Napközben sem lesz hiány zenei, képzőművészeti és irodalmi programokból.
Az udvart tíz napon keresztül interaktív gyermekprogramok nyitják, amelyeket workshopok, gyermekkoncertek, előadások követnek.
A fókuszban a könnyűzenei oktatás témája áll majd – Hegyi György, a Kőbányai Zenei Stúdió tanára, dalszerző, zenész például élőzenés könnyűzene-történeti „órákat” is tart legendás magyar dalokról.
Petőfi-busz és Pilvax-brunch a fesztiválon
A múzeum a Petőfi 200 busszal is jelen lesz a fesztiválon, amellyel Petőfi Sándor rövid, de annál mozgalmasabb életútját és alkotói dinamizmusát mutatja be. De idén is lesznek hétköznaponként Pilvax-brunchok, ahol a költőhöz köthető témákat boncolgatnak majd a közönség bevonásával. A MANK Nonprofit Kft. szintén különleges programot visz a Póka-udvarba: arra vállalkoznak, hogy a zene gondolati szabadságát helyspecifikus installációk segítségével jelenítsék meg. A szentendrei ÚjMűhely Galéria népszerű beszélgetéssorozata, a Sanctum kapolcsi „különkiadásában” Juhász Anna és meghívott vendégei a művészet olyan megrendítő pillanatait keresik, amelyek révén közelebb kerülhetünk saját magunkhoz és néhány pillanatra a világ megértéséhez is.
A helyszínen már 16 órától akusztikus koncertekkel lehet hangolódni az estére.
Az utolsó napon fiatal tehetségek zárják a fesztivált.
Fellép majd a Siculus Fesztivál tehetségkutató-nyertes zenekara és a Hangfoglaló Programiroda egy induló előadója, az estét a Kőbányai Zenei Stúdió jelenlegi és volt növendékeinek produkciója koronázza meg.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!