Varjú Karcsi: színházi nevelési előadás az olimpián

A Váróterem Projekt a Vendégváró Fesztivál Plusz és a színházi olimpia keretében adja elő a Varjú Karcsi című ifjúsági előadást május 12-én kilenc és tizenegy órától a Bethlen Téri Színházban.

Magyar Nemzet
Forrás: szinhaz.org2023. 05. 05. 12:30
varjú karcsi
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kifejezetten a 7–12 éves korosztálynak szól a Varjú Karcsi, aki első iskolai napjára készül. A szülei mindenképpen zenei pályára szánják őt, azt szeretnék, ha énekes válna belőle. Karcsi azonban az iskolában nemcsak új helyzetben találja magát, hanem arra is rákényszerül, hogy önmagával is szembenézzen. A Varjú Karcsi című színházi nevelési előadás fontos kérdéseket boncolgat a szülő-gyerek, tanár-diák viszonyról, a barátságról, az elvárásokról, a pályaválasztásról. Mindezt úgy, hogy az alkotók alkalmat kínálnak a közönségnek az együttgondolkodásra, a közös játékra. 

Visky Andrej 2011-ben diplomázott színészmesterségből a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetemen. A következő évben sikeresen felvételizett a New Haven-i Yale School of Drama rendező szakára, ahol 2015-ben Don Juan (Moliére) című vizsgaelőadása megrendezése után megszerezte az MFA (Master of Fine Arts) képesítést.

Külföldi tanulmányai után hazatért Erdélybe, ahol szabadúszó rendezőként, a Babes–Bolyai Tudományegyetem óraadó tanáraként, illetve a Váróterem Projekt Független Színházi Társulat tagjaként tevékenykedett. Három országban (Románia, Magyarország és Amerika) és nyolc különböző színházban rendezett a legkülönbözőbb műfajokban. Jelenleg öt színházban vannak műsoron előadásai, többek között Visky András Caravaggio című darabja (Csíki Gergely Állami Magyar Színház, Temesvár) és a Horváth-Előd Benjáminnal közösen adaptált Alkésztisz (Váróterem Projekt, Kolozsvár).

Programok, rekordok, riportok a Kultúrnemzet színházi olimpiai gyűjtőoldalán! Kattintson IDE!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.