− Immár tizenhatodik alkalommal rendezik meg az Ördögkatlan Fesztivált. Miben rejlik vajon a rendezvény sikerének titka?
− Erre a látogatók tudnának leginkább választ adni, de azt hiszem, az egyik kulcs az, hogy a programsorozat másik főszervezőjével, Kiss Mónikával 2008-ban úgy álmodtuk meg ezt az évek alatt egyre kiteljesedő fesztivált, hogy a növekedésével nem jár együtt a személyesség elveszítése. Ahhoz például most is éppúgy ragaszkodunk, mint a kezdetekkor, hogy minden fellépőt mi magunk szólítsunk meg, és a fesztiválon is találkozzunk velük, köszönjünk és elköszönjünk, ahogyan az barátok közt illik. Ez az egymás felé irányuló kíváncsiság és nyitottság a látogatóinkra is jellemző. A siker másik kulcsa pedig talán az, hogy szeretnénk bebizonyítani: igény van a minőségi kultúrára, ami aztán az emberi minőséget is előhívja. Csak Cseh Tamást, az Ördögkatlan egyik védnökét, illetve Bereményi Gézát, az idézett sorok íróját tudom ismételni: ilyenkor öt napig felfénylik a „jobbik részünk”. Ebben segít a személyesség, a másik felé forduló nyitott, derűs és kíváncsi tekintet, illetve a minőségi művészet.

− A fesztivál programkínálata is rendkívül változatos, a legkülönbözőbb művészeti ágakhoz tartozó rendezvényekből válogathatnak a látogatók.
− Ebben is benne van az említett nyitottság és kíváncsiság. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján jól megfér egymás mellett a sokféleség, és gyakran előfordul, hogy akik csak a rockzene iránt érdeklődnek, egyszer csak benéznek egy operabeavatóra, ahol aztán ott is ragadnak, mert megismerve a műfajt rájönnek, hogy az is milyen érdekes tud lenni.
Jó látni azt, amikor a komolyzenei koncertről sietnek az emberek a rockkoncertre, majd a Hagyományok Háza kézműves programjaira és a táncházba, vagy például elmennek a Vylyan terasz irodalmi programjaira, élvezve a gazdag magyar kultúra által kínált változatosságot és a sokféle színt.
Számtalan kiállítással is készülünk, de a színházi előadások azok, amik valamiért különösen népszerűek a fesztiválozóink körében, akik képesek órákon át sorban állni, hogy bejussanak egy-egy előadásra. Ennek a népszerűségnek talán az az egyik oka, hogy olyan különleges helyszínek adnak otthont az előadásoknak, mint a Nagyharsányi Szoborpark amfiteátruma, ami a csillagos éggel kiegészülve teljesen más élménnyé alakítja a produkciót, mintha egy színházteremben élnénk át ugyanazt. Az alkotókat is inspirálja és a közönségnek is mást, többet, olykor talán még jobbat is nyújt. Emlékszem, ilyen volt például a Vidnyánszky Attila által rendezett Szarvassá változott fiú is, a másik védnökünk, Törőcsik Mari szereplésével.