– A koncert első felében a hegedűé, illetve Baráti Kristóf Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas hegedűművészé lesz a főszerep, aki a Meditációt adja majd elő Csajkovszkij Souvenir d’un lieu cher című művéből. Ő játssza majd a zeneszerző híres D-dúr hegedűversenyét is, amely a romantika korszakának egyik legnépszerűbb, legtöbbet játszott zeneműve. Nem lehet vele betelni, annyira gyönyörű, bravúros és magával ragadó zene. Kristóf és a zenekar között egyébként az elmúlt években szoros együttműködés alakult ki, és minden alkalmat nagy örömmel várok, amikor együtt zenélhetünk.

A hangverseny második felében pedig Csajkovszkij két emblematikus műve csendül majd fel egy-egy szvit formájában. A Hattyúk tava, amely a mester első balettje, illetve a Diótörő, ami karácsonykor szinte kihagyhatatlan, nem lehet elégszer játszani és hallgatni. Ezt a népszerű művet előadni amúgy rendkívül nehéz és kényes feladat. Bármilyen egyszerűnek is hangozzék a zenéje, nagyon komoly kihívás a zenészek számára. Sokszor épp olyan törékeny a zene, mintha Mozartot játszanánk, valamint a kifejezés igényessége és kifinomultsága is komolyan próbára teszi az előadókat – tájékoztatott Keller András.
Bár az óriási érdeklődés miatt az esti koncert mellé egy délelőtt 11 órakor kezdődő hangversenyt is meghirdettek, a jegyek arra az időpontra is gyorsan elkeltek. A zenekar azonban újabb ünnepi ajándékot nyújt át a komolyzene kedvelőinek: a Concerto Budapest karácsonyi Csajkovszkij-estje által nyújtott élményt az ingyenes, 19.35-kor kezdődő élő online közvetítésnek köszönhetően azok is átélhetik, akik nem jutottak be a zenekar karácsonyi hangversenyeire. Mint mondták, a stream a zenekar online felületein – honlapjukon, Facebook-oldalukon és Youtube-csatornájukon – lesz elérhető mindazok számára, akik Csajkovszkij gyönyörű zenéje által szeretnének részesülni a karácsonyvárás reményteli hangulatából. A hangversenyt emellett a Bartók rádió is élőben közvetíti majd.
Amint azt Keller András megfogalmazta, a zeneművészet fő célja a humánum, a szeretet és az emberi jó közvetítése, a lélek felemelése és érzelmi világunk kiteljesítése. – Éppen ezért különösen fontos számomra, hogy karácsonykor minél szélesebb rétegekhez eljuttassuk a harmónia, a béke, a közösség és az egymásra találás érzését – hangsúlyozta a zeneigazgató.
Borítókép: A Concerto Budapest zenekar (Forrás: Concertobudapest.hu)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!