– Mit gondol, mennyire nyitottak a pszichothriller műfajára a magyar mozizók? És vajon összeáll-e nekik a történet elsőre?
– Több műfaj is van ebben a filmben, van benne egy romantikus szál és némi humort is próbáltam – főleg a film első felébe – belecsempészni, de épp azért tettük bele ebbe a dobozba, mert szerintem a pszichothrillernek van itthon egy rajongótábora, illetve ez egy olyan műfaj, amit mindenki szeret nézni, ha nem túl nyomasztó vagy nem túl erőszakos. Én úgy látom, hogy az emberek szeretik a fordulatos krimiket.
Azt kell elhinni ezzel a filmmel kapcsolatban, hogy tényleg van olyan színvonalú, mint azok az alkotások, amelyekre a streamingoldalakon szörfözgetve bukkanunk.
Ez egy olyan film, amit az ember szívesen megnéz a párjával egy nehezebb nap végén, ami el tudja vinni, magával tudja ragadni a nézőt másfél órára. Magyarul beszélnek benne, mégis univerzális filmnek gondolom, mert a jó és a rossz, az élet és a halál témáit járja körül. Az pedig, hogy érthetik-e a nézők, nos, az a tapasztalatom, hogy
sok megfejtés, más és más forgatókönyvek születnek az emberek fejében, és nekem mindegyik tetszik, mert mindegyik igaz. Voltak tesztvetítések, közönségtalálkozók, Miskolcon közönségdíjat nyertünk a filmmel, Kínában is vetítettük, és sokszor olyan meglátásaik voltak a nézőknek, amelyekre még én sem gondoltam volna. De azt hiszem, ez a legjobb, ami egy filmmel történhet. Csavaros, sok szálon fut, filozofikus és sokféleképpen lehet értelmezni.
– Ebben a műfajban még nem alkotott. Mi az, amire különösen kellett figyelnie – tempó, sűrítés, arányérzék?
– Egyrészt támaszkodhattam a világirodalmi alapműre, Stefan Zweig Sakknovellájára, másrészt Fonyódi Tibor forgatókönyvére. Utána leültünk Másik Szőke András operatőrrel és a feleségemmel, Lisztes Lindával, hogy lebontsuk hárman, majd újra fölépítsük logikus alapokra Tibor könyvét. Minden szereplő szemszögéből átgondoltuk, cetliket írtunk, vonatalaprajzot csináltunk, felvázoltuk az idősíkokat, és amikor ez megvolt, elvonultam és megírtam a könyvet. Addigra már mindent értettem, mindent megtanultam szinte szóról szóra annak érdekében, hogy sikeresen le tudjam vezényelni a munkát a színészekkel a díszletben.
– Nagy a különbség Fonyódi Tibor és az ön könyve között?
– Tibor egy verziót írt belőle, én hatot vagy hetet, és azt kell mondanom, hogy az ő könyvének körülbelül az ötven százaléka szinte érintetlenül megmaradt. A másik ötven százalékot vagy átírtuk, vagy elhagytuk, és mással töltöttük meg. De hogy ki kicsoda, kinek mi a háttere és hogy mi a történet végkifejlete – ezek Tibor alapjai. Ez utóbbi fogott meg igazán,
a csavarok és a végkifejlet nélkül nem érdekelt volna ez a projekt.
Önmagában a Sakknovella nem fogott meg annyira, hogy rááldozzak négy évet, ’56-tal meg tele van a padlás, már ami a magyar filmet illeti.
– Mennyire figyeltek arra, hogy igazi sakkjátszmák legyenek láthatók a filmben?
– A hiteles sakkjátszmákért garanciát vállalt Szurmay-Palotai Piros női FIDE-mester, aki a világ elitjébe tartozó női sakkozó. Ő dolgozta ki a filmben látható öt vagy hat sakkjátszmát lépésről lépésre, és ott volt a forgatáson is, sőt már a próbákon elmondta a színészeknek a helyes bábufogást, azt, hogy hogy ütöd le egy kézzel a másik bábut, hogyan viselkedsz, ha vezetsz vagy épp vesztésre állsz, és hogyan kezdesz el vagy fejezel be egy partit.
– Tekinthető sakkfilmnek a Mesterjátszma?
Körülbelül annyira sakkfilm, amennyire vonatos film, vagy amennyire ’56-os film. Ezek mind alzsánerek, amelyek, reméljük, bevonzanak érdeklődőket, hiszen megtalálhatják benne, ami tetszik nekik, de ezen túlmutat a film univerzális mondanivalója.
– 1956-ban játszódik a film, de egy interjúban hangsúlyozza, hogy igyekszik elhatárolódni a sok esetben polarizálódást indukáló történelmi film megjelöléstől. Nem tart attól, hogy ennek ellenére nagyítóval keresik majd az esetleges pontatlanságokat?
– Szerintem ha valaki ezeket nézi vagy keresi, akkor alapvetően baj van – vagy a filmmel, vagy vele. Nyilván az arányokat meg kell nézni, reméljük, hogy nem lesznek pontatlanságok. Ha mégis, akkor is sajnálatos, hogy nem a történet vitte el, hanem az ilyen apróságok. Megjegyzem, szerintem sokat nem fog találni, mert Szlávik Juli jelmeztervezőnek és Hujber Balázs látványtervezőnek nem ez volt az első történelmi filmje. A vagonokat ugyan mi építettük fel, de korabeli kocsikról szereltük le az üléseket, kilincseket, vészfékeket, hamutálcákat, tehát mindent úgy alakítottunk, hogy történelmileg hiteles legyen. Ennél sokkal jobban fog zavarni, ha azt mondják, hogy valami nem logikus, vagy egy alakítás mondjuk elidegenítette őket.
– Hajduk Károllyal már forgatott az Akik maradtak című filmjében. Eleve neki szánta a pap szerepét?
– Nem. Először sokkal idősebb papban gondolkodtam, egy sovány, ősz szakállú öregemberben. Így is kezdtük castingolni, de aztán közbejött egy éjszakai gondolat, hogy legyen középkorú és legyen egy kicsit „kockább”, kicsit merevebb, pénzügyi végzettségű karakter, és ekkor már hamar felkerült a térképemre Karcsi, hiszen az Akik maradtakban nagyon jó volt vele dolgozni. Gyönyörű az alakítása, a mai napig élvezettel nézem és fedezek fel benne újabb és újabb rétegeket. De őt is behívtam a castingra, mert muszáj látnom, hogy azokat a mondatokat, amiket megírtam, hogyan játsszák el a kamera előtt. Karcsi megtisztelt és eljött a próbafelvételre, ott már egyértelművé vált, hogy őt választom.
– Izgalmas vizuális megoldások vannak a filmben. Mik voltak az alapvetések e tekintetben?
A fő kihívást az jelentette, hogy miként tudjuk a sakkjeleneteket színesen és izgalmasan felvenni. Rájöttünk, hogy az a legjobb, ha az arcokon maradunk. Mert az mond el a legtöbbet a parti állásáról vagy a történetről.
Az is fontos volt, hogy a vonatkocsit vagy a cellát, ahol a pap az élete egy részét tölti, sok szögből, messziről is meg tudjuk közelíteni, vagy hogy el tudjunk távolodni a kamerával. A falak, a plafon lebonthatók voltak, így el tudtunk emelkedni a térből, mert többször szükség volt arra, hogy hirtelen messziről lássunk-láttassunk valamit – a lényeg, hogy igyekeztünk váratlan, szokatlan szemszögeket használni.
– Két filmje – a Susotázs és az Akik maradtak – is felkerült az Oscar-rövidlistára. Van-e amiatt teher a vállán, hogy a Mesterjátszmától is hasonló eredményt várnak?
– Nem, ezt abszolút nem tehernek élem meg, inkább egy jó bizalomfröccsnek. Egy-egy önbizalom-hiányosabb időszakban, ha arra gondolok, hogy ez már kétszer is megtörtént velem, az inspirál és erőt ad.
Borítókép: Tóth Barnabás rendező a sajtóvetítés után az Urániában (Fotó: Bach Máté)
