1948-ban, a centenáriumon aztán a kommunista hatalom megpróbálta integrálni 1848–49 örökségét és emlékezetét. A korábbi megemlékezéseket ugyanis
sajátságos kettősség jellemezte: az állami (kormányzati) megemlékezések alapvetően másról szóltak, mint a társadalmiak. Az éppen aktuális emlékezetpolitikai szituációktól független interpretációk csak az utóbbiakon hangozhattak el.
1948-ban – a kommunista hatalomátvétellel csaknem egy időben – megszüntették ennek lehetőségét. A hetvenes években aztán a diákság rádöbbent: 1848 valós eseményei köszönő viszonyban sincsenek azzal, amit a Forradalmi Ifjúsági Napok szervezői tártak eléjük, ezért kísérletet tettek rá, hogy aktuális emlékezetpolitikai motiváció nélküli megemlékezéssorozatot hozzanak létre.
– 1848 emlékezete ekkorra már elválaszthatatlanul összekapcsolódott 1956 emlékezetével: aki ’56 után márciust említette, az tulajdonképpen októbert is említette – mondta Gyarmati György.
A kollektív nemzeti függelemsértés című kötet kapcsán folytatott beszélgetésből kiderült: az október 23-i fővárosi demonstrációt a túlhatalmi erőszak gerjesztette forradalommá, és az október 24-i vidéki eseményláncolatok elindulásához az is kellett, hogy a vasútállomásokra megérkezzenek a fővárosi vonatok.
Gyarmati György előadása: Nemzeti ünnepek az államszocializmusban
– Amíg meg nem kezdődtek a vidékkutatási projektek, ’56-ról szólva alapvetően Budapest-történetről lehetett beszélni, amit aztán Magyarország-történetként próbáltak eladni, mert arról, hogy mi történt a főváros határain túl, alig tudtak valamit. A magam részéről azt szerettem volna felderíteni e projektek kapcsán, hogy az adott településeken milyen változatai vannak annak, amit ma ’56 történetének hívunk – mondta Gyarmati György.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!