A botrány akkor robbant ki, amikor a Világ Kultúráinak Háza 35 ezer eurós irodalmi díjának bírálási folyamatáról cikket jelentetett meg két zsűritag a Die Zeitban. A május 15-én publikált írásban Juliane Liebert és Ronya Othmann arról számol be, hogy az egyenlő esélyeket hirdető hangzatos jelszavak ellenére a berlini Haus der Kulturen der Welt (HKW – Világ Kultúráinak Háza) által évente odaítélt nemzetközi irodalmi díj szempontjai nem irodalmi, hanem bizony súlyosan ideológiai jellegűek. (A cikk teljes szemléjét itt olvashatják.)
A két szerző 2023 tavaszán egymástól függetlenül lett a héttagú zsűri tagjai, amelynek feladata volt a 2009 óta létező, a kortárs nemzetközi irodalom egy-egy művének és első német fordításának járó díj díjazottjainak kiválasztása. Az elismerés rangját tükrözi, hogy a díjazott szerző húszezer, a fordító pedig 15 ezer eurót kap. Mások mellett Amos Oz, Teju Cole, Marie NDiaye és mások kapták meg eddig Világ Kultúráinak Háza nemzetközi irodalmi díját.
Fontos előzmény – hívja föl a figyelmet cikkében a két zsűritag –, hogy az ítészek a díj értékelési szempontjait írásban is megkapták, sőt az első ülésen fel is olvasták nekik:
A pályázatokat nem a szerző/fordító hírneve, hanem a könyv minősége alapján bírálják el […] A pályázatok elbírálásakor a kiadó, a szerkesztő, a szerző, a fordító, ezek nemzetisége, etnikai hovatartozása, politikai és vallási nézetei tekintetében nem kivételeznek és félreteszik az előítéleteiket.
Hamar kiderült azonban, hogy ha talán az előítéleteiket félre is tudták tenni a zsűritagok, az ideológiai megfontolásaikat semmiképpen sem. A jelöltek szűkített listájára egy francia nyelven író, Párizsban élő szenegáli, egy, az Egyesült Államokban élő dél-koreai, egy Berlinben élő orosz, egy fehérorosz, egy mexikói és egy francia író került föl, egy férfi és öt nő.
Az egyik zsűritag azonban akadékoskodni kezdett, és amolyan wokeness érzelmi telítettséggel közölte: nem tudna együtt élni azzal, hogy míg a hosszú listán három fekete nő is szerepel, a rövid listára egyikük sem jutott föl. Ezért visszavonja szavazatát a fehér francia nőtől (Mariette Navarro) és odaadná az egyik fekete favoritjának, aki csak két ponttal esett ki.
A rasszista kezdeményezéshez többen is csatlakoztak, és – némi vita után, amelyen napnál világosabban kiderült, az a baj Mariette Navarróval, hogy „fehér francia nő” – a zsűri négy a három ellenében levette őt a listáról.
Ekkor merült föl, hogy a helyére esetleg nem fekete szerzőt kellene feltenni a listára, hanem a magyar Nádas Pétert, akinek Rémtörténetek című kötetét többen is a pályázaton induló művek legjobbjának gondolták.
Csak, hát ugye Nádas is fehér, ráadásul férfi. Hiába lehetett mellette is felhozni a woke-ideológia nagy elnyomottságkészletéből néhány fogalmat – Nádas zsidó származását, kommunista diktatúrában eltöltött éveit, az illiberális Magyarországon megélt bizonyára sanyarú sorsát – a rasszista döntnököket mindez nem hatotta meg: Nádas fehér, ráadásul férfi, nincs tehát keresnivalója a Világ Kultúráinak Háza nemzetközi irodalmi díjának jelöltjei között.
A két szerző beszámolója szerint a vitában megdöbbentő mondatok is elhangzottak. Az egyik zsűritag azt vágta Juliane Liebert fejéhez:
Fehér nőként amúgy sem lehet itt semmi mondanivalód!
Egy másik zsűritag őszintén közölte: „Sajnálom, szeretem az irodalmat, de a politika fontosabb”. Így végül a fehér francia nő helyére nem a fehér magyar férfi került, hanem egy barbadosi fekete nő, Cherie Jones, akinek könyvét egyébként korábban több ítész is „erőszakpornónak” és „netflixes stílusúnak” minősítettek.
A Die Zeitban megjelent írás két szerzője, bár megpróbálták a Világ Kultúráinak Háza vezetőinek figyelmét felhívni a zsűriben tapasztalt ideológiai visszásságokra, érdemi választ nem kaptak. Összességében azt állítják, tapasztalataik sajnos erősen jellemzők a német kultúrában megjelenő tendenciákra. Ilyen és ehhez hasonló történeteket hallottak az utóbbi időben különböző zsűrikről.
Úgy fogalmaz Juliane Liebert és Ronya Othmann: sokszor igaz, ha egy queer, migráns vagy más módon marginalizált szerző nyer, akkor nem a művének, hanem az identitásának köszönheti győzelmét.
Az ügy megmozgatta a hazai irodalmi közéletet is. A Facebookon zajló vitához Demeter Szilárd írt véleményciket, amelyben leszögezi: a Nádas melletti széles körű kiállás elmaradása árulás. Így fogalmaz:
a szakmai zsűri döntése mindannak az elárulása, amit a művészetről, annak függetlenségéről és autonómiájáról gondoltok, gondolunk. A hallgatással ezt az árulást fogadjátok el. És – nem mellékesen – a hallgatásotokkal Nádas Pétert áruljátok el.
