– Amilyen letisztult és következetes Fábián Zoltán festészetének formanyelve és képi építkezése, olyan lényegre törően határozott, ugyanakkor érzékenyen felépített, egyszerűnek tűnő, de valójában beláthatatlan szellemi területet felölelő koncepció az, ami a kiállítás problémafelvetésének alapját képezi. Ezúttal ugyanis az egész kiállítás főszereplője a háromdimenziós tér legszabályosabb alakzata, a gömb mellett a kocka, s annak kétdimenziós síkvetülete: a derékszögben találkozó, négy egyenlő hosszúságú vonallal határolt forma, a négyzet. Grafikái, festményei és installációi egyúttal a világos(ság) és a sötét(ség), illetve a szabályos és a szabálytalan közötti dichotómiáról is szólnak – mondta Fábián Zoltán művészetéről Szemadám György, a kiállítás kurátora.
A konkrét művészet
A kiállításmegnyitón Szegő György, a Műcsarnok művészeti igazgatója köszöntötte a résztvevőket, majd Lőrinszky Attila nagybőgőművész adta elő erre az alkalomra komponált művét. A kiállítást Szlabey Zoltán képzőművész nyitotta meg. A képzőművész először ismertette, hogy a konkrét művészet kifejezés 1930-ból, Theo van Doesburgtól származik, aki a gondolkozás irányát jelöli ki. Az absztrakt pedig egy látványtól való elvonatkoztatást jelent, amelynek mértéke lehet különböző, de mindig a látványból indul ki. Itt a konkrét vizuális gondolat megjelenítését, kivetítését jelenti véleménye szerint. Majd bemutatta, mivel találkozhat a látogató a termekben: az első teremben a többdimenziós kockák kétdimenziós vetületéről van szó, a második teremben lévő munkák pedig a két és három dimenzió közti terek, amelyek a Menger–Sierpinski-féle szivacson alapulnak. – Ez egy fraktál, amelyet úgy kapunk, hogy egy kockát az élei harmadolásával huszonhét kisebb kockára osztunk, és elhagyjuk közülük azt a hetet, amelyik nem tartalmazza az eredeti kocka egyetlen élét sem, majd ezt az eljárást folyamatosan ismételjük a megmaradt kockákra – folytatta a bemutatást a képzőművész. – A művek ennek a lehetséges háromdimenziós megjelenései. A harmadik teremben a többdimenziós kocka háromdimenziós vetületét láthatjuk, amelyet a művész különböző irányokból megvilágított, így létrehozva az árnyékként megjelenő sík vetületét. És az egész kezdődik elölről, egy végtelen körforgást indítva, természetesen új viszonyítási pontból, az egészet egy másik szinten újragondolva, így reagálva filozófiákra és a minket körülvevő világra – tette hozzá.
