Először láthatók együtt Gulácsy Lajos Na’Conxypan festményei

Száz esztendő múltán rendeztek újra Gulácsy Lajos életmű-kiállítást. A Magyar Nemzeti Galéria GULÁCSY. Na’Conxypan hercege. Gulácsy Lajos (1882–1932) című tárlata számos újdonsággal szolgál az érdeklődőknek.

Fotó: Kurucz Árpád

– Biztosan százezer látogató fölött zárunk majd – szögezte le Baán László, a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) főigazgatója a Gulácsy Lajos-kiállítás sajtóbejárását megelőzően.

A Gulácsy Lajos kiállítás megnyitóján a MNG főigazgatója és a kurátorok. Fotó: Kurucz Árpád

A főigazgató megjegyezte, hogy Gulácsy az egyik legkedveltebb magyar festő a közönség körében, de a műgyűjtőknek szintén nagy kedvence, így számos magángyűjteményben megtalálhatók az alkotásai.

– Ilyen átfogó kiállítást még nem rendeztek az életművéből – jelentette ki Baán László, aki hozzáfűzte: 1922-ben rendeztek hasonló tárlatot, amelyre kihozták a kórházból.

Eztán a művész még tíz évig élt az elmegyógyintézet falai közt.

– Művészete, halála után mind magasabbra értékelődött – fogalmazott a főigazgató, majd elárulta: a Covid miatt egy esztendőt késett jelen kiállítás, így vált lehetővé, hogy megvalósítsák a százéves tervet, miszerint a másik magányos géniusz, Csontváry életművével együtt – aki szintén a legkedveltebb magyar képzőművészek egyike – mutassák be Gulácsy munkáit.

A Plesznivy Edit, Bellák Gábor kurátorok jegyezte tárlat izgalmas installációkkal, tartalmas szekciószövegekkel, továbbá az egyes műalkotások melletti információkkal segíti a látogatókat.

– Gulácsyhoz mindenki viszonyul valamilyen módon – mondta Plesznivy Edit, és elmondta: ahogy hírét vették a készülő tárlatnak, minden ismerősének felcsillant a szeme.

Az MNG állandó, XX. századi kiállításán természetesen megtalálhatók a mester remekművei, amelyek jelen tárlaton a főművek sorában szerepelnek.

A kurátortól megtudhattuk, hogy laza kronológia mentén alakították ki a festmények sorrendjét, szem előtt tartva az életmű stiláris változásait, tematikus csomópontokat alakítottak ki, tizenöt szekcióra osztva a műalkotásokat. A művek mellett a tárlókban megszemlélhető, magángyűjteményekben, az Országos Széchényi Könyvtárban őrzött dokumentumok mélyítik az érdeklődők ismereteit.

Jelenet a Gulácsy-kiállításból. Fotó: Kurucz Árpád

Bellák Gábor szólt az újdonságokról, amelyek a korábbi kiállításokról hiányoztak.

Utolsó műve, a Rococo concerto, amit a mester saját kezűleg darabolt háromfelé Padovában. A három részből kettő maradt fent, Az ópiumszívó álma és a Rózsalovag.

E két festmény összehasonlítását mindeddig nem végezték el, ezt nyáron az Országos Restaurátori Központban megtették.

A vizsgálatról készül rövidfilm szintén megtekinthető, amelyből kiderül a két mű egymáshoz való viszonya.

– A Na’Conxypan-képek eddig együtt még sosem voltak bemutatva – említett újabb különlegességet a kurátor.

Az MNG hagyományaihoz híven kísérőkiállítás kapcsolódik a főkiállításhoz, a Grafikai Kabinetben Letűnt idők nyomában. Gulácsy Lajos, Fáy Dezső és Keleti Arthúr Itália igézetében címmel. Ennek kurátorai: Vargyas Júlia, Zsákovics Ferenc. A mesternek követői, tanítványai nem voltak, ám akadt egy barát Fáy Dezső, a kiváló illusztrátor személyében, aki Gulácsyhoz hasonló stílusban dolgozott élete bizonyos szakaszában. Keleti Arthúr az író-festő biztatására jelentette meg első verseskötetét, amit maga Gulácsy illusztrált.

Plesznivy Edit tárlatvezetésén szólt a kiállítás címéről. 

A Na’Conxypan hercege elnevezés magától a mestertől származik, aki így írta alá közeli barátainak, Erdei Viktornak, Keleti Arthúrnak címzett leveleit. 

Gulácsy valóban hercegnek képzelte magát, noha polgári családban született. Édesapja elismert mérnökként dolgozott, ám elszegényedtek, és kényszerből a Józsefvárosba, egy Rigó utcai szoba-konyhába költöztek. Innen menekült a művész Itáliába, ahol életművének döntő többségét alkotta. Na’Conxypan kezdetben meseszerű világa pedig később tragikussá, bizarrá vált.

Gulácsy Lajos folytonosan változó arculatát szerepjátszós önarcképein keresztül mutatják be a kurátorok. A művész különböző szerepekbe bújt, mint spiritualista, dandy, pap, próféta, bohóc. Pierrot-ként, egyfajta ironikus igazmondóként, Antoine Watteau nyomán, számosan ábrázolták magukat a korban. Nem véletlenül választott egyetlen nagyszabású regénye, a Pauline Holseel mottójául egy Oscar Wilde-idézetet: „Az ember akkor legkevésbé önmaga, ha saját alakjában beszél. Adj neki álarcot s az igazságot fogja mondani.” A kézírásos idézetet megszemlélhetjük az egyik tárlóban. Miként Székely Aladár vagy Pécsi József közismert fotóit, amiken különféle jelmezekben pózolt az alkotó, aki Olaszországban az utcán szintén jelmezben járt. Mindig annak a kornak a ruháit öltötte magára, amelyik éppen ihletésül szolgált számára, legyen az reneszánsz, netán rokokó öltözet.

Jelenet a kiállításból. Fotó: Kurucz Árpád

A mester alkotásai mellett kortársai, Gara Arnold, vagy közeli barátja, Márffy Ödön – akivel közösen állítottak ki – Gulácsyról készült portréi, illetve Markó Károly, Barabás Miklós, Ferenczy Károly, Vaszary János olasz képei úgyszintén helyet kaptak a falakon. Az ő művészetüket is jelentősen befolyásolta Itália. Az akadémiai oktatás – amit Gulácsy egyetlen esztendő után félbeszakított – szerves részét képezte a növendékek olaszországi tanulmányútja. Gulácsy idejében ellenben még a müncheni, majd a párizsi utak játszották a főszerepet, ám őt egyáltalán nem érdekelték a kortárs törekvések. Sosem a valóságot festette, a környezet háttérként szolgált múltba forduló történeteihez. E múltba fordulás okán az elődök festményei szintúgy szerepelnek a tárlaton. Miként Gulácsy Lajos színházi tervei, illusztrációi. Ezeken keresztül jutunk a Sötét Terembe. Ott a háború borzalmait megjelenítő munkái mellett utolsó alkotásai – mint Az ópiumszívó álma és a Rózsalovag – megrázó erővel tárják fel a művész mindinkább elboruló elméjét.

A kiállítás augusztus 27-ig látogatható.

Borítókép: Jelenet a Gulácsy-kiállításból (Fotó: Kurucz Árpád)