És innentől fogva már csak a legnagyobb elismerés hangján kell szólni mindenkiről, akik ebben a Rejtő Jenő kocsmatöltelékeit időzően formátumos arcképcsarnokban szerepet játszanak. Kezdve a két zsűrielnökkel: a felejthetetlenül ízléstelen viseletekben parádézó Bözse tanárnővel, vagyis B. Fülöp Erzsébettel és a szintén felejthetetlen cuccokban sétafikáló, bizonytalan nemi identitású Xaba mesterrel, a mozgásművésszel, vagyis László Csabával.
Folytatva a casting első szereplőjével, az Ördög-show lehetséges szereplői közé nem túl széles mutatványosi repertoárral jelentkező – mindössze a sírás és az elélvezés hangjelenségeit elhüppögő és elsikoltozó – Kiss Borával, aki aztán az amerikai vendég, Braun Bussh Jr. az angol trágárságokat néha tapintatosan félrefordító tolmácsaként, „magyar hangként” is debütál. Folytatva a Braun Bussh Jr. képében a kovbojok redneck-angolját magabiztos bunkósággal toló Bokor Barnával. S az ezer székely lány vetélkedésében jelesül szereplő, s a produkció számára egy percnyi fejen állni tudást felkínáló székely lányt alakító Gecse Ramónával, aki aztán Lady Baba szerepében is szépen tündököl. Óriásit alakít Ördög feleségének, Tisztaházy Orsolyának a szerepében Moldován Orsolya, illetve a Szidónia Galló, valamint Kati szerepét játszó – s később titkosügynökként is lelepleződő – Berekméri Katalin.
Trágár csujogatás: a volt elvtársnők most a nemi szervek dicséretét zengik
Aztán az sem mindennapi, ahogy Radu Afrim a nem teljesen evilági figurákat helyzetbe hozza és vezeti a színpadon: közülük is kiemelkednek a fehérre sminkelt arcú, szinte kortalan jelenéseket összegyűjtő Halhatatlan Napsugár Trió tagjai (Lőrincz Ágnes, Somody Hajnal és Szabadi Nóra), akik mind a diktatúra, mind az újkapitalista elit szolgálatában ugyanolyan delejes erejűen titokzatos teremtések, s ezt a kisugárzásukat még az sem kezdi ki, hogy produkciójuk egy pontján pazarul trágár csujogatásba kezdenek, s mind a férfi nemi szerv, mind a női nemi szerv szókimondó dicséretével sem fukarkodnak. Ugyanilyen elbűvölő túlvilági jelenés a bábos fejdíszével a Gálapatkányt alakító – s egyébként Galló Leviként Michael Jackson-hasonmásként is pózoló – Galló Ernő, vagy Tisztaházy Orsolya XIX. századi felmenőjeként, szellemként kísértő Tisztaházy Theodóra (Nagy Dorottya) – aki egyébiránt Sharon Stone hasonmásaként is bizarr szexuális mutatványokkal tud szolgálni –, vagy a Nosferatu szerepe mellett a német pornófilmek sztárjaként is magát szereplésre kínáló vámpírfigura (Meszesi Oszkár).
Ahogy a bizarr szereplőknek ezt az egész kompániáját felsoroljuk, máris világossá válhat, hogy itt valami tombolóan, gátlástalanul humoros színpadi produkcióval van dolgunk.
Ha valahol a magyar viszonyok között szeretnénk betájolni ezt a produkciót, akkor a Pintér Béla Társulat előadásai juthatnának az eszünkbe: annál is inkább, mert Braun Bussh Jr. karaktere pontosan úgy fest, mintha a Parasztopera színpadáról Adorjáni Bálint karaktere tévedt volna át Budaörsre.
A Tompa Miklós Társulat előadásának az értékét az én szememben viszont az is nagyban emelte, hogy az ő humoruk egyáltalán nem a paródia, de nem is a komédia, hanem az önirónia adta humor volt.
Ez az önirónia pedig itt és most nem volt más, mint egy üdítően szabad szellemű társulat szellemi tűzijátéka: kinevetve, de nem kigúnyolva minden sztereotípiát az erdélyi magyarok túlélési képességeiről vagy a székely öntudatról. Ízig-vérig mai volt ez a darab a szellemiségében is, a mai korhoz való viszonyában is: a darabban hemzsegtek az utalások az egészségtelen romániai viszonyokról, a Spanyolországban epret szedő vendégmunkások kiszolgáltatottságáról, de a genderideológia nehezen visszafordítható beszivárgásáról, a nemi szerepek bonyodalmassá válásáról – ennek a jelenségnek a felhánytorgatásában a Csibi Ferit és a Faunt egyszerre alakító Varga Balázs egyébiránt külön is jeleskedett.
Tébolyult gyülekezet jelent hát még a Budaörsi Latinovits Színház színpadán, de nagyon is volt ebben az eszement forgolódásban vezérlő gondolat, nem is kevés: és ez a szisztéma a színpad szabályai szerint is mindvégig tökéletesen működött.
Egy tánc mind felett: Michael Jackson és Sharon Stone hasonmásai Nosferatuval együtt rázzák
Ahogy maga az Ördög-show is nagyot szólt a darab végén, igaz, nem úgy, mint ahogy azt Ördög Miklós Levente (nem a színész, hanem a színpadi karakter) tervezte. Az ötezer eurós jutalom sorsáról az ünnepelt, Ricsi közfelháborodást keltő döntést hoz, de ettől függetlenül az egész színpadi készülődés teljes színpadi energiája igenis a színpadra robban egy megindítóan és egyben lelkesítően csodás nagy táncjelenetben, amelynek varázsát éppen az adja meg, hogy az Ördög-show terve egyébiránt kudarcot vallott, az őrült szereplési vágynak nem akadt nyertese. Lett viszont nyertese – maga a közönség – a darab zenés-táncos fináléjával, amely ilyenformán az Ördög-show félresiklásának ellenére is ki tudta futni a maga hibátlan formáját. Ha nem is egy nyertes, de mindannyiunk örömére.
Egy ragyogó, nagyon szórakoztató előadást láthattunk tehát, amelynek a magával ragadó rögtönzéseihez szinte csak ürügyként szolgált a mű szerencsétlenül összefércelt kerettörténete. Ami végül is csak azért nem nehezedett rá túlzottan a darabra, mert Radu Afrim rendezői koncepciója azon alapult, hogy az alaptörténetet ugyan kibontva, de egyszersmind el is hanyagolva sorjáztak előttünk a jelenetek.
Nos, az az igazság, hogy hanyagságnak ritkán örülhet ennyire a néző. De most ezt kellett tennünk – hiszen ennek köszönhetően tudtuk átadni magunkat szinte maradéktalanul ennek a csodás színházi estének.
Programok, rekordok, riportok a Kultúrnemzet színházi olimpiai gyűjtőoldalán! Kattintson IDE!
Borítókép: Pillanatkép az előadásból (Fotó: Bereczky Sándor)