A fotórealista, Munkácsy-díjas festőművész, Méhes Lóránt Zuzu neve szorosan összeforrt az a nyolcvanas évek undergroundjának intenzív alkotói korszakával. Alkotótársával, Vető Jánossal közös installációkban, performanszokban Zuzu–Vető néven váltak az avantgárd meghatározóivá, ahogy ők mondják, a „posztmodern szociálimpresszionista neobarbár” művészet megalkotóivá. – Szerettem Vető Jánossal együtt munkálkodni, olyan volt, mintha közösen játszottunk volna, építettünk volna egy homokvárat. Voltak visszahatásai, elkezdtünk egy témát és azon kicsit elidőztünk, mondjuk egy évig, utána másik témába bonyolódtunk. Emlékszem, amikor feldobtam, hogy „menjünk ki az űrbe!”, mire Vető azt mondta, „Jaj ne már, az olyan ismerős!” Installációkat csináltunk egymás munkáiból, mindenki azt, amit akart, szabadon dolgoztunk – idézte fel a képzőművész.
Kérdésünkre, miszerint emberileg mintha kicsit eltávolodtak volna, azt felelte, valószínűleg politikai okok játszhattak ebben közre. – Egyszer a Facebookon összerúgtuk a port, sokan beleszóltak a vitába. Könnyedén is lehet politizálni, de amikor bekeményedik és sértővé válik, az nem jó, én pedig hajlamos vagyok megsértődni. Alkotói párosunk megszűnt egyszer a nyolcvanas évek végén, aztán többször újrakezdtük, most egy időre felfüggesztettük.
Elmondta, a nyolcvanas évek közhangulatában mindenki meg akart szabadulni a Kádár-rendszertől, ez pedig nagy összetartó erő volt, inspiráció a közös alkotásra. – Nem igazán lehetett tudni, hogy ki milyen okból, de vagy nyíltan, vagy titokban, mindenki ellenzéki volt, és azt hittük ettől, hogy ez mind egyfélét jelent. Szinte lehetetlennek képzeltük el a rendszerváltás előtt egy évvel is, hogy változás lesz. A Fiatal Művészek Klubja volt a rendszeres helyünk, zárt klub volt, nem igazán volt ellenőrzött hely, ezért szabad tere volt a kreativitásnak.
A művész papírból és színes celofánból szemüvegeket gyártott, azokat barátainak adta, a szemüvegben Vető János fotózta az arcokat. Ezt az akciót idézi meg a jelen kiállítás: a híres Zuzu-szemüvegek a tárlaton felpróbálhatók. Eredeti szándéka szerint műanyag szemüvegeket szeretett volna készíttetni és eladni, idővel azonban ezekből a formákból műtárgy lett, több festményen és fotón megjelennek. – Az jutott eszembe, amikor készítettem, hogy az Omega együttesnek kellene a koncertjeikre adni. Meg is sértődtek, amikor az LGT vette fel azokat. Végül nem lettek legyártva, bonyolult lett volna, bár sokáig eljutottam, egy kisiparossal tárgyaltam róla.
A jelen kiállításon a Móricka és Jánoska Zuzu szemüvegmaszkban című festményt Zuzu a német underground zenekar, a Der Plan énekeséről, Moritz Reicheltről és Vető Jánosról festette. Egy közel negyven évvel ezelőtti budapesti találkozást idéz meg a kép, amikor elkezdték felpakolni az arcukra a szemüvegeket, végül semmi nem látszott az arcukból. – Én ezt a jelenetet lefotóztam és erről készült a festmény jó húsz év múlva, amikor ezt a fotót megkaptam. A koronavírus idején egy vírusformát festettem a két alak közötti kicsit üres térbe.
A tárlaton nem látjuk azokat a szimbolikákat, amelyek szakrális tartalmú, bibliai ihletettségű képekből indulnak ki. Ezekről a munkákról Méhes Lóránt elmondta, volt egy felkavaró látomása, amely mélyebben elindította benne az Isten-keresést. – Annyira új volt számomra ez a találkozás, a szeretetnek a teljességét tapasztaltam meg. Korábban buddhista voltam, de az engem ért látomás keresztényi volt.
Érzékeltem Isten jelenlétét, én még ilyen szeretetet nem is éreztem
– mondta a művész. – Ma a modernizmust nehezen tartom összeegyeztethetőnek az istenhittel, noha magam is modern festő vagyok. A modernizmusnak annyiféle ága van és nagyon sok istentelen, a művelőik nem hívők, ami számomra nehezen elfogadható.
A Szemüvegeket felvenni című tárlat, amely a művész frissebb és korábbi évtizedeinek munkáiból vegyesen válogatott grafikákat, fotókat, festményeket, szobrokat, a The Space Budapest galériájában június másodikáig tekinthető meg.
Borítókép: Méhes Lóránt Zuzu kiállításmegnyitója (Fotó: Bach Máté)
