Negyven éve már, hogy beléptem a debreceni kollégiumba, áthaladtam az udvaron, de előtte még hosszan megbámultam a feliratot: Orando et laborando, vagyis imádkozva és dolgozva. Győri L. János új könyvéből megtudtam – amit azért előzetesen is sejtettem –, hogy rajtam kívül látogatók, diákok beláthatatlan sokaságának megadatott ugyanez az élmény. Az ország iskolája – A Debreceni Református Kollégium rövid története című könyv azonban nemcsak a feliratról, de a tartalomról is tudósít bennünket. Csokonaitól, Szabó Magdától felvillannak híres debreceni református arcélek, irodalmi sétákat teszünk, az épületegyüttes történetéről, a diákélet menetéről és sok minden másról is értesülünk.
Az ember szívesen forgatja az igényes kivitelű, ügyesen tördelt, Orosz Judit illusztrációival díszített könyvet. Ugyanakkor joggal vetődik fel a kérdés: szükséges hasonló rövid összefoglalókat szerkeszteni a nemzeti művelődés, oktatás intézményeiről? Igen, már csak azért is, mert ebben a könyvben számtalan olyan történetet, eseményt is felidéznek, amelyekről sokunknak nem lehetett tudomása. A szerző ugyanakkor nemcsak szereti, de érti is az ősi református kollégium lelki és fizikai működését, és ami külön örvendetes, még a régi históriákat is olvasmányosan tálalja. Vagyis diákok éppúgy haszonnal forgathatják a néha áthallásos, néha pedig önmagukban érdekes történeteket, mint a hozzám hasonló öregdiákok, akik valaha ott éltek a kollégium falai között (én például a 42. szobában), de elszakadni máig nem sikerült az emlékektől. És ezzel mindannyian így vagyunk, tudom, mert magunk között beszélgettünk már erről. Manapság, amikor református egyházunknak jóval kiterjedtebb az oktatási hálózata, mint negyven esztendővel ezelőtt, visszarévedünk egy kicsit az időben, és azt mondjuk: érdemes volt. Magyarnak, reformátusnak lenni örök kötődés Debrecennel, és ha az ember a városban forgolódik, lehetetlen, hogy egy pillantást ne vetne a Nagytemplomra és a kollégiumra. Merthogy valóban közös kincs, közös örökség, következésképpen a felelősség és a féltő szeretet is mindannyiunké. Győri L. Jánosnak, hajdani tanárunknak mindig volt, van és lesz annyi mondanivalója, hogy egy pillanatra megálljunk a múló időben, és adózzunk mindannak, aminek szükséges és érdemes. Már csak azért is kötelező olvasmány számunkra a remek új kötet, hiszen az emlékezésben, az elmélyülésben is segít nekünk, de talán sikerül valamit továbbadni abból, ami a mi időnkben megadatott nekünk.
(Győri L. János: Az ország iskolája. A Debreceni Református Kollégium rövid története. Debrecen, 2023.)
