Csaknem tíz éve, hogy az ifj. Vidnyánszky Attila, Vecsei H. Miklós és Kovács Adrián vezette Sztalker Csoport színpadra állította Szigligeti Ede klasszikusát, a Liliomfit a Budaörsi Latinovits Színházban. A darabbal – amelyben a diploma előtt álló színészhallgatók azt üzenték: „Hagyjanak minket játszani!” – óriási sikert arattak. Az alkotótrió most újra elővette a magyar drámairodalom egyik legtöbbet játszott vígjátékát, és ezúttal már érettebb hanggal, a színházcsinálás esszenciájának újrafogalmazásával vitték színpadra a művet a Vígszínházban.
– Van a generációmban egy szorongás. A Liliomfi az egyetemi éveink végén ugyanebből a szorongásból fogalmazott. Ma a humorában komolyságot látok, a játéknak tétje van, félelem és fájdalom kavarog bennünk, hogy nehogy eltűnjön, ami fontos – fogalmazott ifj. Vidnyánszky Attila az új rendezésével kapcsolatban.
A nyugtalanító bizonytalanság érzése végig érezhető, keserédes fájdalom kúszik a darab mélyrétegeibe, mely a remekül működtetett, kacagtató helyzetkomikumokban ugyanúgy tetten érhető, mint a szereplők olykor a képregények világát idéző gesztusaiban vagy a darabban közreműködő Csángálló zenekar édes-bús muzsikájában.
Érdekes, mennyire átütő és jelentéses tud lenni egy színielőadásban az élő zenekari megszólalás. Közös zenei kódjainkat előhívva egy-egy jelenet nyomatékot, sajátos színezetet kaphat, így ez mindenképp értékes rendezői döntés volt.
A cselszövésekre épülő történet alaphelyzete a félreértés, amely több szinten is megjelenik a darabban, középpontjában pedig egy szerelmi bonyodalom áll. A megözvegyült Szilvai professzornak (Rudolf Péter) az a terve, hogy unokaöccsét és titokban nevelt gyámleányát, Mariskát (Gál Réka Ágota) összeházasítja. A fiú (Keresztes Tamás) közben a professzor tudta nélkül Liliomfi néven vándorszínésznek áll, és meghódítja Mariska szívét. A professzor ellenzi a házasságot, tudtán kívül éppen attól a férfitől félti a lányt, akihez egyébként feleségül szeretné adni. Liliomfi pedig azt hiszi, hogy a nagybátyja saját hitvesének akarja Mariskát. Egy másik reménytelennek látszó szerelem – Gyurinak (Gyöngyösi Zoltán), a szegény pincérnek és Erzsinek (Varga-Járó Sára), a gazdag fogadós, Kányai (Hegedűs D. Géza) lányának – története összefonódik Liliomfi és Mariska sorsával.
A harsány humorú szereplők a különleges, egymásba fordított szobákat idéző, fehér antikolt fából épített díszletben egyensúlyoznak. A klasszikus bohózatok jól bevált formulái érvényesülnek, azaz a komikus helyzetek olyan szituációkból adódnak, amelyekben egyes szereplők vagy másnak adják ki magukat, vagy önhibájukon kívül tévesztik össze őket másokkal. Liliomfi és Szellemfi (Ötvös András) látványos és humoros helyzetkomikumai mellett a jellemkomikumot olyan karakterek képviselik, mint a vénkisasszony nevelőnő, Kamilla (Szilágyi Csenge), a Bundesliga-frizurás ifj. Schwartz (Zoltán Áron) vagy a zseniálisan meg- és túlrajzolt fogadótulajdonos, Kányai.
A túlhabzó humor és az ahhoz társuló széles, kigyakorolt gesztusok, hadarások – még ha világos is az alkotói intenció – esetenként soknak hatnak, ember legyen a talpán, aki végig tudja követni a színészek „darálását”. Ezzel együtt öröm nézni, hogy a színművészek milyen könnyedén töltik meg élettel ezeket az éles kontúrú karaktereket.
A tartalmas alapanyag izgalmas rendezői megoldásokkal párosul: meglepő belépők a nézőtéren, fagerenda-letépés, fonaldobás az emeleti páholyhoz, villanykörte-kicsavarás vagy épp lángososztás az előadás szünetében.
A kreatív alkotói energiák találkozásának eredményeképp egy sodró lendületű előadás született, amelyben három különböző generáció dolgozik egy csapatként a színpadon, és tesz hitet a színház és a színjátszás múlhatatlan ereje mellett. Könnyen lehet, hogy ifj. Vidnyánszky második Liliomfi-rendezése is telt házakat hoz majd, s ha hihetünk a fiatal alkotónak, nem utoljára nyúlt Szigligeti Ede komédiájához. A teátristafantázia kimeríthetetlen.
A Liliomfi szeptember 21-től látható a Vígszínházban.
