„Megszólal” a Néprajzi Múzeum

Már most elmondható, hogy az idei, 18. Nemzetközi építészeti biennálén komoly sikert aratott Velencében a magyar pavilon. A május 20-tól november 26-ig látogatható kiállítás középpontjában a Néprajzi Múzeum épülete áll, amellyel több érzékre ható formákban ismerkedhetnek a látogatók. A múzeum vezető tervezőjével, Ferencz Marcel Ybl- és Pro Architectura-díjas építésszel beszélgettünk.

Fotó: Incze László

– Hogyan képzeljük el az idei velencei biennálén bemutatott terv épület-tér-hang-fény együttesét, a Reziduumot? Hiszen a Néprajzi Múzeum épülete jelképes kapu, a Liget Budapest projekt egyik jellegzetes eleme is egyben.

– Amikor beadtam a pályázatot, olyan vállalásnak tekintettem ezt, amellyel egy hiteles építészeti gondolatot mutathatunk meg. Korábban szerepeltem már a biennálén 2010-ben, a Borderline Architecture című projekttel, amelyben a rajz és a gondolat kapcsán főképp a rajz volt a középpontban. Akkor az érdekelt, hogy a társadalmi lét iránt fogékony művészek hogyan hívják életre a gondolataikat, a semmiből születő varázslatot kerestem. Ebből írtam a doktori dolgozatomat is, azaz az intuitivitásból.

Az élet úgy hozta, hogy az elmúlt tizenöt év gondolatmezejéből a legerősebb megvalósult és épületformává vált. A gondolattól a valóságig futó ívet tudom most megmutatni.

A Néprajzi Múzeum homlokzati ornamentikája kommunikál velünk Fotó: Szabó Zsófia

− Milyen módon jutott el az épületornamentika a zenei formákig?

–  Az építés ideje alatt sok szakmabeli megtekintette a Néprajzi Múzeumot, nagyon tetszett Z. Halmágyi Judit építésznek és Mátrai Péter építész-zeneszerzőnek is. Z. Halmágyi Judit annyira ráhangolódott a homlokzati ornamentika rezgésére és a gondolatiságára, hogy megjegyezte: ez az épület meg is tudna szólalni. Beszélgettünk együtt erről, majd eltelt néhány hónap, én pedig egyre biztosabb voltam benne, hogy a társművészetek is érzik, hogy az architektúra mire képes. Megkerestem hát Juditékat az ötlettel, hogy pályázzunk az Összhangzattannal. Ami még a hanggá alakított ornamentikát illeti, amikor Mátrai Péter megnézte a homlokzatot, alkotó emberként inspirációt nyert belőle. Azt a vizuális kódrendszert, amelyben már én is absztraháltam a világ népeinek nyomhagyó üzeneteit és beleolvasztottam a homlokzatba őket, hogy az ide érkező tudattalanul olvassa le – ezeket írta Péter még tovább, folytatva az én térben megállított munkámat: ebből született egyfajta totemszerű, kortárs hangszer. Mátrai Péter alkotása egy harangszerű tárgy, ami lábakon áll, és többféle módon lehet megszólaltatni: ha nagyon gyorsan pörgetjük, fehérzajként funkcionál, de ha lassan, akkor a homlokzat üzen nekünk a hangokon keresztül. Mindehhez a fénytechnika Haász Ferenc munkáját dicséri.

− Mit tud meg még Magyarországról a biennálé vendége a pavilonban?

– Ha a látogató belép a térbe, a teljes, Baán László által életre hívott Liget Budapest projektet látja, hiszen ez Európa legnagyobb kulturális beruházása jelenleg: a Kárpát-medence mindig is a kultúra értékhordozója volt. A Néprajzi Múzeum, a Magyar Zene Háza és majd a Nemzeti Galéria a Hősök tere felől a Műcsarnokkal és a Szépművészeti Múzeummal együtt egy olyan kerek egészet alkot, amiért érdemes eljönni ide. 

Bemutatjuk magát a múzeumépületet és a homlokzati paneleket, majd a számítógépes programmal alkotott interaktív elemeken át a Kemecsi Lajos – a Néprajzi Múzeum főigazgatója – által vezetett múzeumi gyűjteményt is, a háttérben pedig a cím, a Reziduum, arról szól, hogy szóljunk az alkotókhoz.

 „Álljatok meg egy pillanatra és egységben gondoljátok végig a világot!” Értjük a fenntarthatóság hangsúlyát, az anyaföld védelmének fontosságát és a tervezés felelősségét, de az építészet érzékenyen kell szóljon az emberekhez, hiszen megvannak rá a formanyelvi kifejezőeszközei. Napi több ezer, a világ minden tájáról odalátogató figyelmét hívjuk fel minderre, mert így lehetőségünk van egyben, kulturális értelemben, országimázst is építeni. Az élményt fokozza, hogy meg lehet érinteni a hátsó elvonatkoztatott térben a valós homlokzati paneleket, érzékelhető, hogyan van rögzítve bennük a díszítés, az interaktív térben pedig lehet ezekkel az elemekkel, motívumokkal egyéni mintákat alkotni, játszani is.

– Hogyan fogadták a látogatók a magyar pavilont?

– Sok kiállítás vár az érdeklődőkre a biennálé kertjeiben, hosszú idő végignézni a kiállított anyagokat. De úgy láttam, azok a sikeres pavilonok, amelyekben figyelemfelkeltő, titokzatos tárgyak kaptak helyet, ugyanakkor pihenni is tud mellettük a látogató. Aki már kipihente magát, az interaktivitást keresi, aki pedig elfáradt, az enyhülést adó helyszínt. Mi mindkettővel várjuk, aki ide érkezik.

A biennálé magyar pavilonjába belépve a tájékozódást az átrium terében található Liget modell jelenti, a hirtelen figyelemfelkeltést pedig az oldalfülkében található zeneszerkezet, a totem hangja hordozza. A homlokzati panelekből álló kéken megvilágított apszis tér Reziduuma ad nyugalmat, és végül a befejező oldaltér lehetőséget ad a játékra, az interaktív mintaalkotásra.

Az összkiállítási esszencia számomra az, hogy igen kevés építészeti produktum látható, inkább építészetpolitikai gondolatok, szlogenek vagy építészeti átiratok szerepelnek. Hagyományos építészeti tárgyú megoldásokkal talán két kiállítás szolgált még a miénken kívül a közel 160 kiállítás közül. Határozott célunk volt, hogy a magyar pavilon egyértelműen arról az építészetről szóljon, melyen keresztül felébred a nagy lehetőségek keresése a társművészetek körében.

Az új Néprajzi Múzeum tizenhárom nemzetközi elismerésben részesült: többek között elnyerte az International Property Awards „European Best Public Building”, „World’s Best Public Building” és a „World’s Best Architecture” díjait 2018-ban. Párizsban, Londonban, Frankfurtban is díjazták, Kínában a világ legjobb kulturális építészete fődíjat kapta meg, és három nemzetközi szaklap is az év épületének választotta. Idén a világ legismertebb New York-i online építészeti magazinja, az Architizer az A+Awardon múzeum és homlokzat kategóriában első díjasként a világ legjobb épületei közé sorolta.

Borítókép: Ferencz Marcel és Sou Fujimoto a 18. velencei biennálén (Fotó: Incze László)