Táborbontás, avagy azok a boldog szép napok nélkülük

A harmincadik évforduló alkalmából a szovjet csapatok kivonulásával foglalkozik a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum (RETÖRKI) folyóirata, a Rendszerváltó Szemle 2021. nyári, Táborbontás című száma. A most megjelent lapszám ugyanakkor jól láthatóan nemcsak egy eseményt és egy napot kíván bemutatni, hanem tágabban értelmezve a Szovjetunió és a blokk felbomlásáról, a nagyhatalmi politika alakulásáról és a szuverenitás kérdéseiről is szólni kíván.

a felvétel a szovjet csapatok kivonulása idején készült. A Szovjet Déli Hadseregcsoport harckocsizó gárda hadosztálya elhagyja a várost. Fotó: Fortepan/ Szigetváry Zsolt

A Nagymihály Zoltán főszerkesztő és Házi Balázs felelős szerkesztő által jegyzett szerkesztői előszó a 2001. évi XVII., június 19-i nemzeti emléknapról és a magyar szabadság napjáról szóló törvényből idéz: „Szabadságunk visszaszerzésével valóra vált a Zrínyiek és Thököly, a Rákócziak és Kossuth, forradalmaink és szabadságharcaink hőseinek és velük a magyar nép egészének álma.” Ahogy a törvényszöveg tágabban értelmezi 1991. június 19-ét, úgy a lap vezető közleménye, a Nyári Gábor (ügyvezető, RETÖRKI) által jegyzett áttekintő írás is ezt teszi. A szerző nem kevesebbre vállalkozik, mint hogy a magyar közjogi gondolkodásban a megszállás és függetlenség köré szerveződő ívet és ehhez kapcsolódó értelmezési keretet megadja. 1541-gyel, Buda oszmán elfoglalásával és az ország három részre szakadásával kezdve Bocskai Istvánon, II. Rákóczi Ferencen, 1848/49-en, a Trianonban a „legsúlyosabb áron” megszerzett nemzeti függetlenségen át az újabb és újabb megszállásokig, majd a rendszerváltásig követi végig az idegen katonai megszállás és az ellene folytatott állandó harc jelentőségét. Az esszé záró része arra emlékeztet, hogy a rendszerváltás folyamatának legfőbb elemei – a kerekasztal-tárgyalások, a köztársaság kikiáltása, az országgyűlési választások és a kormányalakítás – akkor zajlottak, amikor a Vörös Hadsereg egységei még Magyarországon tartózkodtak. „Előttünk vannak a képsorok, ahogy éneklő, nevetgélő, integető bakák tömött vagonokban hagyják el az országot, majd Viktor Silov altábornagy tisztelegve és kezet fogva magyar kollégáival átlép a határon. El tudjuk magunkban énekelni a Beatrice Boldog szép napok című slágerét, és tudjuk a mögöttes jelentéstartamát is. De ezekben az utolsó napokban vagy akár években nincsenek benne a megölt forradalmárok, a gulágra hurcoltak, a megerőszakolt nők, az ártatlanul kivégzettek. Ahogy nincsenek benne a holokauszt áldozatai sem. Nincs benne a függetlenségért vívott közel fél évezredes harc, a márciusi ifjak vagy Rákóczi törekvései, ahogy nincs benne a mohácsi csatamező sem. Éppen ezért, ha 1991. június 19-e történelmi jelentőségéről beszélünk, fontos, hogy ne csak a távozó szovjet katonákra gondoljunk, hanem a teljes elmúlt fél évezredre, és eszerint értékeljük át ezt a napot” – állapítja meg a tanulmány.

A Műhely rovat három tanulmánya más-más irányból közelítve, de szintén azt a korszakot és világállapotot idézi meg, amelyben a megszálló csapatok kivonulására sor kerülhetett. Horváth Miklós hadtörténész, a Károli Gáspár Református Egyetem tanára a magyar politika Varsói Szerződés felmondásában játszott szerepét mutatja be. A szerző (aki elsőként kapott lehetőséget a katonai szövetség felszámolása idején keletkezett iratanyag tudományos feldolgozására) a magyar szuverenitás felszámolásával kapcsolatos jogi és hadtörténeti vonatkozások rögzítése után a VSZ irányításában bekövetkező változásokat tekinti át. A hadtörténész rámutat arra is, hogy a katonai szövetségből való kilépés a szovjet csapatok kivonásához hasonló súlyú célként fogalmazódott meg. Az írás az Országgyűlési Napló alapján mutatja be az 1990-ben megválasztott Országgyűlésben zajló vitákat, valamint jegyzőkönyvek alapján ábrázolja a Kormánymeghatalmazotti Ideiglenes Bizottság tevékenységét.

Kávássy János Előd történész, a RETÖRKI tudományos főmunkatársa Csillaghullás című írásában több tételben mutatja be a Szovjetunió összeomlásának folyamatát. A szerző a vég kezdeteként az afganisztáni háborút, a szovjetek „fordított Vietnamját” azonosítja, hosszan elemzi a gorbacsovi reformok zsákutcás folyamatát, valamint a reagani erőpolitikát és az amerikai–szovjet tárgyalásokat. A szerző hangsúlyozza a Reagant követő George H. W. Bush elnök hidegháború lezárásában játszott szerepét, utóbbi erényeként rögzítve, hogy felismerte: „a hidegháborút ott kell befejezni, ahol elkezdődött”. Ebben, vagyis a német kérdés megoldásában stratégiai szövetségesként számíthatott Helmuth Kohl nyugatnémet kancellárra. Kávássy János szintén kitér a keleti blokkban zajló változásokra és a Szovjetunión belül kibontakozó nemzeti mozgalmakra, amelyek a szuverenitás igényének kifejezésétől sok esetben etnikai konfliktusok kialakulásáig jutottak. Természetesen külön fejezet jut a „Jelcin-effektusnak” és Borisz Jelcin történelemformáló szerepének, de az 1991. augusztusi moszkvai puccsnak is. Míg Kávássy János írása elsősorban a Szovjetunió bukásán keresztül mutatja be a hidegháború lezárását, addig Baranyi Tamás Péter, a Külügyi és Külgazdasági Intézet stratégiai igazgatóhelyettese az Egyesült Államok oldaláról közelíti meg az eseménysorozatot. A tanulmány középpontjában álló gondolat az, hogy „miként függött össze az ideológiai és katonai versengés dinamikája a lokális, demokrácia- és függetlenségpárti törekvésekkel szerte a világban, és ezzel általános kontextust kapjunk az 1980-as évek végének nemzetközi környezetéről”. Ennek keretei között a szerző hosszan mutatja be az amerikai politika kommunista diktatúrákhoz és jobboldali, autoriter rezsimekhez való ellentmondásos és problematikus viszonyát. Az írás a Fülöp-szigetek, Dél-Afrika, Dél-Korea és Chile példáján keresztül mutatja be, hogy az USA hogyan volt képes visszanyerni „a hetvenes években megtépázott legitimitását, a korábban diktatúrák által vezetett jelentős szövetséges országok fokozatosan demokratizálódtak, és közben az USA és Nyugat-Európa gazdaságilag is erős pozícióban maradt”. A szerző némi kitekintéssel különbséget tesz a demokrácia támogatása és a ’90-es években elkezdődött „demokráciaexport” között: míg előbbi esetben létezett demokratikus közélet, amelyet a reagani politika támogathatott, utóbbi esetben gyakorlatilag meg kellett teremteni azt.

Juhász-Pintér Pál A 20. század (h)arcai rovatban – szintén a tematikához igazodva – a rendszerváltó kormány honvédelmi minisztere, Für Lajos portréját rajzolja meg, természetesen nem kizárólag négyéves kormányzati tevékenységére fókuszálva. Az összegzés bemutatja Für tabudöntögető publikációit a határon túli magyarság és a magyar falu kérdésében, illetve az MDF alapításában, majd a szovjet kivonulásban és a Varsói Szerződésből való kilépésben játszott szerepét is. Jónás Róbert és Nagymihály Zoltán forrásközlése négy, a Lakiteleki Rendszerváltó Archívum gyűjteményében található dokumentum segítségével vezeti vissza az olvasót a szovjet csapatkivonás és a nyugati kapcsolatkeresés korszakába. Utóbbi összegzése a Tallózó rovatban kapott helyet: ebben a szovjet kivonulás és a függetlenség kérdésének megjelenését mutatja be az 1990. júniusi sajtókiadványokban. Olyan szerzők megnyilvánulásait olvashatjuk az „ünneptelen felszabadulás” kapcsán, mint Pethő Tibor, Bor Ambrus, Szentmihályi Szabó Péter, Borbándi Gyula és Lázár Ervin.

A Szovjetunió szétesése, a bipoláris világ megszűnése, Magyarország és a szovjet érdekszférába tartozó államok függetlenségének visszaszerzése még számos ponton árnyalható, sok a kutatandó téma, főleg úgy, hogy a háttérben húzódó folyamatok jó része még nem is ismert. A Rendszerváltó Szemle friss száma azonban hozzásegít minket, hogy megértsük az 1991 nyarán zajló folyamatok fontosságát, és ezeket történelmi kontextusba tudjuk helyezni.

A lapszám digitális formában elérhető a RETÖRKI honlapján.

(A borítóképen látható felvétel a szovjet csapatok kivonulása idején készült Esztergomban. A Szovjet Déli Hadseregcsoport harckocsizó gárda hadosztálya elhagyja a várost. Forrás: Fortepan / Szigetváry Zsolt))