Miközben a fegyelmezettség mellett mindvégig kihallatszik az egész könyvből a csodálatos és irigylésre méltó angol hányavetiség, unott és nagyvilági(as) pikírtség, és csak úgy dőlnek belőle a tömör, aforizmatikus megfogalmazások: „Mindazok, akikkel Franciaországban együtt dolgozott, egytől egyig megszállott levélírók és elkötelezett naplóvezetők voltak, Gwendolen viszont semmiféle késztetést nem érzett, hogy megörökítsen bármit is, neki nem kellettek az írásos emlékeztetők. Az élet arra van, hogy magunkba szívjuk, nem pedig azért, hogy lejegyezzük. Utóvégre az mind csak papír, amit azoknak kell majd eltüntetniük, akiket itt hagyunk. Még az is lehet, hogy az emberi élet célja az, hogy elfelejtsék, és senki se emlékezzen rá”, vagy: „Bevitt neki egy csésze teát, az az angol férjek egyetlen fegyvere”, illetve: „A kutya közömbösen nézte. Képtelenség lett volna megmondani, hogy mi jár a fejében. Frobisher gyanította, hogy unatkozik. A kutyáknak ritkán jutott ki a szabadságból, folyton ki voltak szolgáltatva valaki szeszélyeinek. Jobban belegondolva, ebben nem is nagyon különböztek az embertől”, és végül: „Mindannyian halott emberek vagyunk a világra jövetelünk pillanatától kezdődően” és a remek humor. Ebből engedelmükkel hosszabban is idéznék: „Egyházi ügynökségen keresztül kerestek maguknak kisbabát, és egy apáca hozta ki hozzájuk Florence-t egy kései órán. Hóviharban tették le egy katolikus zárda küszöbére, amikor még csak alig néhány órás volt. – A Twist Olivér jut róla az ember eszébe, nem? – így Mr. Ingram. (Freda kitérően hümmögött. Hallotta már a Twist Olivér nevet, de eddig azt hitte, hogy az valami kekszféle.)” „Újabb fáradt sóhajtozás következett. Ha az Adelphi (ami egy színház – NKZs) vitorlás hajó lett volna, már régen kifutott volna a nyílt tengerre, amennyi sóhajtozás folyt a falai között.” „– William, ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel – dünnyögte, ahogy áthaladtak a két izompacsirta ajtónálló között. – Tessék? – Dante. – Nem ismerem az urat. – Cobb idegesen nyelt, liftező ádámcsutkája túl nagynak tetszett nyiszlett nyakához képest. – Nem idevalósi – nyugtatta meg Gwendolen.” „Természetesen vasárnapi misére sem jártak. Cokerék mind pogányok voltak, bár Nelli erősen bazírozott az utolsó kenetre, hogy lemossa számos bűnét.” „Oly gyakran történtek Londonban a lopások, csoda volt, hogy bárkinek is van még valamije.” Végül pedig (bár tulajdonképpen az egész könyvet bemásolhatnám) még egy – figyeljék csak a részletek kidolgozottságát, a hanyag eleganciájú humort: „Niven beleült a szokásos székébe a borbélynál, és gőzölgő törülközőt terített az arcára egy Emin nevű, bús képű férfi, aki mintha az Oszmán Birodalmat cipelte volna a hátán. Szenvedélyes ember volt, drámaian suhogott a kezében a borotvakés. Hallgatólagos egyetértésben voltak több dolgot illetően is, elsősorban Churchillt és a Galipoli-félsziget csúfos kudarccal végződött ostromát illetően, Niven mégis visszafogta magát, és nem fejtette ki a témával kapcsolatos véleményét, hiszen senki nem szeret olyan emberrel politizálni, aki egy pengét tart a kezében.”
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!