Világközépen Hakapeszi, a piros sapkás és a serpenyő

Szervusztok, pajtikák! Akár így is kezdődhetett volna a Kemény Bábszínház hagyatékából felépített Világközép című tárlat pénteki megnyitója Debrecenben, a Vojtina Bábszínház Kossuth utcai játszóhelyén. Láposi Terka, a Kossuth-díjas bábművész hagyatékát gondozó Korngut-Kemény Alapítvány kuratóriumi elnöke köszöntőjében arra hívta fel a figyelmet, hogy a labirintus-szerűen berendezett kiállítóteret végigjárva a szemlélő az elmúlt százötven-kétszáz év örömét és nehézségeit egyaránt érezheti. A látogató megtapasztalhatja azt is, amit a hagyatékot őrző Vojtina Bábszínház újra és újra egy-egy kiállítása kapcsán: Kemény Henrik és általa a vásári bábjátékos közösség mindig új arcát képes mutatni. „A tárlat hidat képez a valós színpadi terek és a fiktív belső színházak között” – fogalmazott.

Szakál Adrienn
2023. 05. 20. 10:30
bábkiállítás
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hol a világ közepe?

 

A Világközép című tárlat Kemény Henrik örökségéből építi fel a vásározók univerzumát. A 20. század legnagyobb Vitéz László-játékosa folyamatosan színpadon élt, a saját maga által kijelölt és kialakított territóriumon, az öntörvényű, horizontálisan zártrendszerű, vertikálisan végtelenül nyitott színpadon. Ahogy a kiállítást kísérő kiadványban Láposi Terka fogalmaz: Kemény Henrik nyolc évtized alatt átélt életesemények és bábelőadások hatására a legszerethetőbb hősével, Vitéz Lászlóval azonosult.

Május 19-én nyílt meg a debreceni bábszínházban a Világközép című kiállítás (Fotó: Czinege Melinda)


Nemzeti érték lett a magyar hős


A Hungarikum Bizottság döntése alapján Vitéz László és a Vitéz László-játék 2020 októberében felvételt nyert a Magyar értéktárba. Mint karakteréről a szakmai javaslatban olvasható, Vitéz László fáradhatatlan aktivitással képviseli az embert, aki e folyamatos átrendeződéssel teli életben mégsem a talajtalanság érzetét, a lehangoltságot, a dekadenciát hordozza, hanem az életben maradás technikájának puritán, humorban gazdag, mindent legyőző mitikus oldalát. Láposi Terka beszélt arról is, hogy az alapítvány kezdeményezésére remélhetően hungarikummá is válik Vitéz János a közeljövőben.

Egy dinasztia értékeiről és szellemiségéről szól a Világközép

 – utalt a bábszínház igazgatója, Asbóth Anikó a háromgenerációs Korngut-Kemény család színházteremtő tevékenységére, mely 1897-ig, Korngut Salamon cirkuszi mutatványossá válásáig vezethető vissza. Hozzáfűzte, hogy pezsgő szellemi központtá tervezik varázsolni a most megnyílt kiállítási teret.


Egy emberöltő paravánja


A gyűjteményben Kemény jegyzetei, vázlatai, portréfotók, pillanatképek, képeslapok és a bábos élet belső univerzumaként néha kinyíló bőrönd is helyet kapott. Hakapeszi Maki és a csaknem százéves Mickey-marionettek mellett a cintányéros és ördögfigurák, valamint az elmaradhatatlan palacsintasütő serpenyők is múltidézésre hívják a szemlélőt. Megtekinthetjük a bábművész mindennapjainak mára eszmei értékűvé érett kellékeit, műhelyrészleteket, egy izgalmas szövegfolyamból pedig az is kiderül, ki volt valójában Vitéz László, és ki Kemény Henrik.

A Világközép május 19. és szeptember 15. között látható Debrecenben, a Kossuth utca 1. szám alatt.

 

Programok, rekordok, riportok a Kultúrnemzet színházi olimpiai gyűjtőoldalán! Kattintson IDE

 

Borítókép: Világközép című kiállítás a debreceni Vojtina Bábszínház (Fotó: Czinege Melinda)

 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.