A zene maga az életszeretet

A Concerto Budapest zenekar 2018 óta minden tavasszal megrendezi a Mozart-napot. A március 3-án 11 órától késő estig tartó eseménynek idén is a Zeneakadémia Nagyterme ad otthont, a zárókoncertet pedig – a többéves hagyományhoz hűen – online is követhetik az érdeklődők. A hetedik alkalommal megrendezendő egész napos programsorozat megálmodójával, az együttes Kossuth- és Prima Primissima díjas zeneigazgatójával, Keller Andrással egyebek közt az idei programról, illetve Mozart zenéjének varázslatos hatásáról beszélgettünk.

2024. 03. 01. 9:00
Fotó: László Mudra
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Ahogy a tavasz is örömmel tölti el a lelket, úgy Mozart zenéje is a boldogság forrása. Miből állhat a varázsa? Meg lehet fejteni a titkát? 
– Muszáj megfejteni? Hiszen a zene lényege, hogy szavak nélkül is felébreszt bennünk olyan érzelmeket, amiket más nem tud. Kodály azt mondta, hogy a zene egyik csodálatos adománya a mi saját belső világunk felfedezése. Saját magunkat ismerhetjük meg a segítségével. Ha Mozartot hallgatunk, felnőttként is újra felfedezhetjük, megélhetjük a gyermeki énünket. Éppúgy, mint amikor a gyerekeinkkel vagy az unokáinkkal vagyunk együtt. 

Keller András szerint több béke, öröm és bizalom lenne a lelkekben, ha mindenki Mozartot hallgatna. Fotó: Concerto Budapest/Felvégi Andrea

 

Mozart varázsa éppen abban rejlik, hogy szükségtelen megmagyarázni. Egyszerűen csak örülni kell neki, és élvezni a belőle áradó életszeretetet. Azt hiszem, hogy a mai világnak, az emberiségnek különösen jót tenne, ha mindenki Mozartot hallgatna. Több béke, öröm és bizalom lenne a lelkekben.

 

– Hogyan, milyen szempontok figyelembevételével állt össze az idei Mozart-nap programja?
– Mozartnak nem csupán egy napot, de akár egy egész évet is szentelhetnénk. Tulajdonképpen együtt kellene élni a zenéjével. Éppen ezért minden évben nehéz egy napba sűríteni a rendezvényt. Az idei programunkban a klarinét és a kürt kerül egy kicsit fókuszba. Mindkét fúvós hangszer ismert, sokan szeretik, a legtöbben azonban nem tudják, hogy szólóhangszerként is mennyire nagysze­rűek. A szimfonikus zenében alapvető szerepük van, és szeretnénk megmutatni, milyen csodálatosan kezeli Mozart ezt a két hangszert szólószerepekben, és hogy mennyi mindent el lehet mondani a segítségükkel. Éppen ezért a Berlini Filharmonikusok két kiváló szólistája, Stefan Dohr kürtművész és Wenzel Fuchs klarinétművész lesz az egynapos minifesztivál fókuszában. A fúvós hangszerek közül az oboa és a fagott is kiemelt szerephez jut a Sinfonia concertantéban, amelyet a két vendégművész és a Concerto Budapest szólistái, Horváth Béla és Mohai Bálint ad elő. Bogányi Gergely szólójával a d-moll zongoraverseny, Mozart egyik legszebb alkotása is felcsendül a nyitókoncerten. Délután a Keller Quartet és Arvid Engegard norvég hegedűművész-karmester koncert­jeit hallhatjuk, a záróeseményen a Figaró házassága-nyitányt a Klarinétverseny, majd az Esz-dúr kürtverseny követi, végül a Haffner-szimfóniával zárul az egész napos fesztivál, melynek házigazdája Batta András lesz.

 

– Ugyancsak Mozart nevét viseli egy másik kiemelt programsorozatuk, a Mozart Planet, mellyel szerte az országban ingyenes zenekari és kamarakoncertekkel ajándékozzák meg a közönséget. Idén is folytatják ezt?
– Igen. A korábbi évekhez hason­lóan nyáron is lesz Mozart Planet-sorozat a Balatonnál, illetve Kalocsa környékén, Bács-Kiskun vármegyében. Ezt a hagyományt, ha lehet, minden évben szeretnénk követni. Nemcsak a közönség, de a zenészeink visszajelzései szerint is szükség van rá, nekik szintén sokat jelentenek ezek a találkozások. 

Végtelenül inspiráló számukra, amikor érzik, hogy a szeretetért szeretetet kapnak cserébe. Bár a Mozart Planet elsősorban Mozart zenéjéről szól, a szellemi hátterében ennél több van. A zene, a művészet segítségével egy időre kiszakadhatunk a nyomasztó hétköznapokból, hogy feltöltődve folytathassuk tovább.

 

– A zene, a művészet célja, hogy erőt adjon a mindennapokhoz?
– Az egyik mindenképp. Az elmúlt évtizedek során hatalmas túlsúlyba került a populáris zene. Fontos lenne ezt az aránytalanságot kiegyensúlyozni, ennek pozitív hatása lenne a társadalomra. Hiszen ha valaki fiata­lon klasszikus zenét tanul, olyan tulajdonságokat fejleszthet ki magában, amelyek felnőttkorban kamatoznak, erősítik a lelkierőt, a gondolkodást, a fantáziát, a megértést, a befogadókészséget és az együttműködést. Nincs kifogásom a jó minőségű népszerű zenékkel szemben, az viszont aggodalommal tölt el, hogy a klasszikus művészet iránti igény csökkenésével érzéketlenebbé vált a világ. Ez ellen mindenki a maga eszközével tehet: ezért hoztam létre a Mozart Planetet. Úgy vélem, probléma, hogy a mindennapok során sokan csak félig odafigyelve, például utazás közben hallgatnak zenét. Az ilyen élmények könnyen elsikkadhatnak anélkül, hogy igazán megélnénk őket. Sokan azért idegenkednek a komolyzenétől, mert elmélyülést igényel. Az igazi élményhez azonban elengedhetetlen az odaadás. Egy jó könyvet sem olvashatunk igazán értő módon, ha nem fordítunk rá figyelmet. Legyen szó irodalomról, zenéről, festészetről vagy bármilyen művészetről, a lényeget csak akkor érezhetjük meg igazán, ha belemerülünk egy-egy alkotásba. Ezekből az élményekből tudunk táplálkozni, ezek építenek bennünket.

 

Borítókép: Immár hetedik alkalommal ünnepli Mozart zenéjével a tavaszt a Concerto Budapest (Fotó: Concerto Budapest/Mudra László)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.