Világsztárok a budapesti könyvtárban

Budapest számtalan építészeti látványosságának egyike a Szabó Ervin téren álló hajdani Wenckheim-palota, amelynek múltja éppen olyan kalandos, mint amennyire érdekes a jelene. A legendás és bízvást állíthatjuk, legendásan szép épület hajdan bálok, fogadások helyszíne volt – még Ferenc József is járt itt – 1931 óta pedig a Fővárosi Könyvtár, illetve, ahogy ma ismerjük, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtára működik itt.

2024. 03. 09. 9:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A dolog érdekessége, hogy a könyvtárban, amelyet a két világháború közötti időszak arisztokratikus kultúrafelfogásának megfelelően a főúri miliő megtartásával alakították át, nemcsak olvasók járnak, hanem filmesek is. Hiába lett a nagy táncteremből olvasóterem, a gróf Wenckheim család ebédlőjéből folyóirat-olvasó, a kis táncteremből a katalógusszoba, az ezüst szalonból a referenciaterem, az arany szalonból a Budapest Gyűjtemény otthona, a dohányzóból pedig a Keleti Gyűjtemény terme, azért a hajdani hangulat néhány bútor elmozgatásával visszaállítható. És a filmeseknek a bútorok mozgatása okozza a legkevesebb gondot. 

A könyvtár főigazgatója, Kovácsné Koreny Ágnes (Fotó: Schumy Csaba)


A napokban több lap is szemlézte a könyvtárat, a közelmúltban kinevezett főigazgatójának, Kovácsné Koreny Ágnes nyilatkozatát, amelyben elmeséli, hogyan zajlanak a forgatások a könyvtárban. Persze van is miről mesélni, hiszen a csodálatos neorokokó épületet több produkciós iroda is számon tartja lehetséges helyszínként, és amikor olyan film készül, amelyben a nagyúri hangulatnak szerepe lehet, örömmel keresik meg a könyvtárat. 

A csodálatos termek egyike (Forrás: Fszek.hu)


Itt, egészen pontosan a Tükörteremben forgatták például a rendkívül sikeres Semmelweis-film egyik báli jelenetét, itt készült 2018-ban a Daniel Brühl főszereplésével az Alienist – Az elmeorvos egy-két jelenete, ugyanebben az évben Jennifer Lawrence is Budapesten vette föl a Vörös veréb egyik-másik részletét, a 2014-es The Duke of Burgundy című brit drámában egy lepkegyűjtő előadást tartottak a palotában, A kém című filmben a hajdani bálterem egy kaszinó belterévé változott, de évtizedekkel ezelőtt, 1972-ben Richard Burton itt forgatta Kékszakáll című filmjének néhány snittjét. 
Némelyik sztár annyira beleszeret az épületbe, hogy arra is kíváncsi, mi történik a palotában a forgatásokon kívül. Sokan járják végig az csodálatos termeket és még valami szuvenírt is kérnek.  

Egyes színészek – ha már nálunk járnak – akkor a könyvtárral is megismerkednek, így volt ez például Jennifer Lawrence esetében, aki a Vörös veréb forgatása alkalmával közvetlennek bizonyult, még olvasójegyet is kért emlékül

 – meséli az Énbudapestemnek a főigazgató asszony. A beszélgetésből pedig az is kiderül, hogy a filmek külföldön is népszerűsítik a lenyűgöző könyvtárépületet. Sok turista kimondottan azért keresi meg a Wenckheim-palotát, hogy a filmekben felbukkanó tereket megnézhessék. Kovácsné Koreny Ágnes szerint sokszor mobiltelefonjukon mutatják a filmkockákat, s így kérnek segítséget a könyvtárosoktól, hogy megtalálhassák a moziban látott csodálatos termeket.

Borítókép: A könyvtár olvasóterme (Forrás: Fszek.hu)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.