
A tárlaton először láthatja a közönség a cég 1903 és 1912 között készült budapesti városfényképeit, amelyeken az emblematikus épületek mellett gyakran kis utcai történetek is megelevenednek. A bemutatónak ez a része arról a fejlődésről ad képet, amelyen a XX. század elejére Budapest átment. A fővárost ábrázoló képeslapok már korábban is ismertek voltak, de a most megtalált német negatívanyagnak köszönhetően melléjük kerültek a nagy méretű, részletgazdag nagyítások is. Ebben az egységben alapvetően olyan helyszínekről lehet fotónagyításokat látni, amelyek nem változtak sokat az elmúlt 120 évben.

A tárlat második egysége a Brück & Sohn kiadót és a képeslapok fejlődéstörténetét mutatja be, valamint egy nagy installációban azt a több száz képeslapot, amelyet egy évtized alatt Budapestről megjelentetett a kiadó. Ebben a szekcióban a képeslapok készítésének technikai hátterét is megismerheti a közönség, például a retusálásnak azt a módját, hogy miként kerültek az eredeti fotókon nem szereplő emberek a képeslapokra, vagy hogyan színezték utólag a fekete-fehér képeket. A kiállítás rendezői olyan mozgóképeket is beemeltek a tárlatba, amelyek köthetők a képeslapfotókon látható egyes helyszínekhez, így a videóknak köszönhetően meg is elevenedik a századeleji magyar főváros.

A tárlat másik része a svájci származású budapesti építési vállalkozó és hobbifotós, Schoch Frigyes térhatású sztereoképeiből áll, amelyeken privát nézőpontból bontakozik ki a világvárossá érő Budapest. A korabeli fotókon látható épületek, helyszínek egy része mára jelentősen átalakult, vagy sok esetben megsemmisült a II. világháborúban. A tárlat ezért a korabeli felvételek mellett bemutatja az ábrázolt helyszínek későbbi sorsát vagy mai képét is.

A svájci származású Schoch Frigyes cégtársaival elsősorban a Délvidéken és Erdélyben építettek vasutat, lakó- és középületeket. A férfi 1900 körül vásárolt egy sztereokamerát, amellyel Erdélytől Budapesten és Ausztria havas hegycsúcsain át az Adriáig sok különleges életképet, panorámafelvételt és képsorozatot készített. A magyar fotótörténet legnagyobb, 670 darabos, az Osztrák–Magyar Monarchia utolsó, háromdimenzióban rögzített pillanatait megőrző Schoch-hagyatékot a leszármazottak a Fortepanon keresztül a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárának adományozták. A sztereoképeket bemutató szekció egy nagy méretű installációban tekinthető meg, amely az egykori Universum Világpanoráma nevű, moziszerű sztereonézőt idézi. A korabeli sztereokamera és -néző mellett a sztereolátás és -fotózás elvét is megismerhetik a látogatók, valamint megnézhetnek egy válogatást azokból a családi fotókból is, amelyek Schoch Váci utcai lakása előtt készültek a körfolyosón.
A kiállítás utolsó szekciója mai képekkel kiegészülve azt mutatja be, mennyit és milyen módon változott Budapest az első aranykorát követő száz év alatt.
A tárlat november 15-től február 18-ig látogatható.
Borítókép: Értékes dokumentumanyaggal várja a látogatókat a kiállítás (Fotó: Hegedüs Róbert)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!