
– Miről szól az album és mi a fekete hattyú szimbolikája?
– Egy fekete hattyú látható az új lemez borítóján. Az albumunk által azt reméljük, hogyha valaki végig hallgatja ezt a 80 percet, akkor abból a fekete hattyúból egy fehér hattyú lesz, mire az album végére ér. Úgy érezzük, felelősségünk van abban – ahogyan az egyik amerikai kritika is írta rólunk –, hogy valamilyen formában a sötét és hosszú alagút végén fáklyával álljunk és világítsunk. Egyre jobban benne vagyunk a krízisek labirintusában, ahol már az iránytű is elveszett. Ha valaki az album tartalmi részével foglalkozni akar, akkor mi a fekete hattyút szeretnénk a közönségünkkel együtt megint fehérre változtatni. A lemez formai részénél is azonosítható egy-két különleges aspektus, ami az analóg technológiát illeti. Például az analóg rögzítésnek a hangzás esztétikai aspektusa is fontos, hiszen teljesen másképp szól a lemez: sokkal melegebb a hangzás.

– Hogyan lett ön az, aki ma?
– Attól vagyok az, aki vagyok, hogy a közönség pár évtizeden keresztül megtisztelt a szeretetével. A feladatom az, hogy alázattal és tisztelettel visszaadjak nekik valamit abból a szeretetből, amit kaptam. Egészen 16 éves korom óta a közönségem a tenyérén hordoz.
– Milyen érzésekkel vág neki a közelgő müncheni és budapesti fellépéseknek?
– Ez egy érdekes koncertsorozat lesz, ami Münchenből indul – abból a városból, amelyben otthon vagyok. Majd pár napra rá eljutunk arra a helyszínre, ahol születtem és felnőttem, ami mindig örömteli érzés számomra: Budapest csodálatos város, tele van a levegő kultúrával és életérzéssel. Egy igazi olvasztótégelye a magyar történelemnek. De elmesélem, hogy mindig van egy kis technikai problémám. A zenekarban a többiek elvárják tőlem, hogy angolul szóljak a közönséghez. Ennek oka, hogy például ők is tudják, hogy éppen mit mondok, hiszen a nemzetközi csapat nem tud magyarul. Én viszont természetesen magyarul beszélek a budapesti közönséghez.
Pesti srác csak nem fog angolul szólni a hozzájuk!
Úgyhogy, ez egy kis technikai kihívás, melyet át kell hidalni – de úgy látom, a többiek már kezdenek ehhez hozzászokni. Még egy kis érdekességet hadd meséljek el. A legutóbbi koncerten bementünk egy étterembe a Szent Péter-bazilika környékén, ahol épp játszott egy cimbalmos. Mi pedig amerikai zenészeimmel meghívtuk a cimbalmost a színpadra és együtt eljátszottuk a Szomorú vasárnapot.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!