Jeanne du Barry története ebben a feldolgozásban egy nem szép, mégis érzékeny és önmagát felvállaló nő portréja. XV. Lajos uralkodása pedig kiváló hátteret ad, mint történelmi időszak, hiszen a királyság utolsó fénykorát látjuk, és bár Lajos király számos elhíresült szeretőt tartott, köztük a legendás Madame de Pompadourt, vagy a Francois Boucher megfestette Louise O’Murphyt, ebben a történetben a Jeanne iránti szerelme tűnik a legerősebbnek és legőszintébbnek.
A film a női önállóság ünneplése valójában, amelyet egy olyan asszony testesít meg, aki, bár nem nemesi származású – és ez igen nagy hangsúlyt kap az udvarban –, mégis van olyan intelligens, mint a történelmi családok kitaníttatott sarjai, ráadásul öntörvényű, sőt, kiváló ízléssel is bír. Mint látjuk, a királyt épp ez a keresetlenség és egyenesség nyűgözi le, amely csak Jeanne sajátja. Szóba kerül persze a szeretői státuszra felkészített hölgyeket felvonultató Parc aux Cerfs, avagy Szarvaspark, ám Jeanne idejében a király – ahogy ez a filmben elhangzik – nem látogatta ezt az intézményt, és csupán egyetlen szeretőt nevesítenek a történet során.
Maïwenn, a film rendezője és főszereplője elmondta az alkotásról készített egyik interjúban: írt egy listát álmai színészeiről, ezen szerepelt Johnny Depp, aki megdöbbenésére azonnal igent mondott a szerepre. Úgy fogalmazott, hogy ez a szerep elsősorban a „tekintetekről és a csendről szól”, és ehhez Depp-pet találta korábbi szerepei miatt kiválónak, valamint ráérzett a romantikus oldalára is. Ez utóbbi miatt felelt meg a színész a filmbeli figurának, a Maïwenn által elképzelt XV. Lajos-alaknak. Ami pedig a filmdráma felemelő kísérőzenéjét illeti, a rendezőnő a Londonban élő Stephen Warbeckkel dolgozott, a végeredménnyel pedig maximálisan meg volt elégedve, hiszen hangsúlyozta, „ez egy klasszikus zene, amit a film nélkül is lehet hallgatni, önmagában véve.”
Első a magánélet
Maïwenn és Johnny Depp együttműködése, azaz a két leghangsúlyosabb szereplő, egyben kolléga közös alkotása lett ez a nagyívű, lassú tempójú életrajzi film. Depp számára, ahogy elmondta egy interjúban, különösen hihetetlen élmény volt, hogy amerikaiként a franciák egyik legnagyobb uralkodóját alakíthatta. A csendek és a kitartott snittek miatt persze a néző is hozzálassul ehhez a filmhez, amit meg is követel a történet. Látjuk pár pillanatra Jeanne gyermekkorát, a serdülő lányt, ahogy tanul, olvas, zárdába kerül, majd pár mondatos narráció után már Du Barry herceg szerelmeként találkozunk vele, akit kiemel a kurtizánok közül és együtt is él vele. A fiatal nő Du Barry fiát a sajátjaként szereti és neveli, ám az együttélés annyira ellaposodik, hogy már csak egy lehetőség marad: Jeanne-t felajánlani királyi szeretőnek.
Kiváló ellenpontot adnak a természetességét őrző Jeanne mellett a király idősebb lányai, akik komoly intrikusok is egyben: még a fiatal trónörökös feleségét, Marie Antoinette-et is maguk mellé állítják, s igen nehézkesen sikerül csak Jeanne-nak elérnie, hogy egy mondattal elfogadtassa magát az udvari játékszabályok szerint. Mindazonáltal Jeanne üdeségét és természetességet ünnepli a film, s a kiváló kosztümök és korhű részletek megmutatása mellett ez az őszinteség az egyik legnagyobb erénye. Akinek kimondottan örültünk: Pierre Richard-nak Richelieu bíboros szerepében, aki itt elsősorban a király magánéletével foglalkozik, de mosolya a régi. A drámai lezárás azonban XV. Lajos halálával be kell következzen: egy szerető sem maradhat a helyén, ha a király már nem áll mellette. S bizony Jeanne is csak az őt mindig kedvelő fiatal XVI. Lajosnak köszönhetően jut ki abból a zárdából, ahová az udvarból küldik.
Maïwenn sok éven át kutatta a történelmi hátterét a filmnek, és elhivatottan készült a megvalósításra. A 47 éves színésznő-producer-forgatókönyvírónak nemcsak arra volt kapacitása, hogy precízen instruáljon egy óriási filmes stábot, hanem arra is, hogy hiteles és finom alakítást nyújtson. Ugyanakkor megérte volna a főhősnő intelligenciáját és bölcsességét jobban megmutatni a film során. Johnny Depp azonban megérdemli, hogy végre visszakerüljön a maga helyére, a filmek és az alkotás világába. Ebben a szerepében a visszafogottság és a koncentráció a régi, jól ismert művész karakterét idézi.
Borítókép: Találkozás a királlyal (Fotó: ADS Service Kft.)
