonban az a telefonhívás, melyet Antall a taxisblokád napjaiban kezdeményezett, s amely során érzékeltette a még csak néhány hónapos hazai demokrácia kritikus helyzetét. Arra kérte Kohlt, hogy az Európai Közösség Rómában ülésező vezetői adjanak ki egy, a magyar kormánnyal szimpatizáló, szolidaritási nyilatkozatot. A Kohl javaslatára kiadott nyilatkozatban az Európai Közösség Tanácsa valóban kifejezte szolidaritását Magyarország kormánya iránt, elismerve annak erőfeszítéseit a súlyos gazdasági problémák megoldására és a piacgazdaság kiépítésére.
A német kancellár folyamatosan egyeztetett Antallal kelet-közép-európai politikai fejleményekről, s a magyar miniszterelnök élt azzal a lehetőséggel is, hogy csokorba gyűjtött gondolatait levélben foglalja össze. Ez történt 1991 júniusában is, amikor a magyar gazdasági helyzet ismertetésének előrebocsátásával néhány pénzügyi vonatkozású kérdés személyes megtárgyalását kérte. Kohl a rá jellemző gyorsasággal reagált, közölte, hogy minél előbb négyszemközti beszélgetésre várja Antallt Bonnban. Azt is jelezte, hogy szívesen küld repülőgépet érte. Ennek megfelelően a Luftwaffe tizenkét személyes gépe július 11-én nyolc órakor indult Ferihegyről, és bő másfél óra múlva landolt a Köln–Bonn-repülőtér katonai részén, a magyar miniszterelnök tíz előtt néhány perccel már be is lépett a Kancellári Hivatal Bauhaus-stílusú épületébe.
Új diplomáciai feladatot jelentett, hogy az NSZK kormánya kétoldalú megállapodás keretében kívánta rögzíteni a német–magyar kapcsolatok főbb területein elért eredményeket, a további célkitűzéseket, valamint Németország szándékát Magyarország EK-hoz való integrálódására.
A német kormány deklarálta, hogy az alapszerződésnek tükröznie kell Magyarország szerepét a német újraegyesítésben, a német politikai, gazdasági vezetés és a széles közvélemény Magyarország iránti különös rokonszenvét.
Nem vitás, hogy a magyar–német kapcsolatok tekintetében a korai kilencvenes évek legfontosabb nemzetközi jogi aktusa a baráti együttműködésről és európai partnerségről aláírt szerződés, amelynek 1. cikke kimondja: „A szerződő felek kapcsolataikat hagyományos barátságuk és közös kulturális örökségük szellemében alakítják, és a mélyreható európai változások adta új lehetőségeket e kapcsolatok elmélyítése érdekében hasznosítják. A szerződő felek minden téren a két országot összekötő különleges kapcsolatoknak megfelelő szoros baráti együttműködésre törekednek.”
A miniszterelnök és a kancellár közötti kétoldalú megbeszélés egészen különlegesen alakult az európai biztonsági és együttműködési értekezleten 1992 júliusában, Helsinkiben, ahol a két évvel korábbi párizsi csúcshoz hasonlóan 52 ország állam- és kormányfője volt jelen. A szakértők még javában egyeztettek a másnapi találkozó időpontjáról, amikor a meghívott kormány- és államfők vacsoraasztalhoz ültek a finn köztársasági elnök palotájában. Antall és Kohl egymás közelében foglaltak helyet. A kancellár szerint a társalgás elég laposra sikeredett, unhatta magát, majd a miniszterelnökhöz fordult.
Du Joseph, ez egy unalmas banda, gyere, sétáljunk egyet.
A rendezők és a biztonságiak legnagyobb meglepetésére a Magyar Köztársaság miniszterelnöke és a Német Szövetségi Köztársaság kancellárja kiléptek az elnöki palota kapuján, és átvágtak a kikötő előtti széles úton. Friss tengeri szél fújt az északi fehér éjszakában. Másfél órát sétáltak a mólón, és a hajnali halászatra készülő bárkák meg a csendben pihenő luxusjachtok között megbeszélték az Európát érintő legfontosabb kérdéseket.
Európa a zsigerekben
A következő hónapokban Antall – folyamatosan romló egészségi állapota miatt – csak a legszükségesebb esetekben utazott külföldre, ez történt 1993 nyarán a magyar–német kormányfői találkozón, amely lehetőséget nyújtott a véleménycserére a nemzetközi helyzet legégetőbb kérdéseiben, és legfelső szinten is lezárt egy régóta húzódó ügyet: az egykori NDK-val folytatott kereskedelmi kapcsolatok egyenlegének végleges elszámolását. Amikor a két kormányfő elbúcsúzott egymástól, Kohl ismét megemlítette egyik kedvenc programjavaslatát: szeretne egy napot Antallal kettesben a Schwarzwaldban tölteni. Helikopterrel felemelkedve megmutatná a miniszterelnöknek, hogy egyszerre látható a Duna eredete, és a Rajna, amint kilép a Bodeni-tóból, hogy az egyik keletre és délre, a másik északra és nyugatra átszelje az öreg kontinenst.
Ilyenkor az ember zsigereiben érzi egész Európát – zárta programjavaslatát a kancellár.
Ilyen volt a magyar miniszterelnök és a német kancellár kapcsolata: egy nyugat-európai, és egy kelet-közép-európai, hazáját és Európát egyaránt szolgáló két politikusé – összegezte a történelmi léptékű barátságot Marinovich Endre.
A Retörki tudományos konferenciáján a továbbiakban felszólalt Zachar Péter Krisztián, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Karának nemzetközi dékánhelyettese „A fekete óriás” – Egy kereszténydemokrata életút stációi címmel. Előadást tartott továbbá Andrej Tóth, a Prágai Közgazdasági Egyetem kancellárja, Váradi Natália, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola docense, Baranyi Tamás Péter, a Külügyi és Külgazdasági Intézet igazgatóhelyettese és Speck Gyula, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok és Diplomácia Tanszékének egyetemi tanársegédje. A tanácskozást Strausz Péter, a Retörki tudományos igazgatója zárta Antall József és a közép-európai nemzetek együttműködése című előadásával.
Borítókép: A Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Levéltár nemzetközi tudományos konferenciát rendezett május 24-én az Országház felsőházi termében (Fotó: Somogyi György)
