Misztikus hangulat az „ördögszántotta” hegy lábánál

A dél-baranyai Nagyharsányi-hegy lábánál található parkban különleges szobrok között sétálva az emberekben felmerül a kérdés, vajon hogyan kerültek oda ezek a ködös Albion egyik legkülönlegesebb helyszínének, a Stonhenge-nek misztikus hangulatát idéző furcsa, kőből készült alkotások. A környék atmoszférája minden látogatót rabul ejt.

Forrás: bama.hu, ddnp.hu2024. 01. 21. 21:30
Fotó: Laufer László
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Maga a helyszín – amely a Duna-Dráva Nemzeti Park tulajdonában van – egy elhagyatott villányi kőbányára épült, 1968-ban. Létrejöttét néhány fiatal magyar képzőművész kezdeményezte.
 

Eleinte csak hazai alkotók, majd külföldről érkező művészek is megtöltötték a parkot (Fotó: Laufer László)

Az alapítólevélben foglaltak szerint minden művész köteles volt átadni egyet az alkotótelepen készült műveiből a szimpozion közgyűjteményének. Ez jelentette a mai szabadtéri szoborpark alapját. Maga az alkotóház hivatalosan 1984-ben alakult meg. Kezdetben hazai pályakezdő művészeket hívtak maguk közé, majd 1991-ben az akkori Janus Pannonius Egyetemmel, a mai Pécsi Tudományegyetemmel együttműködve művészeti mesterképzés indult itt. Ez megmozgatta a nemzetközi képzőművészeti életet is, aminek köszönhetően szép lassan megtelt a szoborpark. Norvégiától Olaszországig, az Amerikai Egyesült Államoktól Japánig híre ment a parknak, ahová szép számmal érkeztek az alkotómunkába bekapcsolódó külföldi művészek. 

Az alkotói műhely kitűnő helyszínné vált a képzőművészek számára a kapcsolatépítésre, tudásuk fejlesztésére.
Azonban ez a terület nem csupán a művészek számára volt kiemelkedő jelentőségű, hanem a helyi lakosság számára is, mivel számos rendezvényt tartottak itt. Az 1980-as években például vasárnaponként a Pécsi Balett társulata érkezett ide, hogy látványos műsorával szórakoztassa a közönséget. Az emberek lenyűgözve figyelték ezt a különleges parkot. Voltak, akik meg is pihentek a szobrok között, sőt, néhányan akár napozni is lefeküdtek valamelyik nem túl kényelmes alkotásra.


Az eredeti, galériával kiegészített cikk a Bama.hu-n olvasható.
További forrás: Duna-Dráva Nemzeti Park honlapja

Borítókép: Misztikus hangulatot áraszt a baranyai szoborpark (Fotó: Laufer László)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.