Szacsvay László egy mogorva, kiábrándult, egyedül élő, idősödő urat játszik, akinek látszólag nincsenek problémái. A valóságban viszont vannak, mert gyakran elesik, megsérül, ezért fia kezdeményezésére átmenetileg idősotthonba kerül. Mindezt igen nehezen viseli a filmbeli Béla, aki főleg azt nem szereti, ha bácsinak szólítják.
A műsorvezető kérdésére, hogy mit szólt hozzá, amikor megkeresték ezzel a forgatókönyvvel, Szacsvay László elmondta, hogy Dreissiger László, a film producere hívta fel.
Meglepetésként ért, hogy egy ilyen vénembert egyáltalán meghívnak forgatni, egy film főszerepére meg pláne. Ilyen életem során nem fordult elő olyan sokszor. Aztán megkaptam a forgatókönyvet. A történet egy öregotthonban játszódik, és először azt kérdeztem magamtól, hogy mit keresek én itt. Aztán elgondolkoztam, hogy valószínűleg már nem vagyok messze tőle. Az első ilyen csapás, amikor 65 éves lettem, az volt, hogy ingyen utaztam, keresgéltem a személyimet, de mondták, hogy nem kell, tessék menni! Szóval ez látszik
– jegyezte meg enyhe iróniával a művész, aki azt is elmondta, nagyon örült, hogy egyáltalán valakinek eszébe jutott a filmes világból, mert akikkel sokat dolgozott együtt – például Bacsó Péterrel vagy Révész Györggyel –, már nem élnek.
– Hevér Dániel egy fiatal ember, ráadásul, ha jól tudom, Amerikában tanult, úgyhogy nem tudom, honnan jutottam eszébe. Persze castingok is voltak, de egy idő után mellettem döntöttek – mondta el Szacsvay László. A riporter erre felvetette, hogy mivel elsősorban karakterszerepeket játszik, valószínűleg emiatt eshetett rá a választás.
– Itt nem kellett már sajnos az égvilágon semmit eljátszani, csak létezni kellett. És hát az úgy sikerült, ahogy sikerült, aki látta, látta, akik nem, azok nézzék meg, mert szerintem ez egy szerethető film. A probléma pedig, amivel foglalkozik, különösen fontos.
Van egy mondásom, hogy a Jóisten – ha van – két ajándékot adott az emberiségnek: az egyik a kutya, a másik a hirtelen halál. Ez csúnyán hangzik, de sok igazság van benne.
Miért kell egy nyomorult embernek végigszenvednie azokat az éveket, amikor már sem nem ember, sem nem lehet tudni, micsoda, egy tárgy, aki mellett kell hogy legyen valaki, aki kell, hogy ápolja? De nem akarom sorolni a problémákat. Aki ezt megéli, és nincs családja, annak egy idegent elfogadni is nagyon nehéz. Én most végigjártam a poklok poklát az utóbbi évek során szegény nejemmel. Úgyhogy sokat tudok a dologról személyes tapasztalatból is, és szerintem ez egy fontos film már abból a szempontból, hogy a témára rávilágít, felhívja a problémára a figyelmet.
Szacsvay László filmbeli társáról, a fiatal lányról, Zoéról is beszélt a műsorban, akiben Béla cinkostársra talál. A kamasz közmunkára kerül az idősotthonba, és bár nehezen indul a kapcsolatuk, szép lassan összecsiszolódnak. Egy közös szál van a történetben, hogy mindenki el akar onnan menekülni, mert egyedül érzi magát. Béla is kicsit megfiatalodik a lány társaságában.
– Kizlinger Lilla játssza a női főszerepet – és úgy gondoltam, hogy mivel neki nincs nagypapája, nekem meg nincs unokám, így lesz közös pontunk. Én állandóan piszkáltam az okostelefonja miatt, mert állandóan azt nyomogatta – aztán így kerültünk közel egymáshoz. Nyilván ha egy ilyen fiatal ember, egy fiatal lány találkozik egy viszonylag ismert vénemberrel, az se lehet könnyű. De hát ő nem az a típus, aki bármitől megijed, nagyon talpraesett, okos lány, akinek egyébként most a Katona József Színház mentorprogjamjában, a Sufniban volt bemutatója – tette hozzá a színművész.
Arra a kérdésre, hogy milyennek látja a film fogadtatását – hiszen voltak nyilvános vetítések, közönségtalálkozók –, Szacsvay László elmondta, úgy látja, hogy nagyon jól fogadják az emberek.
– Állítottak már meg az utcán is, hogy elmondják, láttak a filmben. Ez jólesik az embernek – zárta gondolatait a Nemzet Színésze.
A Kossuth rádió Kalendáriumában elhangzott teljes beszélgetés a Médiaklikk oldalán hallgatható meg.
