A meghívással kapcsolatban Lisztes Jenő elmondta, hogy két évvel ezelőtt a Budapesti Fesztiválzenekarral játszott a luzerni fesztiválon. Ez még a Covid időszaka volt, így a teljes fesztivált online közvetítették. Ezt látta Susanna Malkki finn karmester, és annyira tetszett neki, hogy meghívta őt a New York-i Filharmonikusokkal közös hangversenyére. Mint mondta, Susanna azt találta ki, hogy a koncerten felépít egy Liszttől Bartókon át Ligeti Györgyig ívelő idővonalat. Zenekarral szokta játszani a II. Magyar rapszódiát, ám Susanna azt kérte, hangszerelje át, és játssza el egymaga a hangverseny nyitányaként. Három közös koncertjük volt, emellett lehetőséget kapott a Lincoln Center kamaratermében egy egész estés szólókoncertre is.
Az interjúban szó volt a kiváló kritikákról, amelyek a hangversenyről jelentek meg.
Az egyik kiemelte a darab végén játszott kadencia jelentőségét, ami szerinte hozzáadott a Liszt-műhöz. Lisztes Jenő szerint a zongoraművészek is gyakran találnak ki saját kadenciát, cigányzenekari előadásban pedig a kadencia nélkülözhetetlen. A befejezés előtti kötetlen játék lehetőséget ad arra szerinte, hogy megmutassa saját elképzeléseit a darabról és a cimbalom virtuozitását.
Elmondta, hogy a New York-i koncertpódiumon ritka hangszer a cimbalom, zömében kortárs művekben jelenik meg zenekari szólamként. A klasszikus repertoárt nem játsszák cimbalmon, szólóhangszerként alig szerepel. Ezért játszott a szólókoncertjén Bachot, Sarasatét és egy pár jazz-sztenderdet.
Családjáról is beszélt a művész. Édesapja négyévesen kezdte cimbalmozni tanítani, aki fanatikus zene- és hangszerimádó muzsikus. El sem tudta képzelni, hogy a testvérével ne zenészek legyenek. Négyévesen már naponta több órát gyakorolt cimbalmon, az öccse pedig bőgős lett. A harmonikát öt-hat évig tanulta, aztán maradt a cimbalom. Szakály Ágnesnél kezdett klasszikus cimbalmot tanulni, közben Sörös Jenőhöz járt, aki csodás muzsikus és a pesti vendéglős élet legendás alakja. Ő a klasszikus mellett cigányzenét és jazz-sztenderdeket is mutatott. Amikor a Zeneakadémiára jelentkezett, egyértelmű volt számára, hogy klasszikus cimbalom szakra megy.
A legrosszabb cimbalmoktól a legjobbakig nagyon sokfélén játszott. Ha tudja, hogy nagyon rossz a hangszer, akkor órákkal a hangbeállás előtt odamegy. Megesett, hogy két hanggal volt lejjebb vagy rozsdásak voltak a húrok, nyikorogtak a pedálok, ilyenkor előveszi a szerszámokat, és megteszi, ami tőle telik. Ezt már előre látja a hangszerről készült fotókon.
Az első hangszer
Az első hangszerét hétévesen kapta a nagyapjától, Frey Gábor és Jancsó István – Bohák Lajos híres hangszerkészítő tanítványai – készítették. Később ő is vásárolt, most négy hangszere van. Sok zongorára komponált darabot hangszerelt át, de az eredeti cimbalomra írt repertoár nem túl nagy. Elmesélte, hogy a hetvenes években a kortárs zeneszerzőket foglalkoztatta a hangszer Kurtág Györgytől Sáry Lászlóig, de ezeket a darabokat ritkán veszik elő. Többségük különös kísérlet volt, például egészen el kellett hangolni a hangszert. Érthető módon ezt nehéz egy koncertrepertoárba illeszteni. Van a régebbi iskola, ami Allaga Géza nevéhez fűződik, aki eredetileg csellista volt és nagyon szerette a cimbalmot. Ő volt az első cimbalomtanár a Magyar Királyi Zeneakadémián. Írt etűdöket, kisebb darabokat, de ezek kissé idejétmúltak. Véleménye szerint jó lenne, ha születnének olyan művek, amelyek bővítik a cimbalomrepertoárt. Ezt saját feladatának is érzi.
