Tizenegy nagy név a képzőművészetben, tizenegy életmű s egyben a tizenegyfelé ágazó utak kapcsolják össze Sam Havadtoy szintézisében ezt a kiállítást. A magyar származású, jelenleg Olaszországban élő és alkotó művész három tárlattal van jelen a művészeti szcénában: Budapesten, Lengyelországban és Olaszországban. Eredetileg tíz kép készült, a 11. alkotás egy „utógondolat” volt – ahogyan ő mondja. Gulyás Gábor kurátor pedig a verhetetlen művészeti világválogatottként ismerteti az alábbi festőket – köztük további magyar származásúakat is – : Max Beckmannt, Marc Chagallt, Max Ernstet, Alexej von Jawlenskyt, Tamara de Lempickát, Moholy-Nagy Lászlót, Piet Mondriant, Pablo Picassót, Mark Rothkót, Victor Vasarelyt és Andy Warholt.
A tárlat megnyitója előtt kérdeztük Sam Havadtoyt, aki akként jellemezte a budapesti anyagot, mint egy felfedezőkiállítást: ezeken a jól ismert műalkotásokon keresztül az egyes életutak felfedésére törekedett, hiszen mind a tizenegyen különböző okokból menekültek voltak, de a kultúrák keveredése révén ismerhettük meg őket. Rengeteg kedves alkotója van, de közülük kiválasztott tizenegyet erre az alkalomra. „Én egyike vagyok az ott láthatóknak, és elméletben nyithatjuk-zárhatjuk ezt a témát, de ha bezárjuk a paneleket, kapunk egy Havadtoy-tárlatot” – teszi hozzá mosolyogva. Ha valaki követte hazai kiállításait akár a Ludwig Múzeumban, akár a szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrumban vagy a Szent István-teremben, az láthatta, ami most is elkíséri őt. A csipke az, ami a védjegye marad, „ez az én vásznam” – ahogy mondja, hiszen ez a jellegzetes iparművészeti kincs már hozzánőtt alkotásaihoz.
A budapesti tárlat vegyes technikával készített darabjai azonban szemléletükben eltérnek Sam Havadtoy korábbi kiállításaitól.
Ő ugyanis elsősorban elfedni, eltakarni kívánta a dolgokat, amelyhez a csipke finoman elválasztó, mégis áttetsző anyaga több értelemben is kiváló szolgálatot tett. Ám ez az új, revelatív típusú kiállítás megmutatja Havadtoy emlékfeltáró oldalát, a több országot megjárt, több helyen otthont kereső-alapító művészek egy-egy ikonikus képe révén. Ezeket a kiemelt műveket Havadtoy újraalkotta a csipke alkalmazásával, ugyanakkor egy-egy eltolható fedőfestmény s egy színes pöttyökkel ékesített faeszköz segítségével elrejthetővé is teszi.
A tizenegy alkotó között egy meghatározó, izgalmas nőművészt is találunk, ő a lengyel Tamara de Lempicka, aki – Havadtoy jellemzése szerint is, a tárlaton látható videós összefoglalóban – egyedülálló stílusban alkotott, amelyet ő alakított ki, és meg is tudta őrizni annak jelentőségét. És De Lempicka alakjával át is léptünk a még személyesebb vonatkozások területére, hiszen Havadtoy például Victor Vasarely egykori születésnapján is a zebrapárost ábrázoló festmény motívumát használta fel tortatémaként, ahogyan itt is ezt alkotta újra, Tamara de Lempicka képe pedig sokáig „együtt élt” vele. Szerepel itt Dora Maar finomított hatású portréja is az idén ötven éve elhunyt Pablo Picassótól, amelyet a csipke hatásai lágyítanak, valamint még egy női portré, Max Beckmanntól, ugyanakkor ismert absztrakt alkotások is helyet kaptak. A legszemélyesebb és áttételesen is legerősebb kapcsolat a John Lennonhoz fűződő, hiszen Havadtoy Yoko Ono élettársa volt Lennon halála után, 22 éven át. A tárlat legnagyobb méretű képe Lennon portréjának Andy Warhol-féle változata: ezt a portrét használta fel Warhol lemezborítónak 1985-ben, s a képhez az ötletet Havadtoy adta annak idején. A lemezen az addig ki nem adott, válogatott Lennon-dalok kaptak helyet.
Valójában tizenkét személyiség van jelen ezen az összművészeti találkozón, hiszen a 12. maga Sam Havadtoy, aki Londonban született, rövid ideig Budapesten élt, majd eljutott az Egyesült Államokba, és Svájcban is éveket töltött.
Talán nemcsak a Havadtoyval készített videóbeszélgetés, hanem a kiállított magyar kötődésű művészek szellemisége is arra indít bennünket, hogy elgondolkozzunk: országok és világok között ingázva vajon megőrizhetjük-e önmagunkat? Mi jelenti azt, ami sajátságosan csak a miénk? Tudunk-e kapcsolatot építeni egymással, áthidalhatók-e a kulturális különbségek?
Sam Havadtoy rugalmas, kísérletező személyisége, élénk szelleme garanciát jelent arra, hogy a 70 esztendős, ám kortalan művész a következőkben is izgalmas kérdésekkel szembesít majd bennünket. Itáliai tárlatán, a Római Magyar Akadémián például gyermekkori portréja, azaz másodikos osztályfényképe hat példányban látható, általa megfestve, s ezeken a képeken a kicsi Sam felnőtt gondolatokat ír, egy papírt szabadon hagyva, bízva abban, hogy „még lesz, amire reflektálni tud majd.” A lengyelországi bemutatkozó az oronskói Lengyel Szobrászati Központban pedig az első alkalom Havadtoy életében, amikor csak szobrokkal szerepel – ez utóbbiak a Walt Disney-ihletésű mesefigurák sorába illeszthetők bele, Tapsi Hapsitól Pinokkióig.
A budapesti tárlat szokatlan megoldása, hogy hetente egy-egy mű az itt szereplő alkotóktól majd ráadásként is megjelenik. Érdemes tudni, hogy a kiállítás a Múzeumok éjszakáján, az alkotó személyes tárlatvezetésével is megtekinthető.
Borítókép: Az alkotó portréja (Fotó: Bach Máté)
