Az öt legjobb Jack Nicholson-film – Kínai negyed + videó

Polanski és Nicholson zsenialitásának páratlan gyümölcse.

2023. 05. 26. 20:00
Forrás: Örökmozgó
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Filmes időutazásunkat a három Oscar-díjjal és számos egyéb elismeréssel kitüntetett, ír, angol és német felmenőkkel egyaránt rendelkező nagyszerű színésszel, Jack Nicholsonnal folytatjuk. 

Érdekesség, hogy annak ellenére, hogy soha nem tanulta a színészetet, ösztönös tehetségként szinte valamennyi műfajban sikereket ért el a drámától a vígjátékon át egészen a horror műfajáig. Szinte páratlan módon a három begyűjtött díj mellett még kilenc (!) alkalommal jelölték Oscar-díjra. Jack Nicholson 1937. április 22-én született New Jersey-ben. A fiatal Jacknek nem volt ínyére a tanulás, hamar a saját lábára állt. Már 17 éves korában Los Angelesbe költözött. Kezdetben az MGM képregényosztályán dolgozott kifutófiúként. Majd egy idő után ki akarta próbálni magát színészként. A Players Ring Theatre nevű színtársulatnál gyakorolta a mesterséget, majd számos tévésorozatban kapott szerepet.

Szerepelt többek közt a Bronco, a Hawaiian Eye és a Tales Of Wells Fargo című sorozatokban. Első komolyabb szerepe érdekes módon horrorfilmekhez köthető, hiszen szerepelt Peter Lorre oldalán A holló című horrorfilmben, majd a híres Frankenstein, Boris Karloff partnere volt a hasonló műfajú Terror című filmben. Az igazi áttörést azonban Peter Fonda és Dennis Hopper közös filmje, a Szelíd motorosok (Easy Rider, 1969) hozta meg számára. Ez az alakítása nemzetközi elismerést is kapott, hiszen első ízben jelölték Oscar-díjra. 

Az 1970-es években aztán sorban jöttek a jelentős filmek, úgymint a Öt könnyű darab (Five Easy Pieces, 1970), az 1973-as Az utolsó szolgálat (The Last Detail),  a ma terítékre kerülő, sorozatunkban az ötödik pozíciót megszerző Kínai negyed (Chinatown, 1974) és az 1975-ben bemutatott Száll a kakukk fészkére (One Flew Over the Cuckoo's Nest) című klasszikus, amely alakításért meg is kapta az első Oscar-díját. A film producere egyébként Michael Douglas volt. Majd még együtt játszott  Marlon Brando-val a Missouri fejvadász (The Missouri Breaks,1976) című filmben és 1978-ban megvolt az első rendezése is, Irány délre! (Goin' South) című mozival. 

A nyolcvanas években is folytatódott a sikersorozata. Olyan filmekben szerepelt, mint az 1980-as, Stephen King regényéből készült és filmes sorozatunkban korábban tárgyalt Ragyogás (The Shining), ahol Jack Torrance-ként emlékezetes alakítást nyújtott, vagy éppen a számára a második Oscar-díjat érő, Becéző szavak (Terms of Endearment) 1983-ból. De meg kell említenünk még Az eastwicki boszorkányok (1987) című filmet és a Tim Burton által rendezett Batman (1989) mozit, ahol Jokerként tündökölt. 

A filmtörténet egyik legjobb Jokere, Tim Burton filmjében – Fotó: Intercom

A ’90-es években is számos káprázatos, emlékezetes filmben szerepelt, úgymint a Kínai negyed folytatásának szánt Cinikus hekus (The Two Jakes, 1990), a  Hoffa (1992), az Egy becsületbeli ügy (A Few Good Men, 1992), Farkas (Wolf, 1994), a Lesz ez még így se! (As Good as Good as It Gets, 1997) című zseniális moziban, amely alakításáért a harmadik Oscar-szobrot is elnyerte. Az új évezredben is tartogatott a mozirajongók számára olyan remek filmeket, mint  Az ígéret megszállottja (The Pledge, 2001), Schmidt története (About Schmidt, 2002) vagy éppen a Martin Scorsese által készített A tégla (The Departed, 2006) című krimi, ahol szintén parádésan alakította a bostoni ír maffiafőnök, Frank Costello alakját. Jóformán a lehetetlent kíséreltük meg, amikor Jack Nicholson öt legjobb filmjének összeállítására vállalkoztunk, de végül sikerült. Az ötödik helyet, mint azt korábban már említettük, a Kínai negyed című klasszikus szerezte meg, megnyitva a sort Nicholson filmjeit bemutató öt héten át tartó sorozatunkban.

5. Kínai negyed (1974) 

A filmet Roman Polanski rendezte, akinek a nevéhez számos nagyszerű film fűződik, úgymint a Vámpírok bálja (The fearless vampire killers, 1967), a Rosemary gyermeke (Rosemary's Baby, 1968), az Őrület (Frantic, 1988), a Keserű méz (Bitter Moon, 1992), A kilencedik kapu (The Ninth Gate, 1999), A zongorista (The Pianist, 2002), Az öldöklés istene (Carnage, 2011). Azonban magánéleti tragédiája és botrányai elterelték a figyelmet a munkásságáról. 1969. augusztus 9-én második felesége, a nyolc hónapos terhes Sharon Tate filmszínésznő a Manson család brutális mészárlásának áldozata lett Los Angeles-i otthonukban, amíg Polanski Londonban dolgozott. Ez a szörnyű eset felkavarta egész Amerikát. Majd éppen a Kínai negyed bemutatóját követően robbant az újabb magánéleti bomba. A rendezőt 1977 márciusában letartóztatták és bíróság elé állították egy 13 éves kislány megrontásának vádjával, amit pont Nicholson lakásán követett el. Ezt követően Európába jött, hogy ne tudják felelősségre vonni. De botrányai nem értek itt véget. 2019 novemberében már a hatodik nő vádolta meg szexuális erőszakkal, Polanski azonban tagadta a vádakat. 

Fotó: Örökmozgó

A Kínai negyed forgatókönyvét Robert Towne jegyzi, aki aki Jake Gittes magánnyomozó szerepét kifejezetten barátja, Jack Nicholson számára írta. A Kínai negyed szkriptjét a valaha készült legjobbak között tartják számon és világszerte a különböző filmes iskolákban tananyagként szerepel. A mozi nagyszerűen sikerült, 11 Oscar-jelölést ért el, amiből ugyan csak egy kategóriában nyert az 1975-ös díjkiosztón, de örökre beírta magát a filmtörténetbe. 

A Kínai negyed Los Angelesben játszódik, a 20. század harmincas éveiben. A főszereplő, Jake Gittes házasságtörési ügyekre szakosodott magánnyomozó története, aki egy nagyon kusza bűnügybe keveredik az egyik megbízása során. Gittes próbálja kibogozni az egyre szövevényesebb bűnügy szálait, ám közben beleszeret a titokzatos özvegybe (Faye Dunaway). A történet számos fordulatot tartalmaz, nagyszerű, vérbeli krimi. (A történet sikere nem hagyta nyugodni Nicholsont, és 1990-ben megrendezte a sztori folytatását, a Cinikus hekust [The Two Jakes], de sajnos a film meg sem közelítette az első rész sikerét.) Nicholson és Faye Dunaway zseniális a filmben. Csodálatosan hozzák a kor hangulatát, amihez természetesen a rendkívül jól megkomponált képek is hozzájárultak, a zenéről nem is beszélve. 

Néhány érdekesség a mozival kapcsolatban: Roman Polanski a rendezés mellett színészként is feltűnik a filmben, az Entertainment Weekly minden idők negyedik legjobb alkotásának nevezte a filmet, a Premiere filmmagazin  2006-ban pedig minden idők 100 legnagyobb alakítása között a 36. helyre sorolta Faye Dunaway színészi játékát a filmben, pedig a producer Jane Fondát szerette volna Evelyn Mulwray szerepében látni, de Polanski ragaszkodott Faye Dunawayhez. A Kínai negyed szerepel a Steven Jay által szerkesztett 1001 film, amit látnod kell, mielőtt meghalsz című filmkritika-gyűjteményben. Polanski alkotása Magyarországon csak 1979-ben került a mozikba, hazánkban is sikerrel vetítették. A kínai negyed egy filmtörténeti alapmű, Polanski egyik legjobb alkotása, Nicholson pedig fantasztikusan alakítja a cinikus hekust. Ajánlom minden filmrajongónak, aki még esetleg nem látta, mert nem mindennapi élményt nyújt. A Jack Nicholson filmjeit bemutató sorozatunkban az ötödik helyet szerezte meg. 

Idővonal: A Kínai negyed című filmet 1974-ben mutatták be, abban az évben, amikor VI. Pál pápa Lékai László címzetes püspököt kinevezte esztergomi, Kádár László Gábor püspököt pedig veszprémi apostoli kormányzóvá, a Süddeutsche Zeitungban megjelent a jugoszláv ellenzéki Praxis-kör filozófusainak Vissza a sztálinizmushoz? című írása a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének (JKSZ) 1971 óta követett politikájáról, megnyílt a chicagói Sears Tower és egyben a világ legmagasabb felhőkarcolója lett, lemondott a Watergate-botrányba keveredett Richard Nixon, az Egyesült Államok elnöke. Utódja az alelnök Gerald Ford lett, aki Leonyid Brezsnyev szovjet főtitkár találkozott Vlagyivosztokban, ahol megállapodtak a hadászati atomeszközök további csökkentéséről, a NATO-tagországok kormányfői találkoztak Brüsszelben, ahol aláírták az atlanti kapcsolatokról szóló nyilatkozatot és  Törökország a török kisebbség védelmére hivatkozva lerohanta Ciprust és megszállta az ország északi harmadát. (Forrás: Wikipédia)

A jövő héten a negyedik helyezett mozival érkezünk.

Borítókép: Jake Gittes (Jack Nicholson) és Evelyn Cross Mulwray (Faye Dunaway) – (Fotó: Örökmozgó)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.