De – mint arra a könyvbemutatón Ács Margit rámutatott – a naplóból kiderül, hogy az általa választott elbeszélői nézőpont és stílus hátrányaival is számolt a szerző a regény megalkotásakor.
Félek, hogy ez a stílus nem indokolt, ezért mesterkéltté, egyhangúvá és másodlagossá válik. Félek, hogy ez a stílus nem felel meg az igazságnak. Félek, hogy ez a stílus egyszerűen felborít minden értéket és lehetetlenné teszi a komponálást.
– idézte sorait, felhíva a figyelmet arra, hogy Kertész Imre szerzőként központba állította az alkalmazkodást.
– Az ember a túlélés érdekében a következő pillanathoz alkalmazkodik, a következő feladatra koncentrál. És ez az a pont, ahol a Sorstalanság általánosabb tanulsággal szolgál, mint egy lágerregény. Mert ez nemcsak a koncentrációs táborokra igaz, hanem minden totalitarizmusra – fejtette ki gondolatait Ács Margit.
A beszélgetés során szó esett egyebek közt arról is, hogy Kertész Imre naplói az önművelés fórumai voltak.
– Bár Kertész Imre nem volt bölcsész, a naplójában mégis remek, egyetemi szintű Dosztojevszkij-elemzések vannak. Emellett az olvasmányélményeiről is rendszeresen beszámol a feljegyzéseiben – hívta fel a figyelmet Ács Margit, és arra is rámutatott, hogy Kertész Imre valószínűleg így oldotta fel az elszigeteltségét, azt, hogy nem volt kivel beszélnie ezekről a dolgokról.
Szó esett egyebek mellett arról is, hogy a napló magyarázatot ad arra az elhivatottságra, amely Kertész Imrét az íróvá válás útján hajtotta előre: az írásban a dolgok fölött való hatalmat élte meg ahelyett a kiszolgáltatottság helyett, amiben a mindennapjai teltek.
A beszélgetőtársak kitértek arra is, hogy a naplót olvasva világossá válik, hogy a saját életéből merített traumát már az eseményektől eltávolodva, elidegenedve, egy felépített történetet alkotva írta meg a szerző.
– Ez a napló felvilágosított arról, hogy Kertész sokkal kevesebb érzelemmel írta meg a Sorstalanságot, mint ahogy én gondoltam. Számára ebben az alkotófolyamatban nem az volt nehéz, hogy újra kellett élnie a lágert és a haldoklást, hanem az, hogy mindehhez megtalálja a megfelelő közvetítő nyelvet, amivel kapcsolatban a napló tanúsága szerint kőkemény objektivitás és hűvös irónia volt az ideálja – fejtette ki Soltész Márton. A beszélgetés résztvevői arra is rámutattak, hogy a naplóban megfogalmazott gondolatok alapján Kertész véleménye az volt, hogy a művészetnek kötődnie kell a valósághoz, különben súlytalan absztrakcióvá válik.
Mint mondták, Kertész szerzőként mindig a leírt esemény vagy élmény mögött felmutatható univerzális igazságot kereste. Az érdekelte, hogy mi a tétje annak, ami vele történik, éppen ezért minden terápiás megközelítés sántít egy kicsit. Hiszen a regény megírásának pillanatában a naplóban leírtak tanúsága alapján a szerző már túljutott az őt ért trauma feldolgozásán, és már a következő lépésnél tartva nekünk, az olvasóknak próbálta megmutatni Auschwitz univerzális tapasztalatát.
A könyvbemutatón még számos további érdekes témát érintettek a felszólalók. Radics Péter felvetette például azt a nehezen eldönthető kérdést, miszerint a most megjelent kötet vajon szépirodalomnak vagy tényirodalomnak számít-e. De elhangzott az is, hogy a naplót olvasva meglepő filozófiai mélységek, bámulatos tájékozottság és naprakészség rajzolódik ki a legújabb külföldi irodalmi regények és a legfrissebb filozófiai irányzatok kapcsán.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!